Hogyan tiltsd vagy használd okosan!
Disztópia rajongóként én is beálltam a 80 milliós sorba és megnéztem azt a sorozatot, ami most világszerte a legtöbbeket foglalkoztatja. A Squid Game, vagy magyar címén Nyerd meg az életed, egy szépen fényképezett, jelen Dél-Koreájában játszódó történet, melyben embereket csalnak be egy bizonyos játékba. A játék fordulói mind valamely gyerekjáték mására készültek, azzal a különbséggel, hogy aki kiesik vagy veszít, az meg is hal, egyszerűen lelövik. Aki pedig nem vesz részt a játékban, az is kiesik. Minden kiesővel nő a nyeremény összege, ami egy plafonra függesztett átlátszó malacperselyben gyűlik. A játékkal benne találjuk magunkat a kapitalizmus kritikájában, rácsodálkozunk az esélyegyenlőség ideájának hazugságára, és keressük az élet értékét és értelmét.
Nem csupán a játék nagyon kreatív a kegyetlenségben, a játékosok arra is hamar rájönnek, hogy nem muszáj új fordulót várniuk ahhoz, hogy növekedjen a nyeremény: az erősebbek és erőszakosabbak elkezdik ölni a többit. A játékok fordulatosak, a szabályok jól kigondoltak, sose tudni, ki lesz ellenfél vagy szövetséges. A megépített díszletek szépek és igen alkalmasak a gyermeki ártatlanság és a szégyentelen vérontás kontrasztjának a kiemelésére. Főhősünk egy szerencsétlen átlagember, aki az anyja nyakán él, a pénzzel nem tud bánni – szerencsejátékfüggő. Tartozásai vannak, ezért folyamatosan kész a menekülésre. Felesége is elhagyta, a lányával és új párjával épp messze terveznek költözni. Végre nyerne egy kisebb összeget, de még ezt a reményét is elrabolják tőle: kizsebelik. Ekkor a peronon egy öltönyös fickó pitiáner játékra invitálja, melyben kisebb összeget nyerhet, a veszteség pedig mindössze egy kis fájdalommal jár. Amikor már kellően belefeledkezik a játékba, hősünk kap egy telefonszámot és a játszótárs eltűnik. Szerencsére az első félórát elég lassúra, unalmasra és drámásra hagyták – és kezdetben a koreai nyelv éneklőssége is kellően idegen –, így van remény, hogy a fiatal itt inkább abbahagyja. Egyelőre ennyit a filmről…
Térjünk a lényegre: mihez kezdj vele?
Bizonyos kor alatt valóban tiltsd! Ne nézze! Tizenhatos karikát kapott a film, de bőven ismerek fiatalabbat, aki helyén kezelné, és idősebbet is, aki nem. Ismered az érzékenységét a gyermekednek, ha egy egyszerű „egy halott-egy nyomozó-egy tettes” típusú krimi után is rosszat álmodik, ne tedd ki ennek a vérengzős, nyomasztó műsornak. Akkor végképp ne engedd nézni, ha csak annyi a cél, hogy ő is elmondhassa a suliban, hogy melyik irányú fejlövés volt a kedvence, és hogy tocsogott a vér. Ez elég komoly jelzője annak, hogy még nem érett arra, hogy értse a filmet. Ugyanakkor ne legyen üres a tiltásod: tartsd észben, hogy részleteivel biztos találkozott, videórészletek vagy mémek formájában, látott belőle GIF-eket, részleteket. Ha megmagyarázatlanul és őt partnernek nem véve tiltod, csak annyit érsz el, hogy lázadásból és titokban nézze meg. Akkor pedig már nem csak a film káros hatásaitól kell tartanod, de attól is, hogy nincs kivel feldolgozza azt, ami őt érte. Rosszabb esetben egy egész titkos élet indul mindazokból, amit te, a szülő, „úgyse értenél és úgyse engednél meg.”
Sok applikáció és fejlesztés segíthet abban, hogy gyermeked internetezési és tartalomfogyasztási lehetőségeit korlátozd, de a legjobb mégiscsak az, ha őszintén beszéltek és sikerül megegyezni. Ha a belső motivációjára szeretnél építkezni külső korlátozások helyett, ahhoz biztosan több időre, beszélgetésre és önreflexióra lesz szükség. Érdemes elmondanod a tiltás okát. Mondjuk, hogy félsz, hogy az agresszió felzaklatná. Félsz, hogy olyan dolgokat talál majd benne vonzónak, amelyek valójában károsak. Félsz, hogy egyébként nem is érdekelné őt egy ilyen nyomasztó dráma, csak a csoportnyomás nagy. Félsz, hogy természetesebbnek fogja tartani a kegyetlenkedést és bántalmazást, ha végig nézi. De azzal is sokat segítesz, ha kitaláljátok együtt, mit mondjon akkor, amikor majd a vagánykodó osztálytárs hozzávágja, hogy mimóza, vagy csóró, amiért nem látta. Például a kezébe adhatod azt a mondatot, hogy anyám/apám megígérte, hogy egy/két év múlva megnézi velem. Vagy mondhatja a kamaszod, hogy előtte szeretnéd, ha beszélnétek Koreáról/ hitelcsapdáról/ dilemmatörténetekről/az agresszió természetéről, hogy értsd a filmet, amikor majd megnézitek. Ha meg se akarná nézni, csak a többiek hencegése idegesíti, mondhatja azt, hogy iszonyodik a vértől. De ha egy fiatal ki tudja mondani magától, hogy „szerintem nem tenne jót nekem” vagy „félek milyen hatással lenne rám”, akkor övezze őt a legnagyobb tisztelet és megértés!
