Ilyenkor rendszeresen küldünk egymásnak az új esztendőre szóló kívánságokat, amiket többnyire „control v”-vel továbbítunk egymásnak. Sorakoznak a közhelyek, mert mi mást is mondhatnánk, hiszen így tutira nem lesz sértődés. Csak nagy ritkán és akkor is csak viccből kapjuk vissza azt a választ: „Te inkább ne kívánj nekem semmit, mert az elmúlt évet is te kívántad, és lám, balul sült el minden.” Nekem is van jókívánságom 2025-re, de előbb inkább elmesélek egy történetet, ami egy túrázóval esett meg a sarkkörön túl.
Október vége felé járhatott az idő, ami az északi féltekén a komoly hidegek beálltát jelenti. Az addigi szép idő egy pillanat alatt hóviharba csapott át, a hó szinte vízszintesen esett napokon át. Az addig biztosnak látszó tájékozódási pontok eltűntek, csak a hófödte hegyek és erdős részek maradtak minden irányból, mire a túrázó nagy nehezen ki tudta ásni magát és a sátrát a hó alól. „Merre menjek, merre lehet a kiút?” -tette fel magának a nem igazán költői kérdést. Nem tudta biztosan a helyes irányt, különben is csak arra lehetett haladni, amerre a természet engedte. A hegyeken nem lehetett átmenni, hasonlóan a több méter magas hótorlaszokon sem. De a vizek is veszélyesnek tűntek, mert nem lehetett tudni, hogy a hó alatt képződött-e rajtuk olyan vastag jég, hogy elbírja az embert. Végletekig elcsigázott állapotában meglátott a távolban a fehér tájból előtűnő tereptárgyat. Megpróbált eljutni odáig, hátha egy menedékház az. Kissé megkönnyebbülten ismerte fel felé közeledve, hogy tényleg az. Bement és meggyújtotta a kályhában a gondos kezek által összekészített tüzelőt, hogy felmelegedjen. Talált élelmiszert is, és már kezdte magát jól érezni örülve annak, hogy megmenekült.
Volt ott két üveg is, melyekbe beleszagolt. Valamilyen alkohol tartalmú folyadékokkal voltak, melyek bírták a hideget. Mindegyik palackon figyelmeztetésképpen volt egy halálfejes piktogram, hogy óvatosan vegye kézbe az, aki használni akarja tartalmukat, mert könnyen veszélyessé válhat az, ami bennük van. Nem is igazán olvasta végig a feliratokat, tudta ő már szagról is, hogy valamilyen szeszről van itt szó, amivel a hidegben kétszeresen is vigyázni kell. Alapvetően fontos ugyanis ilyen körülmények között, hogy megmaradjon az ember helyes ítélőképessége, végzetessé válik ugyanis, ha valaki kicsit is elrugaszkodik a realitás talajáról. Ahogy egy icipicit belenyalt az egyikbe, valami fanyar vodkaszerű ízt érzett, ami egy cseppet sem volt kellemes. Bezzeg a másik veszélyesként feltüntetett üvegben nagyon édes, igazán ínycsiklandó nedű volt. Nagy sokára változott csak annyira az idő, hogy végre elért hozzá valaki a menedékházba, aki szabadulást hozhatott számára. Amikor a segítő kinyitotta az ajtót, észrevette a túrázót az asztalnál ülve a két üveggel maga előtt. A rossz ízűből szinte semmi sem hiányzott, míg a másik üveg tartalma alaposan megcsappant. Az élettelen test pedig még akkor is az üvegekre meredt.
Mi történt, mi is volt abban a két üvegben? – tehetjük fel a kérdést. Az egyikben sima, közönséges vodkát öntöttek belső és külső használatra egyaránt szíverősítőként és fertőtlenítésre. A másik megjelölt üvegben nagyon jó minőségű szesz volt, amiben nagy mennyiségű morfinszármazék volt feloldva, amit fájdalomcsillapítóként hagytak a menedékházban. Mivel egyik sem tartozott egy menedékház szokásos felszereléshez, rá is írták az üvegekre, hogy melyikben mi található. Aki ezeket odarakta, azért tette, hogy másoknak ne kelljen átmenni ugyanazon a szenvedésen, aminek tanúja volt. Sosem tudta ugyanis elfelejteni azokat a napokat, amikor egy túrázás közben bajba került barátaival, és súlyosan sérült, pokolian szenvedő társai tőle kértek segítséget, de ő csak tehetetlenül állt. Négyen kerültek a környéken az erős vihar fogságába, közülük hárman komoly fagyási sérülésekkel. Sőt ezen túlmenően egyikőjüknek még a lába is eltört. Orvos létére tudta, hogy rövidesen mi fog bekövetkezni, de a reményt nem akarta elvenni senkitől, mert mi van, ha holnap mégiscsak ideér egy mentőcsapat, és már csak egy napot kellene még túlélni. Ő ápolta a többieket, a lehetőségekhez képest mindent megtett értük, próbált segíteni az életért folytatott keserves harcban. Végül csak egyedül menekült meg a hó és jég fogságából. Ekkor fogadta meg, hogy igyekszik segíteni valahogy jövőbeni sorstársain. Ezért került a menedékházba a két üveg.
Az óév búcsúztatásának, az új év elkezdésének része a zárszámadás is. Végig kell gondolni, hogy mit is sikerült elérni az elmúlt év során, mit lehetett, kellett volna netán másként csinálni. Fontos ez, mert szinte mindig csak utólag értjük meg igazán dolgokat. Talán egy vizes példával lehet a legjobban szemléltetni ezt. Evezősökként háttal a menetiránynak húzzák a lapátot, olykor erő felett is. De mit is látunk ilyenkor? Sokfelé tekingethetünk. Oldalra pillantva gyönyörködhetünk a táj szépségében. De nézhetjük a másik hajókban ülők irigykedő pillantásait is, amikor felismerik, hogy talán sikerül egy kicsit elhúznunk mellettük. Mindannyian evezünk ugyanis az élet tengerén, ahol akadnak olyanok is, akik a farvízük hullámairól nem tudják levenni a szemüket, mert úgy hiszik, hogy a víztükörbe vágott hullámok a megdicsőülés felé viszik őket. Sokan tartják nagyra magukat, és úgy vélik, hogy örök lenyomatot hagynak a világ tudatában. Pedig pár méter megtétele után a keltett hullámoknak már nyoma sincs, az élet tengerén a víz mindig kisimul, és jöhetnek az újabb „versenyzők”, akik létükkel bizonyítják ennek a tételnek az igazságát.
Az pedig nagy kérdés marad, hogy most, az új esztendő küszöbén végre észreveszed-e, hogy előtted is ott van két veszélyes flaska. Az egyik tartalma fanyar, ecetes ízvilágú, míg a másik mézédes, jó zamatú kis utóízzel. Az egyik felirata TISZTÁNLÁTÁS, míg a másiké BOLDOG TUDATLANSÁG. Bár egy-egy adott pillanatban mindegyik gyógyszer is lehet, sajnos azonban mindegyik komoly veszélyt is rejt magában, és az adagolására nincsen egzakt protokoll. Ránk van bízva, hogy mikor, melyikből öntünk a poharunkba, és az is, hogy mennyit. Mértékkel mindegyik segíthet, mértéktelenül mindegyik – akár észrevétlenül is – megölhet bennünket. Éppen ezért én azt kívánom a jövőre nézve, hogy adjon az Isten bölcsességet ahhoz, hogy mindig jól tudjuk dönteni, hogy mikor, mennyit és melyikből töltsünk poharunkba 2025-ben.