A héten meghozta a postafutár a következő tanév hittankönyveit és munkafüzeteit. Ketten voltunk épp itthon édesanyámmal, aki nyugdíjas pedagógus, így teljesen értette, mikor a súlyos csomagot átvéve rámosolyogtam egy sóhajjal: Azért még majdnem egy hónapunk van…
Felstócoltam a könyveket az irodában, és a láttuk felidézett bennem sok mindent az elmúlt tanévből. Gyermekarcokat, nehéz vagy vidám órákat, és már elindult bennem a vezérhangya is azért a szeptemberben várható csoportjaimról, diákjaimról. Mit tagadjam, egy kis öröm is, hogy újra látom őket…
És eszembe jutott egy videó, amivel pár napja a neten találkoztam. Annak vicces bemutatásával kezdődik, hogy mennyire nincs a felnőtt életben mindennapi valós haszna a másodfokú egyenlet megoldóképletének… vagy az integrálszámításnak? Már nem pontosan emlékszem. Mert a folytatás sokkal inkább megragadott.
Egy fiatal nő – valószínűleg valami reáltárgyat tanító pedagógus, bár ki tudja – utána felháborodottan taglalni kezdi, hogy milyen ciki már, hogy ha az iskolai kötelező tananyag hasznavehetetlenségéről van szó, mindenkinek valamilyen matekos példa jut eszébe.
Pedig hát a matematika tanulása – azon túl, hogy megtanulsz összeadni és kivonni, szorozni és osztani, és így például a boltban sem tudnak átvágni – az általános gondolkodási képességeidet fejleszti! Az absztrakció képességét, ami aztán kihat az elvont gondolkodás minden területére, sőt a szövegértési és általános gondolkodási képességekre is.
Ez eddig rendben is van! De ellenpéldaként említi, hogy ott van az etika, amikor a tanár berak semmitmondó videókat, hogy azzal üsse el az időt, azzal megy el az óra, na és azzal senki nem jön, hogy milyen értelmetlen! Hát, ez szíven ütött. (Pedig, úgy emlékszem, kifejezetten a hittant nem is említette.)
Tudom, hogy mennyire túlterheltek a pedagógus kollégáim. Hogy ha valakire ráadásul csak úgy rálőcsölik az etikaórát, akkor az illető tényleg folyamodhat ahhoz, hogy na, pihenjünk kicsit ebben a hajtásban tanár és diák egyaránt, beteszek valami mesét, filmet… A jól felszerelt okos-tantermek ezt már lehetővé teszik.
De aki nem így gondolkodik, aki elvégezte az ehhez szükséges képzést, aki nem az ikszedik helyettesítendő óraként kapja nyakába beugróként az etikát, az pontosan tudja, hogy mennyire nagyon is fontos ez az óra! Mint a videóban a matek. Mert sokkal több, mint aminek látszik!
Amikor én voltam diák, még voltak osztályfőnöki órák. Ha valamilyen osztályszereplést vagy konkrét akciót kellett megbeszélni, arra ez adott lehetőséget és időt, de többnyire ekkor jöttek elő azok a feszültségek, nehézségek, amiket egy jó osztályfőnök a diákjai életében, iskolai munkájában érzékelt. Mai ésszel úgy mondanám, hogy ekkor történt meg a szükséges ventilálás/kibeszélés, konfliktuskezelés, problémamegoldás. Ha igazi bizalmi légkör volt, akár otthoni, családi, kamasz-gyerek problémák. Életkori sajátosságból eredő gondok…
Ma a világ még rohanósabb, túlpörgetett, még több az olyan család, ahol nem jut idő, vagy nincs szülői szándék/képzettség kezelni és átbeszélni a gyermekben felmerülő nagyon is komoly kérdéseket, feszültségeket. Megtanulni a helyes konfliktuskezelést. Egyáltalán, megtanulni akár csak megfogalmazni, vagy kommunikálni mindazt, ami a gyerekben gomolyog, fortyog, feszít. Tanácsot adni, kérdésekre válaszolni… vagy kimondani, hogy nincs egyen-válasz, de személyenként megtalálható a megoldás.
Nyilván hittanból is le kell tanítanunk a megadott tananyagot. Van tanmenet, amikben a hittankönyvek szépen vezetnek is minket, óráról órára, történetről történetre. De ezek az órák sokkal többek, mint leadandó anyag, vagy mint lazára vett szusszanás. Ezek komolyra vett szusszanások, személyiségfejlesztő és önismeretre, önelfogadásra, „ön-kezelésre” segítő idő.
Amikor – ha megvan a bizalmi légkör és kompetens és szeretőszívű a lelkész vagy hitoktató – előjöhet a gyerekekből sok feszültség, kérdés – úgy amúgy az egész élettel és a saját életükkel kapcsolatban. Terhek feszültsége akár családi gyászból, kenyérkereseti aggodalomból, kapcsolati nehézségekből, konfliktuskezelési problémákból, bármiből.
És lehet szeretettel, türelemmel, elszántsággal odaadni nekik Isten törvényének, a bizalomnak, a reménységnek, a hitünknek kincseit…
