Megy most a Netflixen a Mise éjfélkor. Hát, nem egy klerikális film. De feszeget pár fontos kérdést.
Volt egy pont, ahol továbbment az agyam, és már nem a filmet néztem, hanem a belső vetítést.
Aki nem látta a filmet – amúgy nem is tudom, mondanám-e, hogy nézd meg –, ahhoz, hogy értsd a következő, képzelt párbeszédet, annyit kell tudnod, hogy Riley részegen vezetett, balesetet okozott, amiben meghalt egy fiatal nő. Négy évet ült érte. Szabadulása után egy pap, Paul atya, kettesben tart neki AA-foglalkozást.
Ketten ülnek egy teremben. A kezükben kávé. Egy darabig egyikük sem szól.
– Miért engedi meg? – kérdezi Riley.
– Mit?
– Ne csináld.
Paul atya elmosolyodik.
– Jó.
– A szenvedést. Ha Isten mindenható, miért engedi?
– Nem tudom.
Riley felvonja a szemöldökét.
– Ez gyors volt.
– Hazudjak?
– Inkább ne.
Riley a kávéját nézi.
– Meghalt egy lány miattam.
– Tudom.
– Isten megakadályozhatta volna.
– Igen.
Riley felnéz.
– Ennyi?
– Mit mondjak?
– Mondjuk azt, hogy miért nem tette.
– Nem tudom, Riley.
– Akkor mire jó?
Paul atya hallgat.
– Leeza a tolószékben – folytatja Riley. – Miért nem védte meg? Miért találta el a golyó, amikor Joe részegen lövöldözött? Fogta a puskát, és csak dirr-durr. Elég lett volna, ha Isten ennyit mozdít a csövön.
Két ujjával mutat egy centit.
– Ennyit.
– Igen.
– De nem tette.
– Nem.
– Jó-e egyáltalán?
– Isten?
– Ki más?
A pap hátradől.
– Hiszem, hogy jó.
– Akkor magyarázd meg.
– Volt erre válaszod a börtönben?
– Volt ott egy pap.
– Gondolom, nem bevarrva.
Riley elmosolyodik.
– Nem. Bár néha ráfért volna.
– Mit mondott?
– Azt, hogy ez a világ csak nyomokban tartalmazza Istent. Mint a hamburgerpogácsa a húst.
– Ez teológiai szakkifejezés?
– Börtönteológia.
– Folytasd.
Riley gondolkodik egy pillanatig.
– Azt mondta, itt a szívás az alap. És ezt mi hoztuk össze. Isten azt mondta: maradjatok velem. Mi meg hallgattunk a másik fickóra.
– A kígyóra.
– Ő Sátánt mondott. Azt mondta, olyanok vagyunk, mint a hülye kamasz. Jön a díler, hogy nála sokkal jobb lesz, mi meg felülünk neki, és lelépünk otthonról.
Paul atya bólint.
– És Isten hagy menni.
– Igen. Azt mondta, ha bezárna, elvenné a szabadságunkat.
– Ez fontos.
– Aztán kiderül, milyen a dílernél. Először rohadt jó. Aztán elfogy a pénzed. Aztán a cucc. Eladod, amid van. A végén fekszel valahol a saját hányásodban, és már azt se tudod, hol vagy.
– És Isten?
– Hagyja, hogy megtudd, milyen nélküle.
Paul atya elgondolkodik.
– Kegyetlenül hangzik.
– Ez a világ is elég kegyetlen. Amúgy aztán utánunk jön.
Egy ideig egyikük sem szól.
– Ez legalább megmagyarázza, miért nem állította meg az autómat – folytatja végül Riley.
– Hogyan?
– Ha azt mondom, nélküled akarok élni, aztán amikor részegen beülök a kocsiba, ő minden kanyarban utánam nyúl, hogy azért senkinek ne essen baja, akkor nem hagyott elmenni.
– Igen.
– A szabadságom valódi. A következménye is.
– Igen.
– Joe-ra ugyanez igaz.
– Igen.
Riley bólint.
– Akkor legalább értem a logikát.
Iszik egy kortyot a kávéjából.
– Csak ha mondjuk van egy három hónapos gyerek. És rákos.
Paul atya nem válaszol.
– Ő mikor ült be részegen az autóba?
– Soha.
– Mikor választotta a dílert?
– Soha.
Riley előrehajol.
– Akkor?
– Ide született.
– Hová?
Paul atya körbemutat.
– Ebbe. Amiben már nincs rá garancia, hogy ha megszületsz, működni is fogsz. Figyelj, Riley. Ha apád felgyújtja a házat, te is megéghetsz benne. Nem azért, mert te gyújtottad fel. Hanem mert benne vagy.
– Tehát az a gyerek mások döntéséért szenved.
– Mások döntésének következményei közé születik, azok között él. Ahogy te. Ahogy én.
– Ez igazságos?
Paul atya hallgat egy pillanatig.
– Nem tudom.
Riley meglepetten néz rá.
– Tessék? Van egyáltalán valami, amit tudsz?
– Figyelj. Ha azt kérdezed, igazságos-e, hogy egy ártatlan gyerek szenved egy olyan világban, amelyet nem ő rontott el: nem. De az igazságtalanságot sem varrhatod annak a nyakába, aki eredetileg jóra teremtette a világot.
