Jókedvű és színes csapat gyűlt össze a budapesti teológia Tóth Kálmán termében tegnap. A Lelkésznők és lelkésznék IV. országos találkozóján ezúttal azzal foglalkozott a csapat, mi történik az Ámen után, azaz a karácsonyi szolgálattömeg mellett, (után?) hogyan tudják a lelkészcsaládok maguk is megélni az ünnepet. Hogyan és mikor jut idő és figyelem a saját elcsendesedésre, a szűk- és a nagycsalád ünnepére egyaránt.
Hiszen, ha mindeneknek mindenné lettünk is, de Isten és ember találkozása nem történt meg bennünk vagy háznépünknél, akkor a karácsonyunk nem több, mint külcsín és hangulatkeltés. Sőt akár családunk antimissziója, ha hiteltelenül, fáradtan, frusztráltan, rosszul vagyunk a saját ünnepünkben. Azt kerestük, amiben a valós elvárások és az ünnep nem sérül és a lelkészné/lelkésznő sem hal bele az ünnepi teljesítésbe.
Rengeteg tippet osztottak meg egymással a résztvevők azzal kapcsolatban, hogy miről lehet bátran lemondani ilyentájt, mit lehet átalakítani vagy mi delegálható és honnan lehet segítséget kapni a feladatokkal való zsonglőrködés és a végtelen, teendőkkel teli listák idején. Van aki még a karácsonyi események hevében jegyzeteli jövőre mit csinál másként!
Generációktól függetlenül arra bukkantunk, hogy újra és újra felül kell vizsgálni azt, mire van igénye a családunknak, a gyülekezetnek. Mert míg gyerekkorunkban az egyház még szinte az egyetlen közösség- és program szervező volt különösen kistelepüléseken, addig ma minden egyes sport- és hobbikör, minden civilszervezet kötelességének érzi, hogy tartson karácsonyi ünnepet, gálát, ajándékozást, műsort kézműveskedést.
Ezért egy többgyerekes család sokszor a hatodik-hetedik mézeskalácsház összeállításon és koncerten van túl, mire mi is szerepelni hívjuk a templomba. Előfordulhat olyan gyülekezeti kontextus, ahol még mindig releváns a gyermekkarácsony, a pásztorjáték és a betlehemezés, éppen úgy, ahogyan húsz évvel ezelőtt, de sok esetben csak még egy plusz teher a családoknak a többi mellé, és teher a szervező lelkésznek, hitoktatónak, ifjúsági szolgálónak, vagy gyermekmunkásnak. Az elaprózódás egyik csapdája. Agglomerációs vagy városi helyeken már magukat a próbákat megoldani is szinte lehetetlen, ezért a műsor végig bakikkal, fészkelődéssel, szervezői körömrágással telik. Szabad magunk mögött hagyni?
Mi arra jutottunk (nagyjából húsz lelkészfeleség és lelkésznő), hogy szabad megvizsgálni az alternatívákat, feltenni a kérdéseket, hogy valóban jó-e a közösségnek az, amit csinálni szoktunk, vagy el tudják képzelni máshogyan is? Míg gyerekkorunk falusi környezetében hírérték volt valamilyen program, mert nem nagyon történt más… addig most lehet, hogy másra kell a fókuszt helyezni. A személyes kapcsolódásra? A csöndre az ige felett? A generációk egymás felé segítésére? Arra, hogy legyen egy hely, ahol nincs elvárás az érkező felé? Ezek nyitott kérdések. De bőven van jobb programszervező nálunk. Ahogyan az is nyitott kérdés, hogy két héten belül (ahogy a 2024-es naptár adta) van-e értelme hét teljesen egyforma frontális istentiszteletnek, vagy lehetne az ünnepet cizellálni és csak három klasszikus istentisztelet mellett tartani dicsőítő, imaközösséges, beszélgetős, vagy családos alkalmat is? Sok esetben a gyülekezet azt feltételezi, hogy a lelkész elvárása a korábbi szokás megtartása, a lelkész meg a gyülekezetről feltételezi ugyanezt. Beszélni kell ezekről a kérdésekről.
Sok múlik azon, mit gondolunk alapvetően a karácsonyról: az valami, amit mi kreálunk, vagy olyan dolog, amit Isten csinált és mi csak kutatjuk, hogy milyen formán lehet ezt az ajándékot ma átvenni?
Bár a beszélgetés elsősorban a karácsonyra reflektált, mint mögöttünk lévő friss élményre, de ez nem jelenti, hogy nem készítettük magunkat és egymást a következő böjti és húsvéti időszakra is vele. A tradicionális keretek lefoszlása egyrészt szegényít és értékmentésre késztet, másrészt viszont szabadságot is adhat. Csak fontos, hogy ezt bibliai értelemben és a mai ember életét is figyelembe véve releváns tartalommal töltsük meg! Hitünk van annyira értékes, hogy megkeressük az Istennek leginkább tetsző, és gyülekezeti közösségünkhöz is leginkább stimmelő formákat annak megélésére!
