Beszéljünk az igénytelenségről. Néhány példa:
Helyettesíteni voltam egy „magát megnevezni nem kívánó” gyülekezetben, és meglepődve – kis undor kíséretében – vettem észre, hogy a szószéken lévő olvasóállvány tele volt döglött bogarakkal. Azt sem tudtam lányos zavaromban, hogy hová tehetném le a Bibliám és a prédikációm.
Az egyik nyári fesztiválra világhírű férfikórust hívtak meg énekelni, és a koncert szintén egy református templomban volt, a hallgatóság azonban nem tudott leülni csak pár perc alapos takarítás után, mert vastag por lepte a templom padjait, és körben az ablakokon 40 centis pókhálók lógtak.
Jártam olyan templomban, ahol az úrasztalán koszos, megbarnult művirág volt, és a csukott vizsolyi Bibliát kávéfoltok díszítették. (Vagy valamiféle ital maradványai, nehéz volt beazonosítani).
Arról már nem is beszélve, hogy a legációk alkalmával milyen „különös” dolgokra bukkant néha az ember a Mózes-padban ülve: használt zsebkendő, üres vizesüveg, karácsonyi műsorból maradt kellékek, nyakkendő, törött napszemüveg, stb. (Már amikre kapásból emlékszem).
Mindezek sok mindent elmondanak egy gyülekezetről, illetve arról, hogy mit jelent számunkra az igényesség… vagyis inkább az igénytelenség.
Vajon megengedheti-e magának egy református hívő közösség, hogy igénytelen legyen?
Biztos vagyok benne, hogy nem minden gyülekezet van abban a kiváltságos helyzetben, hogy hetente vagy kéthetente beosztás szerint takarítják a templomot a presbiterek, és kedves gyülekezeti tagok örömmel hozzák minden vasárnap a szebbnél szebb frissen szedett virágot az úrasztalára, mégis van egy olyan érzésem, hogy itt nem csak arról van szó, hogy ezekre a feladatokra egyszerűen nincs ember egy-egy közösségben. Valahol nagyon ambivalens, hogy pont most, amikor évek óta szépülnek, újulnak fel kívül-belül épületeink, és sorban tartjuk hálaadó istentiszteleteinket mindezekért, még mindig találkozunk ilyen esetekkel.
Mondhatnánk persze, hogy mit számít az az örökkévalóság vagy az ige hallgatása szempontjából, hogy művirág vagy kerti rózsa van az úrasztalán, vagy hogy kicsit porosabb-e a templom padja. Meg aztán igét hirdetni döglött bogarak között is lehet, nem ez a lényeg. Én mégis azt gondolom nagyon sokat számít az igényesség, mert ha valahol Isten szava szól – legyen az templom, gyülekezeti ház, egyházi iskola, vagy éppen romos faluház –, annak méltónak kell lennie hozzá. Ránk, gyülekezeti tagokra, lelkipásztorokra nem csak ékes szép szavakat bízott az Úr Isten, hanem azt is, hogy ápolt, rendezett, tiszta legyen a környezetünk, mert azzal is üzenünk a világnak, a városnak/falunak, ahol élünk, és persze a szűkebb környezetünknek. Ha valahol igénytelenség van, az azt árulja el rólunk, hogy még a minimum külső elvárásokat sem vagyunk képesek teljesíteni; akkor hogyan is tudnának hitelesek lenni a sokkal mélyebb és összetettebb lelki munkában? – kérdezhetik.
Isten a tökéletes minőséget képviseli, és tőlünk is azt várja el, hogy a lehető leghétköznapibb dolgokat is úgy végezzük, hogy abban ott legyen az igényesség, a precizitás. Nem gondolja az ember, hogy lehet úgy teregetni, munkába menni, öltözködni, főzni, enni, stb., hogy azt Isten dicsőségére tegyük, pedig Isten igéje elég egyértelmű: „Akár esztek tehát, akár isztok, vagy bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Korintus 10,31.)
És ha már itt tartunk: tudjuk, hogy egyáltalán miért kell virág és Biblia az úrasztalára? Nos, az úrasztalán lévő virág nem csak dísz, hanem szimbólum is, mely arra mutat, hogy minden vasárnap ünnep, öröm, mert az Isten házában lehetünk. A Vizsolyi Biblia pedig nem azért van az úrasztalán, hogy valami legyen ott, vagy mert nem fér el máshol, és még csak azért sem, hogy a lelkész olvasson belőle, hanem hogy mindenkit emlékeztessen arra, hogy elsőrenden az örök életnek beszéde az, amiért összegyűlünk, és ha az ég és a föld elmúlnak – az Isten beszéde akkor is megmarad (vö.: Mt 24,35.). A Biblia tehát a mindenkori mérce, amihez mérnie kell magát annak, aki belép a templomba. Ezért fontos többek között, hogy ne a szolgáló lelkipásztor, hanem a gyülekezet felé legyen NYITVA. Értjük már, hogy a csukott, poros Bibliának milyen üzenete is van?
Ahogy Esterházy Péter írja: „Egy bizonyos szint fölött nem megyünk egy bizonyos szint alá.”
Most pedig megyek és kitakarítom a hittantermet.
Lelkipásztori napló, 2019. augusztus