A legemlékezetesebb Mikulás (Télapó, a Mikulást fogom használni, pedig mindkettőt használtuk, összekavarodtak ezek a fogalmak) jelenésem az volt, amikor egy este, ez valószínűleg december 6-a volt, jött a Mikulás meg nem is. A szüleim jól előkészítették a történetet. Elmondták, hogy itt ma este komoly látogató érkezik. Maga a Mikulás jön személyesen, de nagyon fél, ezért el kell bújnunk. Persze a szobába kell elbújnunk, és ha akar, majd be fog jönni. Akárhol be tud jönni.
Ezzel aztán sikerült karbantartani az időnként már elmúlni látszó félelmeinket, vagy szorongásainkat. Újra indították a projektet. A testvéreimmel egy szobában laktunk. Ekkor a legkisebb még óvodás lehetett. Én már általános iskola felső tagozatába jártam, a nagyobb húgom az alsóba. Mint rangidős én választhattam először fekhelyet. Talán a mai napig nem tudják, de egy olyan sarkot választottam, ami az ablaktól és a bejárati ajtótól messzebb volt, és mindenképpen a húgaim voltak a látótérben. A gondolkodásom szerint, ha valaki belépett az ajtóm, akkor engem vett észre utoljára. Ez biztonságérzetet adott.
Ezt a biztonságérzetet egy pillanat alatt eloszlatták. A Mikulás bárhol be tud jönni. Klassz. Egyébként anyám tele volt egész életében félelemmel, ha arra gondolt, hogy valaki be tud jönni a házba. A fürdőszoba ajtaját is bezártuk, mert ha véletlenül a hátsó tetőről valahogy bejön a fürdőszoba kisablakán, akkor nagyott koppan, mert be van zárva a fürdőszobaajtó. Csak nézegetheti a tejüvegen kívülről beszűrődő fényeket. Merthogy ez az ajtó félig üveg volt, és a zárban benne volt a kulcs. Aki olyan elszánt volt, hogy a kisablakon bepréselte magát, szerintem nem állt volna meg egy tejüveg előtt. Kitöri, és akár ki is nyithatja az ajtót a benne lévő kulccsal. Akkor mégse kell hegyes üvegdarabokon átmásznia.
Anyám félelméhez még annyit, hogy volt szíriai aranyhörcsögöm. Az előszobában lakott egy terráriumnak kialakított akváriumban. A tetejére, hogy ne tudjon kijönni, egy régi hűtő rácsos polcát helyeztem. Súlynak egy téglát, mert képes volt felnyomni a rácsot, és kimászni. Egy este békésen nézegettünk egy sorozatot a két tévécsatorna egyikén, szerintem Colombo volt. A kutya elkezdett ugatni. Édesanyám természetes kíváncsisággal kiosont az előszobába, hogy megnézze ki vagy mi zavarja a köreinket. Persze villanyt nem gyújtott, mert ha olyan van kint, akkor nehogy belessen gonosz szándékkal. Mi csak egy borzalmas sikolyt hallottunk apámmal. Mivel apám is előrelátó, az ajtó melletti sarokban volt egy lapátnyél, meg egy fejsze. Mi már így rohantunk megbosszulni anyámat. Végül mindenki túlélte. A hörcsög is, akinek etetéskor valaki nem rakta vissza a tégláját a rácsra, ezért ki tudott mászni és egy amúgy is izgatott érzelmi állapotban, merthogy ugat a kutya, feszült helyzetben a kis puha szőrős testével és kis karmocskáival rálépett anyám lábfejére. Ez okozta a legalább rablógyilkost sejtető páni sikoltást.
Most láss csodát, édesanyám nem félt, pedig bejelentette, hogy be fog jönni a Mikulás. Bárhol. Ebből már gondolhattam volna, hogy kamu az egész, mert nála azért a bejövőtől való félelem mindent felülírt. De a kisebbek még nagyon hittek a Mikulásban, én meg valószínűleg hinni akartam.
