Gyülekezeti hittan órán Mózes születésének történetével kezdték a kicsik az évet. Az órával párhuzamosan, a gyerekek szüleivel mi is elolvastuk ezt a részt a parókia egyik szobájában. Elidőztünk a részleteknél és annak a kérdésénél, hogy mennyire számítanak a mi egyéni döntéseink, bármely helyzetben. Hogy hatással lehet-e egy lelkiismeretből fakadó tett, választás vagy válasz, egy nagyobb léptékű esemény alakulására.
Jókebed és Mirjam, egy bátor édesanya és egy leleményes nővér. Összefognak a fáraó kegyetlen parancsával szemben és rejtegetik a kivégzés elől a kis újszülött fiút. Nem fogadják el, hogy meg kellene halnia. Viszik tovább az életét napról-napra. És közben fogalmuk sincs róla, hogy velük kezdődik el az Egyiptomból való szabadulás.
Megéri-e hűnek maradni a belső értékrendedhez? Megéri-e kockáztatni az igazságért, a szeretetért és mindazért, amit a lelked mélyén jónak gondolsz?
Mindig van másik út. Van is, volt is, lesz is. A megalkuvásé, a kényelemé, a racionalitásba rejtett félelemé. Amiken, ha szomorkodva és panaszkodva ugyan, de ballaghatsz tovább.
Mert ugye egy fecske nem csinál nyarat, és elvész, mint csepp a tengerben, amúgy pedig kutyából úgysem lesz szalonna, és ha megmondod az igazat csak betörik a fejed, meg amúgy se érdemes széllel szemben, mint tudjuk. Az ember hajlamos rá, hogy ilyeneket gondoljon és itt fel is adja.
Nem kérdezem meg, hogy mi lett volna, ha Jókebed és Mirjam nem lettek volna ilyen bevállalósak. Hogy mi lett volna, ha úgy tettek volna, mint a többiek. Nem kérdezem meg, mert nincs értelme. Nincs rá válasz. Inkább arra gondolok, hogy hányszor érezted már magad magányosnak, népszerűtlennek vagy esetleg kiközösítettnek, mert mertél nem együtt vihogni a vihogókkal, nem együtt trágárkodni a trágárkodókkal, nem együtt arcoskodni az arcoskodókkal, nem együtt hazudni a hazugokkal. Csak csendben tenni, amit jónak láttál. Akkor is, amikor senki nem mondta, hogy jól van.
Mert ez a te utad. Ez a feladatod. Hogy megőrizd azt, amit kaptál. Akkor is, ha nem ismered még az út többi részét. Nem vagy Jókebed, sem Mirjam, nem egyiptomi rabszolgaként élsz. De biztos lehetsz benne, hogy minden szeretetből fakadó döntésed, minden bátor tetted és minden igaz mondatod után egy kis Mózes születik. Képletesen mondva, persze. Egy lehetőség születik a még több szeretetre, a még több bátorságra és az igazságra.
Kép: Mózes a sásban – ősi hímzés
