Amikor az óévből átlépünk egy újba, mindenkinek nagyjából kb. ugyanaz a pár dolog fordul meg a fejében. Elsőnek talán az, hogy újévi jókívánságot küldjünk a rokonainknak, barátainknak és az ismerőseinknek. A net világában ez igazán egyszerű, hiszen csak pár gombot kell lenyomni, és máris kézbesítve van az üzenet. Az egyedüli probléma csupán ennek a tartalma, már ha nem szeretnénk olyan kommersz üzeneteket küldeni, amiből 12 egy tucat. És ugye az sem lenne nagy baj, ha legalább egy kicsit személyes is lenne ez. Tehát a végén ott állunk meglőve, hogy mit is írjunk, főleg azoknak, akiknek nem igazán volt jó ez az elmúlt év. Hiszen tavaly is mi kívántuk nekik az elmúlt év boldogságos voltát. Persze, hogy nem teljesült, az nem a mi hibánk, hiszen mi jót szerettünk volna nekik is, de végül mégis így sikerült.
A másik aktuális dolog, hogy számba vesszük az elmúlt év eredményeit és negatívumait egyaránt. Elővesszük a kockás füzetet és plajbászt, aztán elkezdünk számolni: osztunk, szorzunk, összeadunk és kivonunk. Aztán kijön egy végeredmény, amitől leesik az állunk, hogy megint mennyit elköltöttünk gombokra, ezért ne nagyon csodálkozzunk, hogy nem tellett kabátra. Természetesen vannak olyanok is, akik jól sáfárkodtak az év során, és ilyenkor megelégedetten konstatálják, hogy mennyit haladtak előre kitűzött céljaik megvalósítása érdekében, és jóleső büszkeség tölti el őket eredményeik láttán.
Tehát milyen új évet kívánjak? Ha belegondolunk, már a kérdésnek sincs értelme, hiszen az új esztendő alakulására nekünk és kívánságainknak vajmi kevés ráhatása van. Nos, le lehetne zárni a dolgot úgy, hogy legyen olyan éved, amilyet szeretnél. Ez jó, talán jól is hangzik, de annyira kommersz, hogy szinte már fáj. Akkor jöjjön az egyházi berkekben sokszor emlegetett mondat: Isten gazdag áldását kérem számodra az új esztendőben. Ezt a formulát már régóta nem értem, mert ha van gazdag áldása az Úrnak, akkor kell lenni szegény áldásának is, hiszen ez a világ rendje. És ha ezen a vonalon megyünk tovább, rá kell jönnünk, hogy ez bizony sehova nem vezet, mert az Úr áldása soha nem részleges és főleg nem felületes. Akkor talán kívánjunk valami jót? Sajnos visszájáról nézve ez sem az igazi, hiszen, ha minden rosszban van valami jó, akkor ennek a reciproka is igaz. Tehát ez sem tökéletes. Felmerült még bennem, hogy olyan új évet kívánjunk másoknak, amilyet magunknak is kívánnánk, hiszen az ember magának csak nem kíván rosszat, ami ugye evidencia. De sajnos ez sem tökéletes megoldás, hiszen mindenki más és más élethelyzetben van. Én például a bokaműtétem után szeretnék végre teljesen felépülni, fájdalommentesen, könnyen járni. No, ha most ezt kívánom mindenkinek, mire gondolnának azok, akiknek nincsen semmilyen mozgásszervi panaszuk. Tehát ez a megoldás sem tökéletes.
Megint eljutottam a rajtkockához, hiszen olyan hosszú egy év, és annyi számunkra fontos, szinte nélkülözhetetlen dolognak kellene beleférnie. A kívánságok listájában sokan előre teszik az egészséget, a szeretetet, az anyagi helyzetük kedvező alakulását, a szerencsét. Persze a sorrend kinek-kinek gusztusa szerint változik. A tanú című filmben Virág elvtárs tömören megfogalmazta: „Ja, kérem, az élet nem habostorta!”, azaz az élet nem kívánságműsor.
