Az év végi napokban többször hallottam ugyanolyan furcsán csengő búcsúzást: „Boldog új évet! Boldogabbat?” Mintha már a „boldog” nem lenne elég. Mintha az ember önkéntelenül is hozzátenné: többet, nagyobbat, biztosabbat kér. Mintha a boldogság nem állapot lenne, hanem egy szint, amit mindig feljebb kell tornászni. És bennem ott motoszkált a kérdés, vajon mi történt velünk, hogy a boldogság ígérete helyett már alapból a boldogtalanságtól menekülünk? Létezik-e még olyan esemény, ami úgy tölti be az életet, hogy jó és elég? Ami végül nem a jól begyakorolt növekedési spirál lélekvesztőjében landol.
Sokszor a boldogságot a körülményeinktől várjuk. Ha majd jobb lesz a fizetés. Ha majd könnyebb lesz az élet a párkapcsolatunkban. Ha majd a politikai rendszer stabilabbá válik. Ha majd elmúlik ez a nehéz, betegségekkel terhelt időszak. Ha sikerülne egyszer tényleg lefogyni, Ha majd valaki vagy valami kívülről megoldja a problémákat, mint valami szuperhős vagy egy természeti katasztrófa a filmeken. Addig pedig marad a „boldogabb” utáni sóvárgás, ami valójában egy be nem vallott hiány: most nem jó. Most kevés. Most nem elég.
De kihez tartozik a boldogság? Tőlem függ, vagy valaki más kezében van? Ha a boldogságot kizárólag külső erőforrásban keresem, akkor előbb-utóbb falba ütközöm. Az emberek, ahogy a kapcsolataik is, törékenyek. A körülmények változnak, újabban egyre gyorsabban. A világ eseményeire adott reakció bizonytalan. Minden kapaszkodó előbb-utóbb kifullad, és az ember megint ott áll ugyanazzal a kérdéssel: „Létezik boldogabb?” Számomra meggyőződés és életem boldogság keresésének alapja, hogy ha a boldogság igazi forrását keresem, az csak Istenben található meg. Nem abban az értelemben, hogy minden gond megszűnik, hanem abban, hogy a boldogság nem a körülményeimhez, hanem egy kapcsolathoz kötődik. A szeretethez, ami nem fogy el, nem változik, nem függ a világ állapotától. Ha nem ide vezet a keresésem, akkor minden más út szükségszerűen csalódással végződik, és újra megszületik a „boldogabb” utáni vágy.
Az új év küszöbén talán nem is az a kérdés, hogy boldogabb évünk lesz-e. Sokkal inkább az, hogy megtaláljuk-e azt a Forrást, amely mellett a boldogság nem összehasonlítás és nem fokozás kérdése, hanem béke, beteljesedés és hála. És ha ez megvan, akkor talán egyszer elég lesz kimondani a „Boldog új évet!” Minden kérdőjel nélkül. Személyes életünkben, de társadalmi és közegyházi szinten is fontos lesz az előttünk álló év. Meg vagyok győződve, hogy egyéni és közösségi felelősségvállalás nélkül nem érkezünk meg az újévbe, amit annyira vágyunk. Viszont azt is látom, hogy nagyon sok szövevényes és bonyolult folyamat az életünkben egy végtelenül egyszerű megoldókulccsal rendelkezik. Semmi titok nem övezi, de idén is hangzik minden ember felé a Jézus hívása: „Kövess engem!” Ideje van tehát a felelősségvállalásnak és a válasznak és itt az ideje az Istenbe vetett hitnek. Az igazságot mindenki abban az irányban véli felfedezni, amerre néz, de a valóság Krisztusban jelenik meg. Amikor pedig valóságosan megjelent a szavainkban és a tetteinkben is a jézusi szeretetút, a boldogság nem egyéni vagy egzisztenciális jóllét, hanem istenhit kérdése lesz.
Hogy mitől lehet boldogabb ez az év? Attól biztosan, hogy az előttünk álló évnek az eseményeit úgy látjuk már előre, hogy a jóságos Isten üdvtervében valamilyen okkal szerepel. Tanít, csiszol, épít és nyeseget ott és akkor, ahol épp szükség van rá, mert Ő az emberrel nem csupán egy évet tervez, hanem egy örökkévalóságot.