„Nietzsche könyveket írt arról, hogy a keresztyénség szolgaságba, lágyságba hajtja az embereket és a juhnyájak morálját hirdeti. Lehetetlennek tartják, hogy a megtérő lator egy perc alatt eszménnyé, hőssé váljék. Betegeket, bénákat, sírókat, gyengéket, együgyűeket támogatni nem egyéb, mint megakadályozni az erősek, kegyetlenek, kiváltságosak győzedelmét. Gyöngeségnek mondja, hogy a parázna asszony a szentség glóriájával távozzon el alabástrom-szelencéjének feltörése után. Igazságtalanságot látnak abban, hogy a nap első órájától dolgozó szőlőmunkás ugyanannyi bért kapjon, mint a tizenegyedik órában jelentkező társa. Igen sok a kegyelem a keresztyénségben! Ne sokalljuk, próbáljuk meg elgondolni azt a keresztyénséget, amelyikben kevesebb volna a kegyelem. Mi lenne akkor az Isten irgalmából, ha mértékét mi állapítanék meg; milyen tenger lenne az, amelyet parányi tégelyeikből a patikáriusok hordanának össze? Tudna-e rajtunk segíteni egy olyan kegyelem, amelyik feltételes, amelyik részleges, amelyik mérsékelt? Nem szűnne-e meg kegyelemnek lenni az a jóság, amelyik nem teljes és nem ingyen való? Hiszen akkor újra ott lennénk, hogy a törvény betöltése, az érdem és a jog döntene üdvösségünk felől! És milyen üdvösség volna az, amelyet mi szereztünk meg és nekünk kell megtartani. Mi lett volna a tékozló fiúból, ha a kapuban édesatyja alkudozni kezd vele, Zakeusból, ha fele aranyát és fele bűnét megtartja, Pálból, ha megmarad félig Saulnak?”
Ravasz László
Szemlézte: Soós Szilárd (Fotó a PIXABAY oldalról)