Minden házasságban vannak tabutémák, amikről nem szeretünk beszélni, mert kínos vagy túl sok konfliktust szülnek.
Régen a pénz és a szexualitás volt a két legfőbb tabu, de ma már ezeken a témákon azt hiszem elég gyorsan átlendülnek a legtöbben. Miért? Mert egy tabu nélküli társadalomban élünk, ahol – kis túlzással – minden a pénzről és a szexualitásról szól. Szemérmetlenül tolják az arcunkba „xy” hálószobatitkait, vagy azt, hogy milyen milliós ajándékkal lepte meg a párját, akivel egyébként nyitott kapcsolatban él. Tehát a pénzről és a szexről lehet, szabad, sőt kell is beszélni, írni, mert ez éri el az ingerküszöböt. De mi van a hittel?
A minap egy házasulni készülő párral beszélgettem. Közel 10 éve vannak együtt. Nem tudják eldönteni, hogy református vagy katolikus esküvőjük legyen. Már le van foglalva az étterem, elkészült a menyasszony ruhája, kész a költségvetés, a vendéglista háromszor átgondolva, zenekar kiválasztva. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem tudják, hogy milyen szertartás szerint legyen az esküvő, és ez hogyhogy 2 hónappal az esemény előtt vetődik fel, akkor azt mondják: „hát mi ezekről a dolgokról eddig nem beszéltünk”. Milyen „dolgokról”? – kérdezem. „Hitről, vallásról, Istenről”.
Most persze nem értik, hogy miért is van ebből a kérdésből óriási feszültség a családok között. Mert a vőlegény Gizi mamája katolikus, a menyasszony családja meg ezer éve református, ráadásul presbiter is van közöttük. Hoppá!
Nem is azon rökönyödtem meg, hogy nem tudják, hogy milyen templomban legyen az esküvő, mert megszoktam már, hogy ez manapság nem hitbéli meggyőződés kérdése. A legtöbben úgy választanak helyszínt, hogy melyik templom szebb kívülről-belülről, melyiket lehet jobban díszíteni, melyik van közelebb a vacsora helyszínéhez vagy a házasságkötő teremhez, melyikben van jó fej pap, és a többi. Sokkal inkább a válaszuk gondolkodtatott el: „Ezekről a dolgokról eddig nem beszéltünk.”
Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan pár, akik 9 éve együtt vannak, együtt élnek, közös jövőt terveznek, sőt gyermekeket szeretnének, eddig nem beszélgettek arról, hogy miben hisznek? Hogy lehetséges az, hogy nem került szóba korábban közöttük Isten, Uram bocsá’ a személyes Istenkapcsolatuk?
Hadd meséljek egy másik esetről. Egy esküvői felkészítés alkalmával a leendő feleség kissé félve elmondta, hogy ő bizony szokott este imádkozni, a vőlegénye pedig ezen őszintén meglepődött, mivel ő ateistának tartotta magát. (Vagyis „hisz ő valamiben, de nem pont Istenben” – ahogy fogalmazott).
Más esetekben is találkoztam már azzal, hogy házasságokban, párkapcsolatokban a hit tabutémának számított, vagy egyszerűen nem volt fontos. Egy darabig… Egy házaspár története jut eszembe, ahol hosszú időn keresztül nem okozott problémát a más vallási meggyőződés, mert a másik teljes elfogadása és a szeretet jegyében nem számított, de jött egy krízishelyzet, és az egyik fél a családállításban és a jóslásban kereste a kiutat, a másik pedig ment a templomba, majd végül a kétirányú útkeresésből válás lett.
Néha egy-egy keresztelői beszélgetés alkalmával is fény derül arra, hogy az egyik szülő finoman szólva sem lelkesedik azért, hogy a gyermekét megkereszteljék (vagy azt mondja, hogy legyen megkeresztelve, biztos, ami biztos, de majd a gyerek később eldönti, hogy milyen vallású szeretne lenni), míg a másik szülő elengedhetetlenül fontosnak tartja a sákramentumot.
Ezek a történetek egyetlen kérdésben gyökereznek, mely így hangzik: miért tabutéma a hit a házasságokban?
Számomra ez azért is furcsa, mert egy-egy lelkigondozói beszélgetésben sokszor olyan mély és intim dolgokat osztanak meg házaspárok/párok saját magukról, hogy zavarba jövök, mert annyira kendőzetlenül mondják el a problémájukat, de amikor arról kérdezem őket, hogy hogyan tudják mindezt Istennel rendezni, vagy egyáltalán gondolkoztak-e már azon, hogy hittel álljanak meg a házasságukban, akkor a legtöbbször zavart tekinteteket látok magam előtt és a kérdést hosszú csend követi. Erre nem gondoltak. Pszichológusra, agykontrollra, terápiára, életmódváltásra, ilyen-olyan házassági coachra igen, de Istenre nem. Hiába volt templomi esküvő… a hit nem opció sok esetben.
Miért tabutéma a hit egy férfi és egy nő kapcsolatában? A kérdés költői. Nem tudom. Csak találgatni tudnék. Foghatnám a társadalomra, a neveltetésre, az elhidegülésre, vagy arra, hogy félnek ezt szóba hozni. Egy valamit tudok: ha úgy alakul majd, hogy az anyagi dolgokban nem jutnak egyről a kettőre, ha a szexualitásról valamiért le kell mondaniuk, csupán egy valami van, ami örök bástyaként és sziklaként megmaradhat számukra, ez pedig nem más, mint a közösen megélt hitük. A hűség egymás és legfőképpen Isten iránt, az a bizonyos hármas kötelék, ami nem szakad el.
Lelkipásztori napló