Bizonytalanság. Annyi felé eldőlhet a dolog. Annyiféle kifutása van a sokszereplős kihallgatásoktól terhes nagyheti eseményeknek. Megpártolhatta volna Pilátus, elámulhatott volna rajta Heródes. De csak kilophatta volna egy olyan őr, akinek korábban meggyógyította valakijét. A főpapok közül páran mellé állhattak volna, és így szembe szállva a másik ággal forradalomra, szabadságharcra hívhatták volna a népet. Annyi cselekményszál alakulhatott volna máshogyan, de nem, itt nem jelent meg az angyal megállítva a gyilkos karokat, nem ajánlott az áldozat helyett kost.
De ezt csak utólag tudjuk. Péter, András, Fülöp, János, az összes tanítvány biztosan buzgón imádkozott azért, hogy egyik vagy másik megmenekedési eshetőség beváljon. Hogy valami felülírja Jézus próféciáit. És hallgatóztak a főpap udvarán, próbálták tudakolni az eseményeket, a biztonságos távolból.
Csak az, aki várt már diagnózisra, leletre, eredményre, sorsát befolyásoló döntésre, tudja, milyen nehéz, milyen bizonytalan lehetett az a néhány nap nagy csütörtöktől az üres sír tényéig. A böjtben, különösen a végén, próbáljuk újra átélni ezt a bizonytalanságot. Miért? Mert próbáljuk érteni, hogy hiába van már mögöttünk, nem magától értetődő a váltságunk. Hogy annyi más terv győzhetett volna, annyi érdek az Úrén kívül. Belerendülünk a bizonytalanságba, hogy aztán értéke szerint tudjuk magunkhoz szorítani a megkapott üdvösséget.
Ezek a nagyheti bizonytalanságok bár több tanítványból nem épp a legjobbat hozták ki, mégis abban, akivé váltak, abban kihagyhatatlan iskolát jelentettek. Tamás a realista adta-e volna az életét Krisztusért később, ha előbb nem merítkezik meg a saját hitetlenségében? Fülöp ment volna-e téríteni, hirdetni a megváltót, ha azokat a napokat végig nem éli? Az Emmausi útról lett volna-e visszairány, ha nincs ez a néhány napi teljes totális káosz, bizonytalanság, kilátástalanság?
Izrael népét a pusztán át vezette Isten, ahol szintén semmi nem volt biztos, komfortos, állandó. Meggyőződésem, hogy a bizonytalannal bizony sok dolgot elvégez bennünk az Úr. Bár ebben a közhelyesen felgyorsult világban igyekszünk elűzni minden bizonytalanságot, és kikiáltjuk ellenségnek, ha kell hamis bizonyosságokba ringatjuk magunkat, a bizonytalanság Isten fontos formáló eszköze. Nem hagyja, hogy saját bölcsességre támaszkodjunk, nem hagyja az önmegváltó törekvéseket, hanem odaadást, önátadást munkál. A bizonytalanság feloldásért kiált, kiútért, megváltásért. Aki kitart benne, az bizonyosságot nyerhet. Aki a pusztában követi az isteni felhőoszlopot, az otthonra talál. Akik sírva, kétségeskedve vetettek, azok szája megtelik nevetéssel a terméskor. Akik belerendülnek az ember gyarlóságába, bebocsátást nyernek Isten gazdagságába.
