Ha nincs valami, akkor semmi van. Ha nincs a Teremtő, teremtmény sincsen. Ez fordítva is megáll: ha nem vagyunk teremtettek, akkor nincs Teremtőnk sem. Felelősségünk sincs, marad a könnyű semmi.
De tudjuk, hogy nem a semmi van. Hogy van Teremtő, akinek szándéka van velünk. Aki nem csak teremtő, de megtartó is.
A semmi és a megtartó útjai kezdetben párhuzamosan futottak: eltávolodtunk a Teremtőtől, majd függetlenedtünk Őtőle, a Teremtő Istentől, az Ő szándékától. Aztán ketté vált az út. Az egyik elindult vissza Őhozzá, a másik pedig a tagadás felé. A nincs irányába.
A semmi útját járók néha hangosak. Vagyis inkább hangosabbak, mint a hit útján járók.
A napokban például egy neves publicista (nihilista) vélte úgy, hogy – szokásához híven – kifejti álláspontját a nemlétről. Mivel hangja egy nagyobb közösség nézeteit erősíti fel, érdemes elgondolkodni szavain: „nehezebb ma elhinni, hogy odafenn van bármi más, mint végtelen üresség”.
Lépjünk túl azon, hogy a kereszténységet mesének, mitológiának titulálva Európa alapját, múltját, (s bár most nem úgy tűnik) de a jövőjét is áthelyezi az illúziók hamis, ingoványos talajára. Ez ateizmusának a politikai álláspontjából fakad. Most azon sem merengek el, hogy miért csak az ateistáknak lehet politikai irányultsága, a keresztényektől miért vennék ezt el.
Lelki ateizmusa azonban korunk egyik valós állapotára figyelmeztet: a semmibe való beletörődést.
Ez abból a téves megállapításból fakad, miszerint, ha a Teremtő nem nézi rossz szemmel a teremtménye engedetlenségét, akkor vagy nem is törődik vele, vagy nincs is. Ezért azt az utat, a hit útját ugyanúgy értelmetlennek láttatja, mint a semmibe vezetőt. De míg az elsőt túlszabályozottnak, kötöttségekkel és buktatókkal nehezítettnek véljük, a másikat látványosan, mai értelemmel megítélve szabadabbnak, könnyedebbnek. A tévedés bűne abból fakad, hogy azonos végcélt vizionálva miért választanánk a nehezebbet? Tehát a semmi iránya vonzóbbá lett, mint az Isten útja – ami ráadásul még kifürkészhetetlen is.
Nincs olyan, hogy a hit útja céltalan!
A jelzőtáblákat a diabolosz, a nagy szétdobáló kavarta össze a könnyűségével a semmit mutatva végcélnak. (A hamis könnyűséget ideológiákba ajándékozta, a csomagolásra az embert, mint szuverén lényt skiccelte reklámnak. Azonban kibontva üres az a doboz.) A baj ezzel az, hogy állandó zaklatottságot eredményez: nem tudod, hogy miért vagy itt, és mi lesz akkor, ha már nem leszel itt („Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél” József Attila: Reménytelenül). A halál feloldhatatlan frusztrációjára nem gyógyír az itt és most és mindent. A semmi ágán ülve, a „nincs gyógymódon” a felületi kezelés sem segít. A semmi ellenében küzdő mindent akarás nemhogy nem könnyebb, de sokkal nehezebb és fájdalmasabb út.
Minden nyomorunk ebből fakad. Csehov nővérei leszünk, egy kárba veszett élet boldogtalan értelemkeresői. Egyetlen felelősségünk marad, a mulandóság közegében megélni a felelőtlenségünket. Ez vezet a semmibe, ez marad, ha elveszik fejünk felől a Lélekkel gazdag eget.
Nem tudom, hogy Isten mennyire nézi rossz szemmel eltávolodásunkat, hitetlenségünket. De azt tudom, hogy aggódón szeret bennünket. Ebben bizonyság az, hogy nemcsak táblákkal akar visszavezetni magához, hanem vezetőt, útitársat is adott mellénk Jézus Krisztusban. Ez máris könnyebbé teszi az utat. Őbenne nemcsak szövetségest adott, hanem választ is, valós gyógyírt az emberlét valós problémáira: az értelmetlenségre, a céltalanságra, a kárba veszettségre, a boldogtalanságra… a biztos megérkezés bizonyosságával.
A semmi útját járók néha hangosak. Lehet, hogy a hangos tagadásuk mögött a tévelygésük, a helyes út iránti kigondolatlan vágyuk feszül. A hangjuk arra a felelősségünkre int minket, hogy elmondjuk: a semmivel szemben csak Krisztus az egyedüli válasz. Semmiképpen nem vesztes az Ő ügye. Az Ő útján járóknak a felelőssége nem teher, hanem lehetőség. Lehetőség arra, hogy megmutassák, ez nem életidegen út, nem a világtól elkanyarított ösvény, ugyan nem mentes a tévelygésektől, de boldog és biztos megérkezéssel reményteli.