Most mielőtt azt mondaná valaki, hogy hívő, meg okos ember nem hisz ilyenekben, akkor egy történetet felidézek, amely Faludy György írt le. Párizsban tudósok, tanárok és értelmiségiek társaságában beszélgettek, és Faludy egy vele megesett történetet osztott meg a díszes társasággal. A második világháború idején egyszer Afrikában lakott, talán Marokkóban. Az óceán partján, magasan a sziklákon egy kis kávézó terasz volt csodálatos kilátással. Ide csak egy keskeny utacska vezetett, amelyen egyszerre csak egy ember fért el. Felfelé szikla, lefelé az óceán partja, víz és kövek. Ide járt kávézni a kilátás miatt is, de a kávé is remek volt. Azonban elég sok rablás történt ezen az úton. Nem volt tanácsos egyedül járni. Fiatal arab útonállók rabolták ki az ösvényen sétálókat. A legtöbbször le is lökték a kiraboltat a szikláról a tengerbe. Egyszer őt is utolérte egy ilyen ember. Sietett, de az gyorsabb volt. Amikor látta, hogy minden hiába, leült az ösvényen. A rabló utolérte, és egy eltört borosüveg nyakát szorongatva a pénzét és óráját követelte. Faludy tudta, ha odaadja, akkor le is löki ez az ember. Ezért gyorsan megragadta a lábát, és erősen szorította. Az meg nem tudott kiszabadulni, de már agresszíven csapkodni akart a törött üveggel. Ekkor elkezdett kacagni Faludy, és azt mondta, hogy ő dzsinn, és át fogja változtatni valamilyen állattá. Melyen állat szeretne lenni? Kutya? Majom? Mivel már akkor is olyan torzonborz nagy haja volt, és ráadásul hirtelen kimozdult alatta egy kis kődarab, megingott és majdnem lezuhant. Ezért a babonás hite azonnal menekülésre késztette. Könyörögni kezdett, hogy ne változtassa át. El is megy azonnal, soha többé nem fogja látni. Valóban elmenekült. Ezt a kis történetet mesélte az illusztris társaságnak Párizsban. Akkor az egyik tudós professzor asszony odament hozzá és azt mondta neki, hogy mindig tudtam Gyurka, hogy te valamilyen erővel bírsz, dzsinn vagy. De komolyan, ugye nem akartad átváltoztatni szegényt semmilyen állattá?
Akkor miért ne hihettünk volna a Mikulásban, mikor nem volt más semmi, csak a párt, meg a kisz, az úttörő és a kisdobos. Ebből messze a Mikulás volt a legjobb. Hittanra nem jártam, templomba se.
Szóval bárhol bejöhet a Mikulás, és mi borzongtunk, hogy milyen lesz majd. A fizikai része nem érdekelt minket. Teleportálja magát vagy olyan anyagból van, hogy befér a réseken. Vagy kívülről tudja nyitni valahogy az ajtókat. Esetleg van benn segítsége. Mondjuk ilyen árulás nem jutott eszünkbe.
Egyszer csak csengő szó hallatszott. Mi izgatottan vártunk. Lábdobogást hallottunk. Mintha üldöznének valakit. Mintha apám hangját is hallottuk volna, amint azt kiabálja, hogy álljon meg. Mindenesetre bejött apám és anyám. Anyám kezében csomagok. Apám kezében egy kis csomó tépett vatta. Érezték, hogy valamiféle magyarázatot kell adniuk. Anyám a csomagokat letette és csak annyit mondott, hogy a Mikulás hozta. Mondjuk ez elég volt magyarázatnak, mert tele volt finomsággal, és piros mogyorós is volt benne, a szerencsi csoki. Meg héjas földimogyoró. Ezek sok magyarázatra nem tartottak igényt. Eddig tökéletes a Mikulás. Ám apám kezében a vattacsomó… Ő is megmagyarázta. Már majdnem utolérte, majdnem elkapta, hogy behozza nekünk, de meglépett, csak a szakállát tudta megfogni, de az elszakadt és elmenekült.
Mi boldogan hittük, hogy itt volt a Mikulás és majdnem bejött, és ez igaz. Nem kamu, mert itt van a szakállából a vatta, és mindenki tudja, hogy a mikulás szakálla vattából van. Apám olyan élethűen adta elő, hogy az is lehet, hogy egy pillanatra még ő maga is elhitte, hogy így történt.
