Habos felhőket terelsz az ég játszóterén, majd egy-egy fényes báránykád mögül mosolygós sugaraidat szóród rám. Jaj, mennyire huncut vagy, te lég! Láthatatlanul, mégis meleg gyengédséggel simítod végig arcomat pünkösd küszöbén. Hol bajuszt rajzolva, hol szorosan hátra fogva kapkodod hajamat. Túrj bele még!
Te vagy az erő lábaimban. Ott, egészen belül a csontjaimba rekesztett tűz vagy, ami nem izomlázban éget, hanem küld tovább, mert téged követni élet. Hajtóm vagy. De több is annál. Szó a számon, amivel együtt dicsérlek ismeretlen madarakkal. Kiáltok magam is a nevetségesen és furcsán ordító kameruni juhokkal. Belehallgatok csendedbe a némán legelésző tehenekkel. Tágas réten Téged hallgatni, micsoda boldog élet! Mindenkivel tökéletesen megértjük egymást, még az apró kavicsokkal is, mert nem mi szólunk, Te szólalsz meg mindannyiunkban, Istenem. Minden Rólad mesél.
Ha a barangolás közben elfáradok, csipkebokrod árnyékában megoldom cipőfűzőmet, úgy falom a szőlőszemeket. Közben elmélázom, ha a szőlő termése ennyire kívánatos és édes, milyen lehet a szőlőtő? Mekkora erő koncentrálódik benne, és mennyi életet présel ki magából, hogy megteremje ezt a csodát? Rácsodálkozom erre a jóindulatra, hogy magát nem önmagának tartja meg csupán és marad egyetlen tőke. Millió vesszőt indít útnak akkor is, ha folyton csonkítják. Míg a szőlővessző hajlékony és bármilyen irányba bújtatható, a tőke szikár marad. Pont, mint mi emberek és a te ígéreteid. Te a szőlőtő, mi a szőlővessző. Ezért éhező hajtásként csüngök Rajtad, és csak remélhetem, hogy egyre növekszik bennem, mit Belőled nyerek, miközben visszahúzódik a „csak én és a csak nekem”.
A magas fűben ücsörögve kérem mennyei táplálékodat, mint az ötezer, kinek bár semmije nem volt, mégis bőven megelégedett. Jutott elég, még maradékot is szedtek, mint ahogy a millió fűszálból legelnek most. De jut is bőven széna télre. Ismered a vetés és az aratás idejét. Te vagy ki bölcsen rendezed a sorokat. Adod a frisset, de nem hagyod veszni azt sem, mi száraz. Kinek feje már őszül, van még reménye szeretetre. Születünk és meghalunk itt e földön, de Lelked a tanúnk rá, mindez Benned történhet. Te vagy támaszom, kinek kezét fogva elrugaszkodom és szabadon suhanok. Talán nem tudom, meddig és merre, de nem is számít, mert a Te jelenedben az olyan szavak, mint teljesítmény, ütemterv és mutatók nem léteznek. Benned örökre létezünk mi. Èn létezem, mert Te vagy, Létező.
Hadd legyek „apostorod” helyett hiteles apostolod! Küldj el, de nem verni szavakkal, ítélettel és mohósággal, hanem tanúskodni jóságról, irgalomról és kegyelemről. Ne féljek elmenni oda, hol kizárt a tágas tér, ahol csak komolyan gomolygó felhők vannak, hosszú éhezés a szépre és jóra, az elfogadó és igaz szóra. Engedd, legyek tüzedben a szikra! Pattanjak halott köveken és legyek együttérző a fájdalmasan buggyanó könnycseppben. Jöjj, Szentlélek! Emlékeztess, általad örökké élek!
