A legtisztább előre elmondani: lesz, akiknél a film végi csattanó az egész élményt agyoncsapja. Feke György barátom szerint ez a kötelező Oscar csalogató vonás. De ne rohanjunk ennyire előre …
A film fényképezésével, hangeffektjeivel, dramaturgiájával is mutatja: a nagy alkotások közé pályázik. Kapott is egy aranyszobrocskát pár napja. Már csak szemet gyönyörködtetni sem utolsó alkotás. Nekünk hívőknek azonban bőven több kérdést, feszültséget és érdekességet rejt.
Kiinduló pontunk egy pápa halála. Egy olyan pápa halála, akinek utólag sok éleslátására fény derül, mi több, talán ő az egyetlen, aki az egész filmen keresztül nem kérdőjeleződik meg, ez pedig kifejezi átadott életét, hogy Istentől kapta a lelkek megkülönböztetésének képességét. A film fordulatai során újra és újra igazolódik mint valóban szent atya.
Az ő elveszítésével, a Szentatya elprofánosodásával, a pápai szimbólumoktól való megfosztással elkezdődik az érdekfeszítő folyamat, melyben utódját keresik. Méltó lehet-e az, aki vágyik a posztjára? Vagy ez már önmagában alkalmatlanná teszi – hangzik el a kérdés. Nemzetek, bőrszínek, érdekcsoportok és különböző lelkiségek jönnek össze a világ minden tájáról, hogy idegenekként és a legkülönbözőbb hozzáállással, mégis egy látásra jussanak. Ezt az egyező látást ki a Lélek által, ki a meggyőző lobbi által gondolja elérni. Elég érv-e az, hogy jaj csak ne a másik legyen? Lehet-e elég szent érv ilyen szent falak között az, hogy jaj csak nehogy a másik győzzön? Hogy szivároghatnak be ide is a liberális és konzervatív jelzők és mit takarnak igazából? Cselekményben nincs hiány, cselszövésben sem, és amiért ezekre fény derül, hogy főhősünk, a konklávé lebonyolításával megbízott Lawrence bíboros (a regényben Lomelli) komolyan veszi a felelősségét.
Bár maga is tagja az egyik pártnak, a saját érdekeivel ellentétben is ragaszkodik az igazsághoz, nem csak akkor, amikor az ellenoldal jelöltjének viselt dolgairól kell a leplet lerántani. Annak ellenére is, hogy felmerül a társaiban, hogy talán csak a saját jelöltsége érdekében mesterkedik.
Megszeretjük őt nézőként. Ő az egyetlen, aki végigjárja azt a gyötrődést, amit egy ilyen folyamattól – Isten akaratának kitartó tudakolásától – várnánk. Egyúttal az említett leleplező akciók miatt ő az abszolút morális győztes. Bár állítja magáról, hogy a hite megbicsaklott és imái elgyöngültek, mégis jelek és jelenések tanúja, nyomozásai, helyzetkezelése áldásosak. Nézőként kitűnik: Isten nem hagyta magára. (A film hatására elkezdtem olvasni a könyvet is, és jelölöm, hány helyen imádkozik és vagy sóhajt el egy fohászt. Egyre inkább az az érzésem, hogy ennek az embernek nem a hitével van baj, hanem talán az elvárásaival az imádságait tekintve, vagy az önképével, vagy Isten esetleg céllal tartja őt ebben az éhező pozícióban…?)
Ám, amikor sok lelepleződő jelölt után őrá vetülne az utódlás lehetőségének fénye – váratlanul megnyílik az ég. Isten kijelenti önmagát. Így kerül egyensúlyba az emberi nyomorúság és kísérthetőség Isten misztikumával és szuverenitásával a filmben.
Ki lesz végül a pápa? Sikerül-e Lawrence küldetése, hogy a választást és a következő Szentatya személyét ne övezhesse semmilyen botrány? És vajon Isten miért nem akarta a néző-kedvenc Lawrence-t pápának?
Először is hívom az olvasót, hogy hacsak vállalt böjtje nem korlátozza ebben, nézze meg a filmet. Nem járok még messze a regényben, de azt is szívesen ajánlom.
Másodszor azt hiszem, hogy böjtben pont olyan útra indulunk, mint a főhős. Ahogyan ő a szokásos világukból kihívja a fontos megbizatással rendelkezőket, az Isten akaratát tudakolókat, és elszigeteli őket a hírektől, leadatva a telefonokat és laptopokat, úgy mi is próbálunk a napok zsongásából tudatosan kintebb lépni. Ahogyan Lawrence leleplez annyi igaztalanságot, mi is igyekszünk jobban figyelemmel lenni, elsősorban a saját lelkünk torzításaira, kísértéseire, bűneire. A sok sietéssel, érdekeink képviseletével töltött nap, hét, hónapok után és között bejárni azt a lelki utat, ami lassabb, ami gyötrő kérdések elé állít, és ami elsegíthet a tisztánlátásig. Végül hív ez a film átélni a „de ha nem tenné is” alázatát. Lawrenccel együtt elbukni Isten szuverenitásának küszöbén, és térdre rogyva várni, hogy a mi akaratunk helyett, az övé vajon mit tartogat. Ez minden keresztény nagy próbája.
