A Közel-Kelet megint közel jött. Újabb háború indult meg az elmúlt napokban az egyébként is állandó feszültségekkel terhes régióban. Diktatúra, atom-fenyegetettség, hatalmi harcok, politikai erők egymásnak feszülése zajlik. Az USA, európai kormányok, Izrael… Ott van a szívem és az imádságaim is, de nem fogom itt most kifejteni az álláspontomat. Az olvasó amúgy is szabad a sajátjára…
De a háború mellett legalább olyan fontos lelki történések is zajlanak. A keresztények számára ez a húsvétot megelőző nagyböjt ideje, és épp most egybe esik a muszlimok böjtjével, a ramadánnal is.
Az iszlámmal kapcsolatban nincsenek nyugat-európai komplexusaim. Ami most szerintem nekik erősen vannak. (Messze van már nagyon a 9/11…) Viszont vannak személyes emlékeim.
Az egyetem öt éve után ösztöndíjas voltam két évig Genfben, Kálvin universitasában tanulhattam. És a már akkor nyitott szellemű, befogadó protestáns kollégiumban laktam, egy apartmanban afrikai feketékkel (többségük protestáns), köztük muszlim mérnök ösztöndíjas idősebb barátnőmmel, Astouval. Végtelenül kedves, harsányan vidám, mindig segítőkész személyiség volt, aki nagyon komolyan vette a vallását.
A megszabott időpontokban, napjában ötször imádkozott Mekka felé fordulva és szigorúan megtartotta a ramadánt. Olyankor napfelkeltétől napnyugtáig abszolút semmit nem evett és ivott, így csinált végig egy egyetemi előadásokkal teli napot és a szállásunkon is így tette a dolgát. És amúgy nagyon tisztelte a kereszténységemet, hogy lelkész vagyok/leszek, hogy én is komolyan veszem a hitemet. Hogy én is a „könyv népei” közül való vagyok…
Mindennek voltak vicces momentumai is. Nem evett, de napnyugtára készen akart lenni a vacsorával, amit úgy főzött, éhezve, hogy meg sem kóstolhatta. Ilyenkor engem hívott kóstolni, hogy elég sós-e… ☺Persze, kóstoltam.
Amikor a napokban elém jött a hír, hogy a Puskás Akadémia–Nyíregyháza NB I-es mérkőzésen egy kisebb szünetet tartottak a 60. percben, hogy a muzulmán játékosok ihassanak pár kortyot és ehessenek pár falatot naplemente után a ramadán alatt, ő jutott eszembe. És elgondolkodtam.
Döbbenetes, hogy a komoly muszlim hívők mennyire képesek engedelmeskedni saját vallásuk előírásainak. Hogy milyen abszolút mértékben engedik, hogy a hitük meghatározza a konkrét napjukat. Hogy átrendezze. Hogy felülírja. Hogy meghatározza. És tök mindegy, hogy családanyák, profi sportolók, vagy akármik. Nincsenek kifogások. (A ramadán alatti böjt alól amúgy mentesülnek a betegek, az utazók, a várandós vagy szoptató nők, a menstruáló nők, az idősek és a 14 év alatti gyermekek.)
Nem vonz a vallásuk és sajnálom, hogy Ábrahám leszármazottaiként tekintve magukra, e 7. századi, eredetileg elsősorban politikai indíttatású, zsidó-keresztény alapú heretikus szekta tagjai, követői. Sem a Koránt, sem a Sariát nem tartom egészségesnek vagy elfogadhatónak, szociális szempontból sem! De a jámbor hívők hitgyakorlata, hitfegyelme, így böjt idején az ő böjtjük… kérdez engem…
Micsoda bizonyságtevő ereje lehetne a mi hitünknek, ha ennyire komolyan vennénk, hogy hatalma van a mindennapjainkon?
„Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákba öltözik, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek, és az ÚR kedves napjának? Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől! Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Ha segítségül hívod az URat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá. Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az ÚR szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről. [akkor gyönyörködni fogsz az ÚRban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az ÚR maga mondja ezt.” (Ézs 58)
