Mit csinálnál, ha csak 24 órád lenne hátra? Ha tudnád, hogy egy óra van hátra az életedből, mivel töltenéd meg? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel újságírók.
A témát „Az utolsó vakáció” (Last Holiday) című film is feldolgozza.
Georgia, egy főzni is szerető áruházi eladónő, azt a téves diagnózist kapja egy rossz orvosi CT műszer miatt, hogy halálos daganata van. Azt hiszi, hogy nemsokára meg fog halni, ezért úgy dönt, hogy a nyugdíjalapját pénzzé teszi és utolsó vakációra megy Karlovy Vary legjobb szállodájába. Mindent ki akar próbálni, amit csak lehet. Az étteremben a legfinomabb ételeket, ejtőernyőzést, masszázst, kaszinót. Mindent, amit eddig megvont magától. Közben pedig barátságot köt a szakáccsal, és mindenkivel, aki csak a közelében van. Olyan életkedv, életderű, életigenlés árad belőle, hogy mindenki jobban érzi magát mellette. Még a haszonleső politikusok és üzletemberek is. Mindenki irigyli, és azt gondolják, valami gazdag befolyásos bige. Pedig csak a halál biztos tudatában nem görcsöl és mindenhez lazán áll hozzá. Jó áll neki a halál, mondhatnánk. Kihozza belőle az embert, aki mindig is volt. Persze a film boldogsággal ér véget, hiszen kiderül a hamis diagnózis, és lesz szerelem, és a gonosz is elnyeri azt a megaláztatást, amit szánt az eladónőnek.
Mivé tesz bennünket az a tudat, hogy egyszer vége lesz? A kérdés meghökkentő, mert kimozdít egy kicsit abból a léptékből, amelyben élünk. Persze tudjuk, hogy véges az életünk, de hogy ha mértéket is kap, akkor már másképpen kell rágondolni. Felfoghatjuk ezt egy pszichológiai kísérletnek is.
Lehet, hogy nem érdekel, és megy minden tovább, míg el nem jön a vége. Egy jó étterem, egy jó sörözés, egy jó koncert. Leugrani gumikötéllel egy hídról. Lehet őrült dolgokat is tenni. Vagy hirtelen vad tervezés, hogy mi maradt ki, azt még gyorsan megnézni, megcsinálni, meghallgatni, elrendezni. Megadni a bankszámlaszámot a családnak, meghatalmazást aláírni a hivatalos ügyekhez, esetleg átíratni a közműveket, hogy ebből már probléma ne legyen. Vagy marad a csendesség, és megpróbálni elmagyarázni a szeretteinknek, hogy mi fog történni, amit amúgy sem fognak megérteni, sem elhinni. Csak furcsállni fogják, hogy megbetegedett ez a gyerek, miért töri itt magát. Miért lelkizik, ölelget, miért nagylelkű?
De nézzünk pár választ, hogy milyen válaszokat adtak a 24 óra életlehetőség esetén:
- Szeretnék úgy élni, hogy ne változtasson a terveimen az, hogy tudom: már csak 24 órám van hátra
- Imával, számomra fontos személyekkel való beszélgetéssel
- Beszélgetéssel, nevetéssel, a kertünk bejárásával, fényképek nézegetésével
- A családommal és a Teremtőmmel
- Gyónás, szentmise, áldozás és a szeretteimmel időtöltés
- Leveleket írnék azoknak, akiket itt hagyok
- Férjemmel kettesben lennénk
- Elköszönnék a közösségektől
- Segítenék valakinek
- Mindenkit, akit szeretek, meghívnék egy csendes étterembe és együtt lennénk
Azt vehetjük észre, hogy a 24 óra nem olyan sok idő, hogy változtatni lehessen dolgokon. Csak a meglévő ismeretből, tudásból, érzelmekből, kapcsolatokból lehet bármit is cselekedni, megélni.
A „Dogma” című filmben (1999, Ben Affleck, Matt Damon) is van egy ilyen kérdés, jelenet, hogy ha jön a világvége, akkor mit csinálnánk. Ott az egyik agyas főszereplő fiú a főszereplő lánnyal szeretkezne. Neki ez volt az élete, ezt tudja az utolsó időre kihozni belőle.
Az 1 óra életlehetőségre ilyen válaszok születtek:
- Kitörölném a keresési előzményeim
- Allergiás vagyok. Bezabálnék mindent, amit nem ehettem meg az elmúlt években. Képzeld csak el azt a sok mogyorókrémet!
- Valószínűleg halogatnék mindent. Á, mindegy, hagyjuk, majd meghalok később.
- Betenném a gyerekeket az autóba, elmennénk a szüleimhez, megölelgetném, megpuszilnám őket, aztán felmarkolnék egy üveg whiskey-t, kisétálnék a tóhoz, leülnék a mólóra, és az utolsó tíz percet azzal tölteném, hogy gyönyörködöm a tájban.
Itt is van egy filmajánlatom. „A herceg haladéka” Tímár Péter filmje.
Ebben a filmben a főszereplő nő gyilkosság áldozata lesz, de az alvilágból visszaküldi az alvilág ura, hogy kap egy percet ajándékba, mit kezd vele.
A pár nap, az egy nap, az egy óra már nem sok idő. Nagy változásokat talán már nem indít el az ember. Az eljövendő vég képe már jellemben nem fog formálni. Valószínűsítem, hogy a „Mit csinálnék?” kérdésre a válasz az, hogy a rá jellemző dolgot.
Luthert idézzük: „Ha tudnám, hogy holnap itt a világ vége, még ma elültetnék egy almafát.”
A Biblia ezt mondja az utolsó időkről: „Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szennyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is! Jelenések 22, 11
Én mit csinálnék. Remélem az Úr magához vesz, akkor majd beszélgetünk, de addig megetetnék egy árva madarat. Tudom, hogy azt mondják erre, hogy minek, hiszen, ha elmész már nem látod felnőni. De ez nem lényeges. Ő túlél engem, és ebben egy pici részem volt.
Kép: Natalya Rusetska (New Iconography of Lviv)
