Lassan megszokjuk, hogy nem igazság van, hanem narratívák szerint alakítják életünket. Furcsa nekem ez a lét, vagyis, hogy különböző érdekcsoportok birkamód terelgetik emberek milliárdjait nem is csak kedvük, hanem leginkább nyereségvágyuk szerint. Hol többet engednek, máskor jobban visszafognak. Nem birkának, Isten képmására teremtett embernek, egyértelműen nőnek definiálom magam, mégsem tudok kilépni ebből a sokszor képtelenségnek tűnő sodródásból.
Vagyunk jó páran, akik másképp látunk, más narratívát ismerünk el valóban igaznak, és egyetlen mércét kívánunk inkább követni a sok változó helyett, de mégsem tudjuk levetkőzni forrongó világunk hatásait. A kreált gazdasági recesszió, manipulált egészségügyi és humanitárius válság, különböző veszélyhelyzetek alól lehetetlen kivonni magunkat. Ezen a világon élünk, ilyen rendszerekben próbálunk mégis az isteni mérce szerint boldogulni. Viszont nem elég csak a túlélés stratégiáját választani. Felelősséggel tartozunk egymásért és az egész teremtett világért. Ez a felelősségtudat is csak abból fakadhat, hogy van egy világnézetünk, amihez igazodunk.
A keresztyénség narratíváját mégsem tudom, és nem is akarom egynek tekinteni csak a sok közül. Nem olyan ez, mintha a narratívák tömbházából az ötödiken lakó narratíva leszólna a másodidon lakónak, hogy „figyelj, most egy darabig én következem, hadd profitáljak én is valamicskét!” Bár sokat dolgoznak azon, hogy ezt lássuk, van egy hatalom, mely minden más hatalmat és értelmet felülhalad. Ennek a hatalomnak a neve pedig Isten.
Ha van lehetősége a kiteljesedett és boldog életnek, semmiképp nem tudnám elválasztani Isten jelenlététől. Attól a perctől fogva, mikor az ember szívvel-lélekkel, vagyis józan ésszel és teljes elköteleződéssel követi Jézus példáját a kegyelemben, irgalomban, az igazság ismeretében és szeretetben, olyan világban élhetne, amire zsigerileg vágyik. Örökké nyugtalan és elégedetlen szíve végre megnyugodhat. De akkor mi lesz a vagyonnal, hatalommal?
A keresztyénségnek épp ezért nem kell beállni és részt vennie „lépcsőházi csatározásokba”, mert azt hivatott hirdetni ebben a világban, aki mindennél és mindenkinél előbb volt. Az az értékrend, identitástudat és jövőkép, amit a keresztyénség képvisel nem csak egy módja az élet megélésének, hanem maga az élet. Egy olyan élet, melyből nem hiányzik a remény és a jövőkép. Nem veszélyhelyzetek és katasztrófa felé mutat, hanem egy élhető világot teremt.
Tehetetlenségünkben olyan sokszor kérdezzük, ugyan mit tehetnénk mi, átlagos, teljesen hétköznapi emberek? Nincs akkora vagyonunk, sem befolyásunk, hogy felül tudjunk kerekedni a profitorientált narratívák zsarnokságán. Igaz, kispénzű és előfordul, hogy kishitű emberek vagyunk, akik az élet ezen rétegén élünk, de óriási jelentősége van éppen ezért annak a szentírási szakasznak, mely azt mondja, „a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután.”
Akik hűséggel mérjük és igazítjuk magunkat Isten igéjéhez nem csak annyit kaptunk, hogy kinyílt a szemünk a valóság fölötti igazságra, hanem ezzel egyidejűleg küldöttei is lettünk ebben a megkeveredett világban. Talán nem tűnik soknak beszélni, élni az Ő tanítása szerint, mégis ezt a feladatot kaptuk. Amikor úgy gondoljuk, igen alacsony a hatásfoka az igéről való beszédnek, akkor sem tehetünk mást, minthogy ragaszkodunk hozzá, mert felismertük, hogy az élet sokkal teljesebb és jobb Isten jelenlétében. Az élet nem működhet Isten nélkül.
Ebben a hűségben és erre a hűségre nevelhetjük gyerekeinket. Azt a generációt, mely már annyi mindent másképp lát és él meg, mint mi, akik nem internet, hipermarket és google függőségben születtünk. Nem előítéletre van szükségük fiataljainknak, nem folyamatos minősítésre, hanem állandó, egyértelmű és biztonságos keretekre. Arra van szükségük, hogy lássanak olyan narratívát is, melyben nem csak álmodni lehet a jövőt, de meg is tudják tervezni a holnapot. Ez pedig abból fakad, hogy megkapták a tervezéshez szükséges eszközöket szellemiekben és lelkiekben egyaránt.
Narratíva nem születik magától, hacsak a narrátorok nem kezdik el terjeszteni. Hogy mi terjed, látjuk és a bőrünkön tapasztaljuk. Mégis fontos megértenünk, nem Istennek van szüksége rá, hogy utolsó jedi lovagokként ragaszkodjunk tanításához, és azt úton útfélen terjesszük, abban a félelemben, nehogy elfogyjunk, hanem számunkra jelenti az élet alapját. Nekünk nem kell Istent senkitől megvédenünk, Ő az, aki megváltóként szeretne jelen lenni közöttünk. Isten narratívája a szeretet. Ebből nem enged. Ha ezt megértjük és éljük, békességünk és jövőnk van.