Az ember szeme már meg sem rebben annak hallatán, hogy a megbukott Kaili helyére egy LMBTQ-aktivistát, Marc Angelt választották meg az Európai Parlament egyik alelnökének. Ez csak igazolja azt a nap mint nap tapasztalható tényt, hogy a nyugati világban az LMBTQ-lobbi láthatatlan keze mindenhova elér, befolyásolási képessége szinte határtalan. Kormányzati szervektől politikai döntéshozó testületekig, a tudatipar, a sport, a szórakoztatás, a streaming platformok, az üzleti világ minden területén jelen van, s olybá tűnik, hogy már nem is igen beszélhetünk a szó szokványos értelmében vett lobbiról, hanem maga a progresszió nyugati rendszere vált egy hálózatos, mindent átszövő LMBTQ-lobbivá. Az gender-ideológiának ez a lopakodó terjedése aligha képes elhessegetni azt a benyomást, hogy a politikailag korrekt nyugati ideológiai szalonba már csak annak elfogadásán keresztül lehet bejutni. Persze, az LMBTQ-ideológiának az a törekvése, hogy önmagát egyetemes világnézeti normává emelje fel, nem újkeletű. Meglehetősen komoly világhatalmi erők álltak mögé. Emlékezetes Barack Obama híres memoranduma 2011-ből, amelyben globális harcot hirdetett az LMBTQ-személyek jogainak megvédéséért. A vonulatot Joe Biden is folytatta. A nyomás alól természetesen Európa sem vonhatta ki magát, s Ursula von der Leyen is hitet tett amellett, hogy fáradhatatlanul fog dolgozni az „egyenlőségközpontú” Európai Unió kiépítésén, „ahol az lehetsz, aki vagy, és azt szerethetsz, akit akarsz…”
Teljesen nyilvánvaló, hogy az LMBTQ-ideológia a nyugati politikai térben a legbefolyásosabb erőközpontoktól támogatva immár úgy jelenik meg, mint amelyiknek nincs alternatívája, sőt egyenesen a haladó nyugati identitás és társadalomszerveződés kizárólagos eszmei alapja.
A nagy kérdés immár az, hogy vajon az LMBTQ-lobbi miként tudott ekkora befolyásra szert tenni. Minden bizonnyal arról van szó, hogy az LMBTQ-ideológia azzal érte el ezt a látványos sikert, hogy hathatós eszköznek bizonyult a nyugati hagyomány-társadalmak lebontásában. Nem kétséges ugyanis, hogy az ember újrafogalmazása, család átértelmezése, a nemek felszámolása, az egyén eloldása a hagyományos identitáskeretektől alapjaiban rengeti meg a kulturálisan zsidó-keresztény hátterű, organikusan felépült társadalmakat. A közösségi-kulturális emlékezetétől megfosztott, tájékozódási pontjait elveszített egyén immár csak önmagában keresheti identitásának forrását, s szabadságának illúzióját az adja meg, hogy ő, akár az objektív valóságnak is fittyet hányva, az lehet, aminek gondolja magát. Ez gyakorlatilag a közösségi alapú társadalmak végét jelenti. A vallás, a nemzet, a család elveszti közösségi öntudatképző erejét, s a társadalom immár nem lesz több, mint izolált egyének számtani összessége, amelyet már nem tart össze semmi sem, s nincs is semmi sem, amely a közös akaratképzés motorja lehetne. Marad az akarattalan massza, s a valaha volt közösségi-szellemi otthonától elidegenedett, boldogtalan egyén belemenekül saját szubjektumába, s attól érzi magát szabadnak, hogy azt szerethet, akit akar. Az illuzórikus szabadságát így megtalált egyén ájultan omlik a világhatalmi tőke ölelő karjaiba, hiszen valaha volt közösségi identitásának elvesztésével nem maradt immár semmi sem, amely ellenállásának alapja lehetne.
Miközben senki nem vitatja, hogy a nemi elbizonytalanodás jelensége súlyos kérdés, amelyet empatikusan kezelni kell, mégis csak felvetődik a gyanú, hogy az LMBTQ-ideológia olyan mérvű túltolása, hogy a nyugati társadalmakban már-már állami szintű ideológia szerepében tűnik fel, semmi más, mint ideologikus gyarmatosító eszköz a zsidó-keresztény alapú hagyomány-társadalmak konzervatív-szuverenista ellenállásának végleges megtörésére. Az LMBTQ-lobbi ennek köszönheti szinte határtalan érdekérvényesítő képességét.
(Fotó: Unsplash, Jose Pablo Garcia)
