📖 Modern mese
Bizonyára többen hallottuk azt a kissé pikáns és humoros felnőtt mesét, amikor is a legkisebb királyfi elindul világgá, hogy feleséget keressen magának. Hamarosan eltévedt azonban a sűrű és sötét erdőben, és végső kétségbeesésében bekéredzkedett egy eldugott erdei házikóba, ahol egy vasorrú bába lakott. A boszorkány azt mondta neki, hogy ő valójában egy elátkozott királylány, és ebből a szomorú helyzetéből csak egy feleséget kereső ifjúval eltöltött pásztoróra szabadíthatja meg, csak így nyerheti vissza eredeti, világraszóló szépségét. A királyfi megsajnálta és nagy reményekkel, buzgón megtett mindent, hogy megtörje az átkot. Ám másnap reggel a banya nem hogy nem vált szépséggé, de még rondább lett, mint amilyen volt.
– Mi történt? Hol az a megígért szépséges királylány? – kérdezte megdöbbenve a királyfi. – Hiszen te csak még rondább lettél, mint tegnap voltál! Pedig én mindent megtettem, amit csak kértél. Hogy lehet ez?
– Állj csak meg egy pillanatra, királyfi! – szólt közbe a banya. – Hány éves is vagy te? – kérdezte.
A királyfi délcegen kihúzza magát, és öntudatosan válaszolta:
– Most leszek épp 30 éves.
A boszorkány erre hatalmasat kacagott:
– Ej, ej, királyfi! Megértél ennyi évet, és még mindig hiszel a mesékben? Épp ideje lenne végre felnőnöd!
Amikor a mese még valóság volt
Ebből a kis történetből is tisztán látszik, hogy a mesehősök élete sem felhőtlen, sőt korántsem csak móka és kacagás. Főleg, hogy a minap azt olvastam egy hirdetésben, hogy „leszúrható törpéket” lehet kapni. (Meg is sajnáltam őket, szegények még igazán élhetnének!) Sokan már elfelejtették, vagy bele sem gondoltak abba, hogy egyik-másik mese milyen borzalmakról számol be. Jancsi és Juliska története is alapjában véve kész szörnyűség. A szülők magukra hagyják a gyerekeiket az erdőben, hogy ilyen módon szabaduljanak meg a két éhes szájtól az éhínség idején. A gyerekek a boszorkány házába jutottak, aki felhizlalás után meg akarta enni őket. Szerencsére a mese vége happy end lett, és a gyerekek helyett a gonosz boszorkány került a kemencébe.
Kevesen tudják, hogy a Grimm testvérek a köznép mesemondóitól gyűjtötték össze történeteiket – ezt is –, és valójában a szájhagyományokat foglalták írásba. A meséikben megjelenő rémségeknek sajnos volt történelmi alapjuk: járványok, háborúk és katasztrofális időjárási viszonyok közepette századokon keresztül akár kannibalizmusig is fajulhattak a dolgok az éhező emberek között. (Íme, néhány példa Franciaországból: 1693–1694: Nagyon súlyos éhínség volt XIV. Lajos idején az országban. Az egymás utáni évek rossz termésének, a hideg időjárásának és a háborúknak köszönhetően több mint egymillió ember is éhen halt.1709: Az úgynevezett „Nagy Fagy” éve volt. A rendkívül kemény tél elpusztította a termést egész Európában, Franciaország különösen is megszenvedte ezt. 1788–1789: A francia forradalmat súlyos kenyérválság és élelmiszerhiány előzte meg.)
💉 Modern illúziók: Minden eladó, semmi sincs ingyen
De hogy is áll a mai ember a mesék világával, mit vár tőlük? Rögtön jön a válasz, hogy semmit, mert a mai ember annyira „fel van világosodva”, hogy nagyravágyása és nagy esze miatt ki kell bontani még az ég boltozatát is, hogy nagy nehezen elférjen valahogy a teremtett világban. Sajnos azt látni, hogy sokan csupán egyet óhajtanak: igazából ne kelljen semmit csinálni, de elvárják, hogy problémáik megoldásának és kívánságaik beteljesülésének sült galambja egyenesen a szájukba repüljön. Annyi változott a korábbi korokhoz képest, hogy most nem mesekönyvekből olvasnak meséket az emberek, hanem pl. az interneten, ahol sok jól megfizetett, megvett, vagy pedig az ismert emberek nevével visszaélő MI (Mesterséges Intelligencia) segítségével életre keltett tudósok, híres emberek próbálják bemesélni, hogy ez vagy az a termék szinte mindenre megoldást nyújt.
Ilyen manapság egy nagyon felkapott, eredetileg diabéteszes betegek részére készült szer is, amit mostanság a magára adó elit, akik nem akarnak mozogni vagy kevesebbet enni, fogyás érdekében használnak. „Bármennyit ehetsz – hirdeti a reklámszöveg –, ezt bebököd, és egészséges leszel, még hipp-hopp fogyni is fogsz.” Nem értem, hogy az emberek miért nem fogják fel még mindig, hogy ezen a világon semmi sincs ingyen; és attól kell a legjobban félni, ami leginkább rózsaszínnek látszik.