Ha viszont úgy érzed, gyermeked már elég érett ahhoz, hogy lássa a kukoricaszirup mögötti mondanivalót, akkor az lenne a javaslatom:
- Egyezz meg vele, hogy előbb megnézi a Chosen-t. Csak hogy előbb érje valami krisztusi…
- Aztán nézd meg vele együtt részenként, hogy meg tudjátok beszélni! FONTOS: Fektessétek le szabályként, hogy akármelyikőtök úgy érzi, hogy megviseli, azonnal és magyarázat nélkül abbahagyhatja a nézését!
A sorozat ugyanis nem céltalan vérengzés. Rengeteget megmutat a felnőtt világ vívódásaiból, az egzisztenciális nyomásból, a szabad akarat csapdájából. Etikai dilemmák sorát látjuk felvillani egy-egy döntésben. Az első rész elég hosszan mutat be olyan életeket, sorsokat, akik belesodródnak a film velejét adó játékba. Mostantól SPOILER: miután leesik nekik, hogy a játékban csak egyetlen ember maradhat élve, mindenki más meghal, van módjuk megállítani a játékot. Ha a többség úgy akarja – szól a harmadik szabály –, a játék véget ér. Meg is teszik a voksaikat, és bár rezeg a léc, véget vetnek a játéknak. Ám hazamenve, találkozva a rögvalósággal, eltartandó időssel, szorongató hitelezővel, lassan visszaszivárognak. Nem mind. De így is megrendítően sokan. Spoiler vége. Különös pluszt adhat a sorozathoz egy kis utánanézés, hogy Koreában hányan élnek hitelcsapdában, és az egyetemista és az idős korosztályban mennyi az öngyilkosság.
Kamaszodnak sokat segíthet érteni a felnőttek gondjait, érteni mitől olyan stresszesek, miért szürkék, érdektelenek. Láthatja a szendvicsgeneráció nyomorúságait, a függőség természetét, a kalandvágyban rejlő veszélyeket. Neked pedig segíthet érteni azt a vizuális kultúrát, tempót, ami gyermekedet érdekli. Megmutatja azt az ingerküszöböt, amit a kötelező olvasmány sokszor nem lép át. Mindenképp sokat segíthet egymáshoz közelebb jutnotok, ha nem csak végigpörgetitek a sorozatot, hanem időt szántok a közös emésztésre minden rész után. Ha felteszitek a kérdést, hogy ti egy-egy szereplő helyében mit tettetek volna, vagy kinek a viselkedése zavart a leginkább, kivel tudtok a leginkább együttérezni.
Érdemes végiggondolni a sorozat mentén az idősek tiszteletét. Azt, hogy ki és milyen motivációból készíthet egy ilyen játékot. Hogyan kell úgy gazdálkodni, hogy az ember ne jusson ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Mennyire más „játék”, azaz élet az, amit nekünk Isten ad, és mégis megvan a szabad akaratunk belőle kiállni, vagy rossz szabályok szerint játszani. Vajon miért? Egy vallásos szereplőt elég sok gúny ér, vajon a gyereked hogyan kezelné ezt? Hogyan látja fejlődni a főhőst? Lehet-e egy ilyen aljas küzdelemben nemesedni? A kirajzolódó csoportban mindenkinek más a túlélési taktikája. Van olyan taktika, amit az osztályában is megfigyelt már? Van, aki körülötte is hasonlót vall, vagy így próbál érvényesülni? Hány módot lát, ahogyan az ember Istenné, élet és halál urává akar válni? Rengeteg gondolkodnivalót, és ezzel rengeteg imatémát nyit meg egy ilyen felkavaró sorozat.
Az alkotás kétségkívül nem keresztény, ami a történet elmesélését, a narratíva miliőjét illeti. Nem lesz gyülekezeti filmklubok közkedvelt darabja. Viszont az általa felvázolt kérdések bőven megjelennek egy érettebb kamasz életében is, és a felmerülő problémákra bőven lehetséges keresztény válaszokat is adni. Akár a megnézés, akár a tiltás mellett döntesz, képviseld szeretettel és hitelesen, hogy közelebb hozzon egymáshoz!