Korábban egy másik bullyinggal kapcsolatos Netflix sorozatról állította mindenki, hogy kötelező megnézni – bevallom engem a Kamaszok nem kapott el. Szemben a streaming szolgáltató új dokumentum filmjével, ami nagyon. Mivel az Ismeretlen szám-ról százával érkező trágár sms-eket beolvassák a műsorban, ezért 16-os karikát kapott az alkotás, amelyben mind az áldozatok, mind az elkövető megszólal. Utóbbi kiléte elég megdöbbentő, erről majd spoiler jelzés alatt írok a cikk végén.
Adott egy fiatal amerikai párocska, tizenhárom éves koruk óta ismerkedő és együtt sportoló fiú és lány, akik a település egyetlen iskolájának diákjai hétszáz társukkal egyetemben. Önfeledtek, ragyogóak, mint a korukbeli fiatalok általában. Egészen addig, amíg nem érkezik egy üzenet a lánynak. S bár ez lett volna az egyetlen. Elárasztják a trágár üzenetek ismeretlen számról.
A lányt támadó sorok olyan választékos sértésekkel próbálják őt a saját önértékelésében és kapcsolatában elbizonytalanítani, hogy egy idő után célt is érnek. Racionálisan pontosan tudták a fiatalok mit akar elérni a zaklató, mégis szép lassan elfáradtak, félelmek ébredtek bennük, még a paranoia is belépett az életükbe, hiszen az üzenetek olyan képeket és információkat tartalmaztak, amiket csak a legközelebbiek tudhattak. Már csak szemlesütve suhantak a folyosón. Folyton körbepislogtak, ha csippant a telefon, látnak-e valakit a telefonján gépelni. És egy idő után feladták a kapcsolatot. De még ez előtt szerencsére beavatták a szülőket, mielőtt a sértegetések egészen öngyilkosságra biztató tartamúvá fajultak volna. A fiú kimondta, egy későbbi párkapcsolatát azért adta fel, nehogy azt a lányt is utolérje a már jól ismert bántalmazó csippanások sora.
Megdöbbentő a dokumentumfilmben az első körös intézkedések és a nyomozó tehetetlensége. Szülőként annyi választ kapni, hogy cseréljék le a számukat az áldozatok, nem épp megnyugtató. Az iskola sem volt partner abban, hogy betiltsa a telefonhasználatot, vagy legalább korlátozza az iskola területén. A magukra maradt szülők a többiek szemében hisztisnek és vádaskodónak tűntek fel, ami csak növelte az elszigeteltségüket. Voltak, akik már azt rebesgették, hogy a tinilány maga vágyik annyira a figyelemre, hogy maga intéz magának álzaklatót. Csak hogy ne maradjon ki az áldozat hibáztatás tipikus momentuma.
A nyomozás első köre a látókörébe került gyanúsítottakat ártatlannak találta, így zátonyra futott. De gondolhatjuk, mit okoz az egy iskolaközösségben, ha próbálják számbavenni, ki lehet ellenfele, irigye, netán féltékeny a fiatalokra. Sok barátot vesztettek, még több indifferens emberből nyertek ellenséget az amúgy is bántalmazott fiatalok. A kihallgatások nem épp a csapategységet szolgálták, és még eredményt se hoztak. Így viszont csak rontottak a fiatalok életminőségén.
Minden bántalmazási eset jellemző csoportdinamikáját látjuk a filmen végigvonulni. Felállnak a szokásos szerepek: a tehetetlen, vagy magát annak feltüntető, a harcos igazságkereső, az áldozat, az áldozathibáztató, és csak azt nem tudjuk, ki az elkövető, aki miatt egymásnak feszülnek addigi szomszédok és barátok.
Egész addig amíg magasabb ügyosztály nem lép be a nyomozásba.
——————————————————————————————————-
És innentől spoileres az írás, ha szeretnéd megnézni, görgess csak le a szaggatott vonalig és onnan olvasd tovább!