Egy kis történet szerint az egyszeri vállalkozó azon gondolkodott év vége felé, mint oly sokan a hozzá hasonlók közül, hogyan is tudná csökkenteni az éves fizetendő adó mértékét. Természetesen ezt csak úgy lehet megtenni, ha valami módon sikerülne csökkenteni a mérleg főösszegét. Magyarul több kiadást és kevesebb bevételt kellene szerepeltetnie a könyvelésben. A bevételi oldalt sokkal egyszerűbb „kordában tartani”, ha nincsen nyoma az eladásnak, azaz számlázás nélkül végzi a dolgát. Az állóeszközét sajnos (állóeszköz az a nagyobb értékű, kézzel fogható eszköz, ami a termelésben több cikluson át fejti ki hatását, ezért értékcsökkenése, ezáltal a teljes leírása is hosszabb ideig tart) bérleti szerződésre kapta, ami után szintén fizetnie kell. Emberünk úgy gondolta, hogy ez utóbbival ráér, az nem olyan sürgős, a kedvező éves mérleg fontosabb. Majd valahogy kidumálja magát a helyzetből a bérbeadónál, hogy nem megy olyan jól az üzlet, a bevételi oldalon sajnos nincs elég forrása ahhoz, hogy ne legyen mínuszos a mérlege, ezért most nincs miből fizetnie a bérleti díjat, némi haladékra lenne szüksége. De a kidumálás most nem jött össze, pedig korábban más helyzetekben már annyiszor bevált. A „majd megoldjuk feketén, okosba!” megoldás szóba sem kerülhetett, mert ez a módszer a bérbeadó személyével teljességgel összeegyezhetetlen volt. Úgy gondolta, hogy a hivatal felé talán csinálhat egy kis könyvelői bravúrt „szabadon értelmezett” aktív időbeli elhatárolással (áttolva az utolsó kötelezettségeket a következő évre, hogy ne rontsa el a tárgyév mérleget), és ott akkor rendben is lesz, a jó mérleg látszatát megőrzi. Hogy mi lesz jövőre, az meg legyen a jövő baja. Csakhogy neki most nemcsak a hivatallal volt dolga, azt még valahogy sikerülhet megvezetni, hanem egy tisztakezű bérbeadóval is. Vele ugyan mit csináljon emberünk?
Rádöbbentünk-e már, hogy mi is sokszor ilyenek vagyunk, mint ez az egyszeri vállalkozó? Az emberek által létrehozott hivatalt, a másik embert így-úgy sikerül átverni, sikerül kidumálni magunkat nehéz helyzetekből, rövidtávon tudunk produkálni egy-egy szép mérleget, de mi a helyzet a bérbeadónkkal, a Mindenható Istennel? Tőle ugyanis erre a földi létre kaptuk a testünket állóeszközként. És az Úr várja érte a bérleti díjat, mint az a gazda, aki a szőlőjét bérbe adta a munkásoknak Jézus példázatában. Vajon mibennünk is ugyanannyi hajlandóság van csak a fizetésre, mint volt a gonosz szőlőmunkásokban? Vagy esetleg a nyers erőszak helyett mi még mindig a kidumálással, vagy némi nem éppen egyenes megoldási javaslattal próbálkozunk nála? Látjuk-e, hogy ez mennyire összeegyezhetetlen Isten szentséges személyével és igazságával? Nem felejtettük-e el, hogy az idő ura, az Úristen előtt is olyan bizonyosan jön el az elszámolás ideje, fel kell állni a mérlegre, mint ahogy minden év végén bizonyos, hogy számot kell adni az állami hivatalok felé az elmúló évről?
Ezek után mit is kívánhatnék rokonaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek és neked, kedves olvasó, 2024-re nézve? Talán csak annyit mindenkinek személyesen, hogy az Isten munkálkodjon az életedben, és még csak véletlenül sem a te, vagy az én akaratom teljesüljön, hanem az Úré. Kívánom, hogy olyan nyugalommal tudjad minden egyes napon álomra hajtani a fejed, mintha az lenne az utolsó napod a földön. Nyugalmadnak pedig az legyen az alapja, hogy mindig el tudsz számolni minden dolgoddal, cselekedettel, szavaddal, miközben tudod, ha majd egyszer megmérettetsz, te nem találtatsz könnyűnek és reménytelennek. Nem azért, mintha te tökéletes lennél, hanem azért, mert van egy tökéletes Megváltód, aki nem hagy magadra az igazság nagy pillanatában sem.