Lehet-e Istennel játszani? Nem istent-játszani, nem Őt kijátszani, nem önmagunkat megjátszani. Csak játszani. Örömmel, önfeledten és mégis, önmagunk legmélyéből…
Az istenhit komoly dolog. A hívő élet komoly dolog. A játék pedig komolytalan dolog. Vagy nem?
A „komoly-talan” szó azt jelentené, hogy nincs benne semmi komoly, fontos, lényeges, hasznos. Csakhogy ez a játékra semmiképpen nem igaz.
Egyrészt nem igaz a kisgyermekek esetében, mert életüknek a játék nagyon fontos, hasznos, „munka”-része. A játék az élet gyakorlása. Fontos fejlesztő szerepe van a biológiai, fiziológiai érésben, a mozgásfejlődésben, az értelmi és a társaskapcsolati képességek fejlődésében.
Ez az élet-gyakorlás van abban, mikor papás-mamást, orvosost, katonásdit játszanak. Ilyesmire céloz Jézus is, mikor a piacon játszó gyermekeket említi: „Furulyáztunk nektek, és nem táncoltatok; siratót énekeltünk, és nem gyászoltatok.” Esküvőset meg gyászolósat játszanak – az élet dolgait.
De játszunk mi is, felnőttek, a homo ludens egyedei, ha bennünk van még ez a fajta tanulékonyság, a közösség öröme, a vetélkedés izgalma, önmagunk és egymás kipróbálására a játék biztonságában. Mert embervoltunknak valóban része a játék képessége és igénye.
Tényleg egyre többen társasjátékoznak, nem gép előtt – magányosan, hanem asztal körül ülve, dobókockákkal, játéktáblán, kártyákkal és bábukkal a kezükben – közösségben. Egész külön kultúrája és ipara van már a felnőtt (vagy éppenséggel korhoz nem kötött) társasoknak. Mi barátokkal vagy családi körben gyakran vagyunk együtt így.
De lehet közösségben játszani szabadtéren is, labdázni, tollasozni, vagy a hagyományosabb játéksportokat űzni, mint a kuglizás, vagy a franciáktól átvett pétanque. Nyolcvanas anyukám gyülekezetében gyakran szerveznek közösségi napot a szabadban, édesanyám pedig az egyik legnagyobb és leglelkesebb játékmester! ☺
Egyszerre kikapcsolódás, de osztozás is egymásban, test- és agytorna és szeretet-edzés ez.
A Biblia a játék szót túl sokat nem használja, a leggyakrabban mégis akkor, mikor Istent dicsőítő zenélésről beszél. No igen, ez a másik – a játékkal rokon – „haszontalan” emberi tevékenység: a művészet. Mi értelme zenének, szépművészetnek, vagy akár az iparművészetnek is? Nem elég csak előállítani egy tárgyat, simán-egyszerűen, pusztán funkcionálisan?
Nem lehet nem észrevenni a Szentírásban, hogy mindenfajta művészi játék és alkotás Isten személyéhez és tiszteletéhez kapcsolódik hozzá szorosan. Neki táncol Dávid király gyermeki felszabadultsággal és önfeledtséggel, örömmel teli szívvel. Neki énekelnek és játszanak hangszereken a léviták, neki alkotnak az ötvösök – ihletett módon és az Ő elrendelésére.
Az emberi játéknak, ahogy a művészetnek is, a lélekhez van köze…
Isten teremtő bölcsességéről szól így a Példabeszédek könyve: „Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött. Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait, én már mellette voltam, mint kedvence, és gyönyörűsége voltam minden nap, színe előtt játszadozva mindenkor. Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben.”
Az egész teremtettség minden gyönyörűsége Isten szent játszadozása, művészi alkotása, ez a tiszta, igazi forrása a mi létörömünknek, ihletett játékainknak is.
József Attila nem volt teológus, sem olyan nagyon egyházias-vallásos ember. De költő volt, ihletett, sokszor önmagán túli, feletti forrásból. Valamit mindezekből értett és fogalmazott meg Isten című versében:
Hogyha golyóznak a gyerekek,
az Isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
golyóját ő lyukba gurítja.
Ö sohase gondol magára,
de nagyon ügyel a világra.
A lányokat ő csinosítja,
friss széllel arcuk pirosítja.
Ö vigyáz a tiszta cipőre,
az utcán is kitér előre.
Nem tolakszik és nem verekszik,
ha alszunk, csöndesen lefekszik.
Gondolatban tán nem is hittem.
De mikor egy nagy zsákot vittem
s ledobván, ráültem a zsákra,
a testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem –
tetten értem az én szívemben.
