„Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!” (Mt 27,40)
Mentés, angolul „save”. A számítógéphasználók számára jól ismert műveletet jelent ez a szó. Leütök két billentyűt vagy kattintok, és mentek. Elmentek egy értékes, talán nehezen megírt szöveget, mentek számomra kedves képeket vagy egy érdekes, fontos honlapcímet. De a hétköznapi életben is igyekszünk elmenteni, kártól-romlástól vagy tolvajkéztől megmenteni számunkra kedves és értékes dolgokat. És amennyire tudjuk, szeretnénk minden rossztól megóvni, adódó bajokból kimenteni szeretteinket.
Van egy nemzetközileg is minden ember által ismert jel: SOS, amiben ugyanez az angol szó szerepel, és gyakorlatilag ezt jelenti: Segítség, mentsenek meg! Életveszélyben is ezzel kérnek segítséget, ha nincs többre mód vagy idő, de a mindennapok kisebb gondjaiban is jelzünk így barátnak, ismerősnek arról, hogy ilyen-olyan ügyben gyors segítség kellene!
Mert sokszor szorulunk segítségre, és szeretnénk, ha valaki megmentene, rossztól, bajtól, betegségtől, nehéz anyagi helyzetből. Fordulunk sokfelé, számítunk baráti, családi, emberi segítségre, sőt el is várjuk azt a társadalmi-szociális rendszertől, politikai vezetéstől. Mentsen!
Krisztus golgotai keresztje alatt azonban valami egész más, szokatlan módon hangzik el ez a szó: „Mentse meg magát!” Gúnnyal, fölénnyel, öntelt ítélkezéssel hangzik. A kereszt alatti masszából, a hitetlen és szeretetlen emberből szakad ki.
Igen, jön ez a mondat a római pogány istentelenségből, hitetlenségből, a Pilátus-féle érdek szerinti megalkuvásból, a kivégzést végrehajtó katonák közömbös egoizmusából, a „semmi sem szent” embertelen cinizmusából. És jön a Názáretiben csalódott és megbotránkozott nép hamis elvárásaiból, az elöljárók ítélkező és önigazoló vallásosságából, torz istenképéből.
Milyen borzalmas jelenet! Milyen jó, hogy nem voltunk ott!
Isten legyen irgalmas hozzánk, hogy tényleg ne legyünk ott! Sose alkudjunk meg az igazsággal szemben, érdekből. Sose legyünk csak önmagunkra figyelők, mások fájdalma felé közömbösek, és soha-soha hatalmaskodó kíméletlenek!
Isten irgalmazzon nekünk, hogy igazán megismerjük Őt, és ne hamis, emberi elvárásaink legyenek. Hogy ne legyünk az Úrral perlő, csalódott vagy éppen öntelt vallásoskodók.
És Isten legyen irgalmas hozzánk, mikor ilyenek vagyunk, ha bármikor ilyenek voltunk.
Mentse meg magát! – hangzik Jézus felé, csakhogy Ő nem magát menti, hanem megment minket. Mégpedig úgy, hogy valóban lerombolja a templomot.
Ő azt ígérte: Lerombolom a kézzel épített templomot, és három nap alatt mást építek.
Nos, néhány évtized múlva a jeruzsálemi templomot valóban porig rombolják majd. De itt most nem erről van szó.
Hanem arról, hogy Jézus halála pillanatában a templomban a Szentek Szentjét, Isten szentségének jelenlétét minden embertől elválasztó kárpit kettéhasadt. Mert NINCS immár semmi, még bűnös voltunk sem, ami elválaszthatna minket az Atyától! A zsidó papi közbenjáró áldozásnak, szertartásoknak vége. Mert Isten Báránya megáldoztatott – egyszeri és tökéletes áldozattal. Az áldozó, oltáros templomra tehát többé nincs szükség.
Arról van szó, hogy az Ige testté lett – és ez a test a kereszten megtöretett. Isten Szentlelkének temploma, amelyet Jézus emberként megtestesített, meghalt. De harmadnapra feltámadásával új templomot épített, és egy új Krisztus-testet, amely az Egyház! Aki Őbenne hisz, Krisztus élő testének tagja lesz, ahogy az Ige mondja: Ti a Szentlélek temploma vagytok! Immár VAN út az Atyához, VAN közösség Istennel, s nem a kézzel épített templom kell hozzá, hanem mindenekelőtt a hit, amely által Isten népe Lélekben és Igazságban imádja Őt.
Arról van szó, hogy amikor kettéhasadt a Szentek Szentjét elrejtő kárpit, amikor Jézus Krisztus hagyta magát megölni – Isten leleplezte magát: Ő a bűnt, gonoszt megítélő, halálra ítélő, de az embert határtalanul szerető, Egyszülött Fiát értünk odaadó Isten!