A legváratlanabb helyről érkezik ugyanis az elkövető. Közelebbről, mint hinnénk. Így az árulás is nagyobb, mint amit a logikus gondolkodás beláthat, vagy egy érző szív elvisel.
Ugyanis a kislány, Lo édesanyja az egyetlen, akit a hamis számkijelzést generáló programokkal sikerül összefüggésbe hozni. Akiről nem csak ez derül ki… Fél éve ugyanis mindkét munkahelyén felmondtak neki, amit a családja elől sikerült titokban tartania.
A vallomásában azt állítja: nem ő kezdte a trágár üzenetekkel való bombázást. Ő arra gyanakodott, hogy a fiatalok tudják ki az elkövető, csak nem akarják mondani. Ezért kezdett ő is ismeretlen számról írogatni, hátha kiböknek ezekre válaszul valamilyen nyomot. De valami általunk érthetetlen módon rákapott erre az egészre. Függővé vált, és napi száz, többszáz, volt, hogy ezer üzenetet is elküldött.
Persze a tárgyalásra kiderül: mély lélektani okok húzódnak a mélyben, és kiderül: a bántalmazó korábbi áldozat.
Ugyanakkor, ami számomra a legnehezebben érthető: együtt élt a férjével, a lányával, segédedzőként önkénteskedett az iskolában és folyamatosan összejártak a fiú családjával, hogy folytassák a kutatást és harcot a gyermekeikért. Mégsem látott rá senki arra, hogy fél éve nem dolgozik? Mégsem tűnt fel senkinek, hogy egész nap a telefonon lóg? Mennyire lehetett magányos ez a nő, ha senki nem vette észre a szóhasználatán, a viselkedésén, hogy egy külön életet él, amiben a lánya és annak párja intim testrészeivel van elfoglalva iszonyatos alpárisággal csipkézve.
Bűn-e amit tett? Az. Hogy hányak bűne, az nekem már nagyobb kérdés. Mert ebben szerepet játszik a kamaszkori megerőszakolója, az a férj, aki ennyire van csak tisztában a felesége mindennapjaival és azok a barátnők és iskolatársak mind, akik csak elnézték, hogy ez a nő fura, de sosem kérdezték meg, hogy van. Hányak mulasztása az, ami gyümölcsként aztán ennek a két tininek és valószínűleg még jópár társuknak egy életre meghatározza az életét?
Az Ismeretlen szám egy nagy figyelemfelhívás. Hányan élhetnek ilyen látszólag közösségi, de közben mégis teljesen elszigetelt életet? Hányan keresnek valódi kapcsolódást emiatt hamis helyeken, a pornóban, zaklatásokban, alternatív online személyiségekben, és mikor csúszik ez ki a kezükből és fordul akár fiatalkorúak ellen? Akár a saját gyermekük ellen? A sekélyesedő közösségekkel és felszínesedő ismeretségekkel egyre inkább fognak felbukkanni az ilyen és hasonló történetek.
Óriási az egymás iránti mulasztásunk figyelemből, gesztusokból, kedvességből. És ebben lehet szolgálata a gyülekezeteinknek. Ismerjük-e a környezetünkben az elmagányosodókat? Nem, nem csak időseket. Aktív korúakat, fiatalokat, férfiakat és nőket, akikről talán senki nem tudja, mit ettek aznap, van-e munkájuk és vannak-e rokonaik. Ők nem csak „ártatlan” egyszemélyes depressziónak vagy függőségeknek kitettek, de annak is, hogy olyan útra csúsznak egy kis figyelemért, mely egész közösségek életét zilálja szét. Köztünk járnak mindazok, akikről még szólhat egy következő Netflix dokumentumfilm. Hacsak nem építünk őszinte közösségeket.
Tudjuk, ami nem következik be, az nem hír. De játszunk el egy pillanatra a gondolattal, micsoda bűnmegelőző ereje van, illetve lehet a református közösségeknek. Imádkozzunk azért, hogy ebben mindinkább helytálljunk!
