Mármint a Tours-i szentnek, akinek a napját november 11-én ünnepli az egész keresztény gyökerű világ, valójában semmi köze nincs a libákhoz, ludakhoz.
Kortárs életrajzírója, Sulpicius Severus sok mozzanatot megörökített a már életében hatalmas tiszteletnek örvendő Márton történetéből, de ezekben sehol nem szerepel eredetileg ez a baromfi.
A legismertebb legenda az, mikor ez a 4. századi római katona: Márton köpenye felét ajándékozza egy kifosztott félmeztelen koldusnak. Ezt örökíti meg számos művészeti alkotás, freskó és oltárkép. Ehhez a történethez kötik megtérését és azután a hadseregből való kilépését is.
Bár a későbbi Tours-i püspök elsősorban Franciaország védőszentje lett, mi magyarok is becsben tartjuk történelmi emlékét. I. István királyunk a Koppány elleni küzdelmeiben patrónusának tekintette Mártont, aki később az Árpád-ház és a magyar királyság védőszentjévé is vált. A kötődés már csak azért sem véletlen, mert Márton Pannóniában született, katona hivatású családja akkor Savariában, a mai Szombathelyen szolgált.
Az azonban bizonyos, hogy ez a liba-dolog jóval (jó ezer évvel) később, a 16. század tájékán jelent meg Márton legendái közt. Például az a mozzanat, hogy szerénységében elrejtőzött a püspökké választása elől egy libaólba és a szárnyasok gágogása árulta el a hollétét.
A legenda kialakulásában valószínűleg az is közrejátszott, hogy a Martinus név igazából Mars hadistenhez tartozót jelent – nyilván római pogány katona apja adta egyszem fiának ezt a nevet – és Mars szent állata a lúd volt.
Ráadásul Márton november elején halt meg és 11-én temették, ami hagyományosan, már az ókorban a téli évnegyed kezdőnapja volt, amit lakomával és mulatozással ünnepeltek, ittak az újborból, ettek az őszi termésből, a novemberben már vágható libákat sütötték és fogyasztották – részben Mars isten tiszteletére is.
Ez a nap a középkori Európában, a népi kalendáriumban is a gazdasági év végét, a tél kezdetét és a negyvennapos adventi böjt előtti utolsó nagy vigasságot jelentette, határnapként tartották számon, ez volt a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának napja is.
Így történt, hogy Szent Mártonnak halála utáni érdeme lett, hogy egy eredendően pogány kultuszt a keresztény „jeles napok” hagyományanyagába beölelt – ahogy volt erre a középkorban számos példa – és még egy pogány római istenség szimbolikus madarát is megszerezte és megkeresztelte… ☺
Miben ludas Márton? Semmiben