– Jóra. Egy olyan apró kockázati tényezővel, hogy az ember akár el is ronthatja.
– Igen. Ugye? Az ember nem is gondolná, hogy ennyire komoly tényező.
– Kockázati tényező – ismétli Riley.
Paul atya elmosolyodik.
– Oké. Szóval a ház ég. És jól mondta a börtönpapod.
– Mit?
– Hogy Isten aztán utánunk jött.
– Bemegy az égő házba?
– Abszolút.
– Nagyszerű. Most már ketten égünk.
– Pontosan.
Riley felnéz.
– Ezt komolyan mondod?
– Teljesen.
– Ez a megváltás?
– Nem – mondja Paul atya. – Ez a karácsony.
Riley elneveti magát.
– Jézusom!
– Igen, pont róla beszélünk.
– Jó. Bejön. Megszületik. Fázik, éhezik, szenved, megölik. Beleáll ugyanabba a trutyiba, amiben mi taposunk. Eddig értem.
– Jó.
– De ettől még ég a ház.
– Igen.
– Akkor miért nem oltja el?
Paul atya nem válaszol.
– Na, ez érdekel – folytatja Riley. – Nem az, hogy miért van tűz. Tegyük fel, azt értem. Hanem hogy miért ég még mindig.
Paul atya lassan bólint.
– Ez már más kérdés.
– Hogyhogy?
– Nehezebb.
– Miért?
– Mert erre már nem mondhatom, hogy szabad akarat. Nem mondhatom, hogy mi választottuk. Krisztus eljött. Meghalt. Feltámadt.
Riley széttárja a kezét.
– Akkor mire vár?
– Ránk. Rád.
– Tessék?
– Hogy még legyen időd hazajönni.
Riley arca megkeményedik.
– A rákos gyerek meg addig meghal.
– Megtörténhet.
– Ez elég rossz üzlet neki.
– Az.
– Akkor ezt ne add el nekem kegyelemként.
– Pedig az.
– Kinek kegyelem?
Paul atya Riley-ra néz.
– Neked.
Riley megmerevedik.
– Neked – folytatja Paul atya. – Nekem. Joe-nak. Annak, aki ma este részegen beül az autóba. Annak, aki holnap valami olyat tesz, amit egész életében bánni fog.
– Vagyis azért tart még ez az egész, hogy az olyanoknak, mint én, legyen idejük megtérni?
– Többek között.
– És közben mások fizetnek érte.
A pap nem kerüli el a tekintetét.
– Nem pont érte, de végül is igen.
Hosszú csend.
– Ez borzalmas – mondja Riley.
– Részben az. Van borzalmas oldala. A rossz döntések következményei összeadódva, egymást felerősítve nagyon borzalmasak tudnak lenni. Pusztítóak.
– Nem fogod megvédeni!
– Istent?
– Igen.
– Nem hiszem, hogy szüksége van rá.
Paul atya összekulcsolja a kezét az asztalon.
– Lehet, hogy valami még nem ment át, Riley. Ha Isten egyszer eltörli a rákot, meg minden rosszat ezen a világon, akkor nem csak ezek a fajta rosszak mennek ám a lecsóba, hanem minden rossz.
– Szóval akkor vár.
– Igen. Hagy még időt. Hogy ne csak a rosszat törölje el, hanem megmentse azt, akiben benne van a rossz. Mert a rossz nem csak odakint van, Riley – mondja Paul atya. – Bennünk is.
– És mi van akkor, ha én ezt nem akarom? Én nem kértem erre! Miattam ne szenvedjen senki!
– Hogy akkor mi van? Megint ugyanahhoz a kérdéshez jutottunk.
Riley már tudja a választ.
– A szabadság kérdéséhez.
– Igen.
Sokáig hallgat.
– Szóval Isten hagyott elmenni.
– Igen.
– Hagyta, hogy kiderüljön, milyen nélküle.
– Igen.
– Aztán utánunk jött.
– Igen.
– Beleállt ugyanabba.
– Nem pont ugyanabba. A többségünk megússza keresztre feszítés nélkül. Az, hogy „nem akarom, hogy miattam valaki szenvedjen”, itt értelmetlenné válik. Szenvedett.
Riley maga elé meredt.
– Értem?
– Igen. Érted is.
– De egyszer véget vet a szenvedésnek?
– Igen.
– Mikor?
– Nem tudom. Hamarosan.
Riley elmosolyodik.
– De nem tudod.
– Pontosan nem tudom.
Elhallgatnak. Riley forgatja a kihűlt kávét.
– Sok mindent nem tudsz.
– Így igaz.
– Inkább őt kéne kérdezgetnem.
Paul atya elvigyorodik.
– Hát…
– És ha rosszat kérdezek?
– Istentől?
– Igen.
Paul atya vállat von.
– Szerintem jobban bírja, mint én.
– És ha dühös vagyok rá?
– Megesett már nagyobbakkal is. Ott volt például Jób. Jeremiás. Dávid…
Riley sokáig hallgat.
– És ha azt mondom neki, hogy szerintem ennek rohadtul nem így kellene lennie?
Paul atya nézi egy pillanatig Riley-t.
– Akkor végre nem csak róla beszélsz.
– Hanem?
– Vele.
Kép: Riley és Paul atya az AA-foglalkozáson. Filmkocka a Mise éjfélkor (Midnight Mass, 2021) című sorozatból. Forrás: Netflix.
