„… Viszont, hogyha meg félek dönteni, mert az felelősséggel jár, a felelősség meg szorongással, és végül semmit nem csinálunk. Na, ez a kudarc. Tehát a kudarc nem az, hogy elrontom azt, amibe belekezdek, hanem hogy meg se próbálom. Ez a kudarc.” Bolyky László zenész, igehirdető
Valószínűleg tartottuk magunkat már sikertelen anyának, hiszen a közösségi médiában olyan sok fantasztikus anya posztol. Mindig tiszta lakás, patika rend, vasalt ingek a gardróbban, kipucolt cipők, ételköltemények az asztalon, gyertyafényes vacsora a legjobb férjjel, romantika a vízparton holdfényben. A gyerekeknek mindig kész a házi, ott az uzsonna, és még jótékonysági eseményeket is szervez. A munkahelyen majdnem 100%-on teljesít. Sokszor kell mennie kiküldetésbe, mert nélkülözhetetlen. És a bankszámlája… Mindezt 3 gyerek nevelése mellett, akiből egy még pelenkás. Szuperanyu mellett, aki élete nagyobb részét dokumentálja és meg is osztja fotók formájában, szinte csak sikertelen, kudarcos majdnem anyák hüppögek.
Persze a férfiaknak se könnyű, mert nagy az elvárás. A mindig elegáns megjelenés, strandon kockahas, könnyed humor, fesztelen társalgás, finom sárm, lehetőleg villantós autó. Sőt, még a tetkó is villanjon ki a karate ruha alól, mert borzongást okozó titokzatosság, rosszfiúság légköre lebegi körbe. Persze ismeri a megfelelő embereket, politikai és gazdasági tényezőket, és feleségét irigyli közel és távol minden elvált, facér, de titokban még a házas nő is. Mindez család mellett. Persze még a gyerek is jól áll neki a futóbabakocsiban, mikor futja a félmaratont. Neki dokumentálnia sem kell, mert megteszik a lelkes rajongók. Élnek itt férfiak, akik azért a kis elismerésért, amelyet egy kávéban kapnak az asszonytól nagyon sok áldozatot hoznak, mert nem tudják bemutatni az überférfit.
Nyilván beszélhetünk családokról is, akik kudarcot vallottak a gyereknevelésben és azokról, akiknél minden olyan nagyon rendben van, és persze az elmaradhatatlan posztok nyaralásról, sikerekről, mosolyokról. Mellettük sokan elbújhatnak. „Volt aki Párizsba, volt aki Pomázra ment…” (Mélyrepülés Cseh Tamás-Csengey Dénes)
Vagyunk mi gyülekezetek, meg lelkészek is így. Megy a poszt, minden szép minden jó. A gyűjtés megtörtént, felújítottuk, betáraztunk, mi mindent leadtunk, már volt gyülekezeti diagnosztika is. Elvegyültünk, megjelentünk, megoldottuk, összeraktuk. Díjak, Phd., habil., Dr., Lehettem, tehettem, ott voltam. Gyülekezeti munka, csoportok, kiskörök, új utak. Ez mind szép és jó.
Nyilván sok sikeres ember van. Ugyanakkor sokakat frusztrálhat a sikeres emberek álomszerű élete, munkássága. Lehet rosszul éreznie magát mások sikeres beszámolói miatt. De ami nem látszik. Mert valószínűleg nem egészen úgy van, ahogyan bemutatják az életüket az emberek.
A magyar nyelvben használjuk azt a kifejezést, hogy kudarcot vallani, amit a valóságban nem szívesen teszünk meg. Senki nem szeret arról beszélni, hogy nem sikerült valami. Johannes Haushofer, a Princeton Egyetem adjunktusa, a pszichológia területén is kutató, egy különös önéletrajzot készített. Ilyen dolgokat írt bele, hogy a „képzések, amikre nem vettek fel”, „kutatási támogatás, amit nem kaptam meg”, vagy „a szaklapok által visszautasított cikkeim”. Kiteregette a lapjait. Ez az ember azt tartja, hogy a kudarcok szőnyeg alá söprésének és sikerek kiemelésének káros hatása van. Azt is mondja, hogy a sikereink befolyásolják a körülöttünk élőket is, hiszen ezek mellé rakva, hasonlítva értékelik önmagukat, és akár tartják kudarcosnak a munkájukat. Pedig tudni kellene, hogy ritka az azonnal sikeres ember. A legtöbb sikeres személyről nem is tudjuk, hogy többször fel kellett állnia a padlóról, esetleg csak irigykedünk, hogy neki minden összejön.
Azt mondják, hogy Edisonnak 11 420 kísérlet árán sikerült megalkotnia az első használható szénszálas izzólámpát. Az ötezredik kísérlet után egy újságíró megkérdezte, ennyi kudarc láttán nem kellene ezt már inkább abbahagyni? Amire Edison: „Nem vallottam kudarcot. Találtam ötezer módot arra, ahogyan nem működik…”
Jézus is mond egy példázatot a talentumokról (Mt. 25). Az idegenbe készülő ember szolgáira bízta a vagyonát. Öt, kettő és egy talentumot adott három szolgájának. Kettő kamatoztatta, befektette a pénzét és megduplázták. Egy pedig az elvárástól megijedve, az úrtól félve elásta. Nem csinált semmit.
„24 És amikor eljött az, aki az egy talentumot kapta, ezt mondta: Uram, tudtam, hogy könyörtelen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. 25 Félelmemben elmentem tehát és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van az, ami a tied.” Nagy csalódás volt a gazdának. Mert meg sem próbálta.
Bolyky László zenész, igehirdető szavait idézem: „Nekem egy nagyon fontos felismerés volt, hogy én mindig ilyen túl óvatos voltam, aki nagyon fél a kudarcoktól. És akkor egyszer egy hangmérnökkel dolgoztunk a Bolyky Brotherssel és kérdeztük tőle, hogy te figyelj, te hogy tudod ezt ilyen jól megkeverni, ezt a hangzást. Azt mondja, egyszerű, már tízet elrontottam. És ott jött be ez, ami … Van is ez a mondás, hogy mi a bölcsesség. Hogy jól tudsz dönteni. Miért tudsz jól dönteni? Mert sok rossz döntést hoztál. És ez nekem nagyon felszabadító volt arra, hogy emberként köteles vagyok dönteni. De nem vagyok köteles mindig jól dönteni. Úgyis fogok rosszul dönteni. Viszont, hogyha meg félek dönteni, mert az felelősséggel jár, a felelősség meg szorongással, és végül semmit nem csinálunk. Na, ez a kudarc. Tehát a kudarc nem az, hogy elrontom azt, amibe belekezdek, hanem hogy meg se próbálom. Ez a kudarc.”
Egészségesebb nem hasonlítgatni mások sikereihez a magunkét. Ne akarjunk megfelelni a magunk által felállított, másoknak tulajdonított elvárásoknak.
A kudarc elkerülésére tett megoldási kísérleteink sokszor nagyobb bajt okoznak, mint maga az a kudarc, amit el akartunk kerülni. Ezt Dr. Bubó is írhatta volna.