A jövő látomásai: Amikor Hollywood valósággá válik
Ahogy már említettem, a régi mesék sokszor súlyos, valós történeteken alapulnak. Más mesélők azonban képesek előre vizionálni a jövőt is. Hadd említsek meg két filmet ez utóbbi fajtából: az egyik a Brian élete (1979), a másik pedig a Terminátor (1984). Akkoriban megmosolyogtuk az abszurd angol humor blődségeit, amikor pl. az egyik férfi szereplő azt kérte a társaitól, hogy mostantól kezdve szólítsák Lorettának, és a legnagyobb problémát az jelentette számára, hogy férfiként legyen joga szülni. De ugyanígy legyintettünk a robotok által vívott háborúra is, és a szerző élénk fantáziájának világába utaltuk. Aztán eltelt pár évtized, és ajtónkon kopogtatnak ezek a kérdések, szinte már-már testközelben érezhetjük mind a nemek, mind pedig a drónok háborúját.
Egy Honor Lightning-nak (Villám) nevezett humanoid robot 2026 áprilisában 50.26 perc alatt teljesítette a pekingi E-Town félmaratont (nem távvezérléssel). Ezzel a teljesítménnyel hivatalosan megdöntötte a félmaraton (21,1 km) emberi világcsúcsát, amelyet jelenleg Jacob Kiplimo tart 56.42 perccel.
Az egykori mese mára megvalósulni látszik, és a valóság is már egyre kézzelfoghatóbban arról szól, hogy emberek helyett rövidesen humanoid robotok fognak dolgozni a gyárakban, és önvezető autók szállítják az árukat „A” pontból „B” pontba, mert így lesz még gazdaságosabb a szép új világ, és így lehet még nagyobb profitra szert tenni.
📉 Feleslegessé váló emberiség?
De mi következik mindebből? Az, hogy nem kell az embereket megfelelő tudással, műveltséggel felvértezni, mert a gondolkodás csak bajjal jár. Hiszen ha lesznek, akik átlátják a dolgok menetét, a sok-sok manipulációt, azok előbb-utóbb lázadni fognak. Ennek a szép új világnak van azonban egy másik nagy problémája is: a tecnikalizáció következtében feleslegessé válik az emberiség nagy része. Ebből fakadóan felmerül a kérdés: hogyan kellene megszabadulni a feleslegesnek ítélt népességtől? Etnikai, faji alapon, egészségi állapot vagy életkor szerint? Vagy jöhet a fűnyíró elven alapuló hozzáállás?
Nem szeretnék vészmadárként kiáltozni, de nem is olyan rég volt egy koronavírus, meg voltak különféle oltások. Sok-sok kérdés merült fel magával a pandémiával és a vakcinákkal kapcsolatban is, amikre a mai napig nem kaptunk megnyugtató válaszokat. Aki erre legyint, hogy ugyan, ne lássak rémeket, hol vagyunk még az előzőekben felvázoltaktól, annak üzenem, hogy nagyon közel. 2030-ra a tervek alapján évente 4 millió humanoid robotot fognak előállítani, amiből már sejthető, milyen tendenciák érvényesülnek. Megszűnik például az olcsó munkaerővel rendelkező országok előnyös helyzete is.
Abba már bele sem merek gondolni – ami pedig evidencia –, hogy a hadiipar sem fog távol maradni ettől a projekttől. Hiszen ez hatalmas üzlet! Egy embernek körülbelül 20 év kell, mire hadra fogható lesz, és nem is mindenki alkalmas fizikálisan vagy mentálisan ilyen feladatra. Ráadásul a hosszú kiképzési folyamat is folyamatos lemorzsolódással jár. A gyors pótolhatóság mellett plusz előnyt jelent, hogy a robotkatona elvesztését nem siratja senki, nincs miatta társadalmi felháborodás, legfeljebb némi anyagi veszteség. Tehát nagyon egyenesnek tűnik az út afelé, hogy katonák millióit gyártsák le és szereljék fel és állítsák hadba a közeljövőben. Persze van itt azért néhány kérdés, melyeket nem lehet megkerülni: A másodpercek alatt kiképzett, erkölcsi fékek nélküli, fegyveres robotok mire lesznek képesek uraik védelmében? Egyáltalán kihez és mennyire lesznek lojálisak? Mi lesz alkalmazásuk fő célja: elrettentés vagy hódítás? Esetleg egy maroknyi elit védelme? Vagy mind a három egyszerre?
⚓ A szilárd Alap a bizonytalanságban
Bár a jövő félelmetesnek tűnhet, református keresztyénként tudjuk: a világ feletti uralom nem a technológiai elit, és nem is az erkölcs nélküli robotok kezében van, hanem a szuverén Istenében. A gépek hozhatnak ugyan gazdasági hatékonyságot, de békességet, reménységet és üdvösséget soha. A bűneikben fuldokló, válságban lévő embereket ugyanis nem felemelik, hanem egyre mélyebbre taszítják az értelmetlenség örvényben.
Mi a mi feladatunk ebben a változó korban? Nem a bénító félelem felerősítése, hanem a józanság, a felebaráti szeretet és az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalom megélése és kihangosítása. Amikor a világ hamis illúziókat vagy éppen rettegést kínál, nekünk a valóságban kell élnünk, figyelve egymásra, és keresve Isten akaratát. Amikor a jövő bizonytalansága kopogtat az ajtónkon, tekintsünk arra az Úrra, akinek ígérete kétezer éve sziklaszilárd, és akinek békessége minden emberi értelmet meghalad. Ahogy Jézus mondja: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!”
(János 14:27)