A cím Azahriah legkedveltebb számára utal. Aki nem tudná – van-e olyan e kies hazában? – Azahriah a legismertebb személy ma.
Baukó Attila egy tartalomgyártó. A tartalomgyártás az eszeveszetten fejlődő világunk terméke, a fogyasztói társadalom (ami maga is a teremtett lét upgrade-je) továbblépése.
Baukó Attila tartalomgyártó tartalma Azahriah. Azahriah elsősorban nem egy zenész, hanem influenszer, akinek a tartalma zenei alapú hangulat. Ezt árulja. Flow-élmény (brrr), ahogy azt manapság hívják. A tartalomgyártó- és a popipar alapvetése szerint is hatékony, van tömegvonzása, ezért zeneiségét, líraiságát felesleges le- vagy felbecsülni.
Azahriah az online világ olyan szereplője, akit (amit) már maga az online világ hozott létre. Az ott elvetett virtuális magokból nőtt ki. Ott cseperedett kezdeti videóival, ott szocializálódott, ott tanult (az iskolarendszer csak hátráltatta, ott is hagyta), ott nőtt fel, ott lett ismert. Azt, amit ma tud, és amit sikeresen csinál, azt az online világban sajátította el és ott is kamatoztatja. Még nevet is onnan választott, Azahriah („erős az Úr”), egy YouTube videóban tetszett meg neki a hangzása.
És az interneten jutott el a minden mindegyig.
Népszerűségén nincs mit vitázni, ez pusztán számtan. (Persze ide citálhatnám azt a közismert adomát, ami a popularitás elvét a legyek egy bizonyos táplálkozási szokásával állítja párhuzamba.) Sikere okán azonban pár dolgon érdemes elgondolkodni.
Azahriah csinálja, amit fiatal szerepe megkíván. Lázad. Ez így helyes, mert régen rossz, ha valaki fiatalon nem forradalmár, mert abban az erkölcsi értékek többlete dudorodik ki, a nélkül mi maradna? A valós tartalom azonban hiányzik, a forradalmi, szabadság utáni vágy attitűdje pusztán egy flow. Megfoghatatlan. Népszerűsége pedig arra int, hogy ez a generáció így érez. Az önmagukban való kiteljesedés mint eszköz nem nyújt megoldást a hiányérzetre, csak a flow marad.
Egyesek úgy fogalmaznak, hogy Azahriah hidat képez a korosztályok között. Úgy vélem azonban, hogy ezen a hídon a felnőtt generációk nem átvezetik az utódokat, hanem visszafelé menve lökdösik a mélybe őket. A megértés, elfogadás és rajongás közben elfelejtik, hogy az iránymutatás lenne a feladat.
Hol marad az ellenállás? Nem Azahriah ellen, ő nem érdekes. Hol az értelmes alternatíva a nihil ellen? Az ifjúság idoljainak sztárolása helyett (az úgyis a tiniknek áll igazán jól) nem ez lenne a hasznos „jófejség”?
Az élményközpontúságban feladtuk az értékközpontúság párhuzamát. A megértő, teljes elfogadásban nincs már egészséges szembenállás. És a cél?
„Miért is félsz? Hisz feladtad már. És esténként várod, hogy mit hoz a holnap, de tudod, hogy úgyis ugyanaz vár” – kántálja Azahriah-val együtt a fiatal tömeg. Ennyi az élet, csak ezt tudjuk nyújtani? Feltesszük a kezünket, tőlünk ennyi tellett, a jövő a tiétek, adunk hozzá eszközöket, de oldjátok meg ti? Mi marad, ha elveszünk minden értelmes szembenállásra való értéket? Elvesszük a kapaszkodókat. Mindet, még a mindenek feletti Jót is. Azt a Jót, Aki ellen lehet lázadni fiatalon, hogy aztán Ő a szeretetével „legyőzzön”, meggyőzzön igazában. Marad a flow, a fesztiválok, a bulik, a levertség, a szorongás, a minden mindegy….
A tartalomfogyasztói társadalom mondanivaló hiányában kong az ürességtől. Vákuum a semmit mondás iparága, amire már a politika is rákapaszkodott. Pedig nem kell, hogy „minden mindegy legyen”. Mert valóban erős az Úr, akinek nem mindegy, hogy mi lesz, hogy mi van velünk.
