Nem vagyok élsportoló. A versenysportba a lányom révén láttam bele, mikor szinkronúszott. Késő este értünk sokszor haza az uszodából. Mást jelentett nekünk akkor az élet. Nem mi alakítottuk a napokat, hanem az edzések és versenyek. Fáradtan ment reggel iskolába, de nem volt ezzel egyedül. Rengeteg diákom komolyan készült fizikálisan és mentálisan is az országos vagy megyei versenyekre. Magukat nem kímélve mondtak le gyerekek, egész családok a kényelemről. Nem buliztak magukat otromba módon maszkírozva. Nem ettek „szemét kaját”. Alázattal és komoly elköteleződéssel voltak jelen az iskolában is. Megmutatták újra és újra, hogy mennyi erő lakozik a kiművelt, nemes emberi testben és lélekben. Ezért lettek annyian példaképek mások számára.
Szívből vártam az olimpiát. Annyira szorítok a szívemnek kedves sportolóknak!
Ezzel szemben, amit a megnyitón láttam, nem csupán a keresztény értékrend bemocskolása, hanem mindazon élsportolók és családjaik arcul köpése volt, akik komolyan készültek hónapok, sőt évek óta erre az alkalomra. Ez nem csak a keresztényeknek elfogadhatatlan, hanem társadalmilag elítélendő. Az olimpia nem bohócok parádéja! Nem szabad ilyen módon tárgyiasítani, sem kihasználni a világ legjobb sportolóit! Visszaéltek velük, és ez szégyen a rendező országra nézve, de az egész világra nézve is!
Naiv volnék, ha azt mondanám, nem tudatos koncepció alapján koreografálták a megnyitót. Amit megnyitni akartak pont ez: a káosz és az elidegenítés áradata. Tudatos manipuláció, mely vitát szült. Azt az üzenetet kapta ezzel a világ, hogy legyél bár a legtehetségesebb is, le vagy sz@va, mert egy kidekorált nemtelennek ma több becsülete van, mint neked.
