Ez a közmondás jutott eszembe József és testvérei történetét tovább olvasva. Nekem úgy tűnik, a főszereplő itt éppenséggel a változás és az az ember, akiben ez most a legerősebben megjelenik: Júda.
Láttuk őt annak idején a pusztában, mikor testvéreivel együtt gyilkos indulattal Józsefre támadt és a száraz kútba lökte, s látjuk őt most József palotájában, testvéreivel megrendülten, félve, hiszen Benjámin zsákjában az egyiptomiak megtalálták a nagyúr odacsempészett ezüst serlegét.
A változást különösen szépen mutatja néhány, a történet elején és végén is felbukkanó, párhuzamos motívum.
Az első a kivételezettség. Jákobnak a Józseffel való kivételezése, kényeztetése a bátyjaiban irigységet, olthatatlan gyűlöletet ébreszt. Ám amikor már József kivételez Benjáminnal (ötször annyi ételt tesznek elé, háromszor annyi pénzt, ruhát kap), a testvéreknek már nem fáj ez az öccsük felé áradó szeretet. El tudják fogadni, képesek osztozni benne!
A második a szaggatás motívuma. Annak idején Júdáék féltékeny haraggal szaggatják le Józsefről a tarka ruhát, ami apjuk kivételező szeretetét jelképezte, hogy attól megfosztva hajítsák őt a kútba. Most a történet végén azt olvassuk, hogy újra ruhák szakadnak. A Benjámin zsákjába rejtett serleg előkerül, és öccsüket – most a másodikat is – rabszolgaság fenyegeti. De most saját ruháikat szaggatják meg Benjáminért, kifejezve ezzel az ókori keleti szokással a fájdalmukat, gyászukat, őszinte együttérzésüket: a szívünk szakad meg érted! És nem is hagyják sorsára…
A harmadik ismétlődő motívum a könyörgés. Időközben kiderült (1Móz 42,21), hogy annak idején József kegyelemért könyörgött a testvéreihez. De Júdának és a többieknek a szíve hideg maradt. Most pedig aggodalomtól és szeretettől olvadt szívvel Júda könyörög szívhez szólóan Benjáminért! S a szó szívtől szívig ér, hiszen József hangos sírásra fakad.
Végül pedig, ami felbukkan ebben a történetben az elején és a végén is, az egy embernek az odaadása. Először a testvérek Józsefet, gyűlöletüknek tárgyát, akit minden gondjuk, nyomorúságuk okozójának, apjuk szeretete elrablójának láttak, eladták. Így akarták megoldani a helyzetet. Eltakarították őt az útból, feláldozták.
Aztán hosszú évtizedek következtek bűntudattal, apjuk fájdalmának a látványával, József emlékével. S most Júda újra kész arra, hogy odaadjon, feláldozzon egy embert. De most ez az ember: önmaga! Kész akár a halálra, akár az életre szóló rabszolgaságra Benjáminért, Benjámin helyett. És így lesz Júda Oroszlánjának, Krisztusnak az előképe, aki helyettünk és értünk adta oda magát…
A Biblia nem mesekönyv, hanem nagyon is a realitások könyve. Mert a mesékben vannak jók és rosszak, jó-tündér és legkisebb királyfi, gonosz sárkány és boszorka. Mesehősök. A Szentírásban azonban emberek vannak. És mégis, ez a könyv tele van kutyákból lett szalonnákkal! Emberileg nézve reménytelen és mégis valóságosan megváltozott életű, megújult gondolkodású és hitű emberekkel. Ez az Isten valósága bennünk.
