Site icon Meg van írva

Luigina Lollobrigida

Kilencvenöt esztendős korában elhunyt egy kiváló olasz művész. Halála kapcsán csodálkoztam rá egészen kivételes alkotásaira.
Egy Róma melletti kis hegyi faluban született és nőtt fel, később a Római Képzőművészeti Akadémián szobrászatot és festészetet tanult. De úgy alakult az élete, hogy ezekben a művészeti ágakban már inkább a negyvenes éveiben dolgozott.
Többek közt szobrot készített a sevillai világkiállítás olasz pavilonja számára, ami egy sas hátán lovagló gyermeket ábrázolt, és az ember és természet harmóniáját jelképezte. A Living Together című alkotást később szülővárosának, Subiacónak adományozta. Alkotásai több nemzetközi kiállításon szerepeltek. 2007-ben a San Marino-i posta által kiadott, Calcuttai Teréz anyát ábrázoló bélyegen látható képet is ő festette.

De ami engem a leginkább lenyűgözött, az a fotóművészete. 1973-ban jelent meg az Italia mia című albuma, ami tele van zseniális térérzékről tanúskodó, remekül szerkesztett fényképekkel. A legmegragadóbb azonban a fotók témája: az ember. Gyönyörű fekete-fehér pillanatképek a mindennapjaikat élő olaszokról, családok séta közben, szerelmesek a ligetben, idős és fiatal emberek, játszadozó gyerekek. Érzelmekkel és élettel teli, természetes mozdulatok, tekintetek, háttérben pedig a meseszép Olaszország. Ez a művész a szívével látott…

Voltaképp a hetvenes évektől kezdve évtizedeken át járta a világot és fényképezett. Készített interjút Fidel Castroval, forgatott dokumentumfilmet Indira Gandhiról, fotóriporterként találkozott Salvador Dalival, Ernest Hamingwayjel, Henry Kissingerrel, Maria Callasszal, Liza Minellivel, Jurij Gagarinnal, Neil Armstronggal, Grace Kellyvel, Paul Newmannel, Sean Conneryvel, Audrey Hepburnnel. A kilencvenes években jelent meg fotóalbuma Teréz anyáról, amelynek a bevételét a szerzetesnőnek és missziójának ajánlotta fel. Egész életében rengeteget adakozott.

Igen, persze, tudom, mostani halála kapcsán mindenki a hajdan gyönyörű színésznőről beszél és ír, az ötvenes-hatvanas évek legismertebb olasz filmcsillagáról, aki az egyik utolsó élő színész volt a Hollywood aranykorának tartott időszakban – ami akkor volt, mikor én még nem is éltem. Egykori legendás férfisztárok partnere, világhíres filmek női főszereplője – mindez valóban volt. De nemcsak ez.
Sok mindent látunk, tudunk egymásról, távoli hírességekről, közelebbi népszerűkről, vagy éppen az utcabeliről, a munkatársról, a gyerekünk pedagógusáról, a lelkészünkről, a körzeti orvosunkról, a rokonról, mindenkiről valamit. Ahogy minket is ismerni vélnek és ismernek is valamelyest. De mindezeknél sokkal több minden ember.
A legvégső ítéletet pedig úgyis az mondja ki rólunk, az életünkről, mindenünkről, Aki előtt most Luigianának is meg kell állnia…
„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”

Exit mobile version