Még aki nem sokat konyít a focihoz és nem is túlzottan érdekli, az is tudja, hogy EB van.
Nálunk úgy alakult a nyár eleji sok munka miatt is, hogy inkább csak a nagylányaim követik a meccseket. Ebben nőttek fel, sok focit sosem néztünk, de az európa- és világbajnokságokat mindig. Akkor is, mikor esélye sem volt a magyar válogatottnak, hogy kijusson ezekre a megmérettetésekre.
Mégis lehetett kedvenceket választani, népszerű játékosok nevét megtanulni, csapatoknak a stílusuk miatt, vagy nemzeti szimpátia szerint drukkolni. Vakáció idején, meleg nyári estéken egy kis nasival felszerelkezve, anno közösen nézte a család, mindenki megtanulta, mi az a les, ki a csatár és ki a hátvéd, együtt untuk a rossz meccseket és élveztük az ötletes, tempós, jó játékot.
Most munka közben csak fél füllel hallom, ahogy a lányok bosszankodnak: Már megint döntetlen, nem bírnak egymással, mintha nem is erőlködnének, hosszabbítás, ahh, már megint tizenegyesek…
Sok oka lehet annak, ha egy mérkőzés úgy alakul, hogy büntetőrúgások döntik el. Nem annyira értek a focihoz, de annyit én is látok, ha nagyon egyformák fejben és erőben, vagy ha inkább csak biztonsági játékra mennek, számolgatnak, és a végén nem csoda, ha belefutnak a tizenegyesekbe. Amiből már egyáltalán nem biztos, hogy az amúgy jobb csapat kerül ki győztesen. Nem jó ez a büntetőzés se a játékosoknak, se a nézőknek. Valahogy nem ez az igazi foci.
És mégis nagyon sokszor ezt játsszuk a való életben is. Persze nem a bőrt rúgva, hanem feladatok, megspórolhatatlan nekiveselkedések, esetleg nehéz döntések, a testi vagy lelki állapotunkkal való szembenézés állandó halogatásával. Vagy folytonos konfliktuskerüléssel, amikor a „békességkedvéért” már inkább csak kifogás, hogy elkerüljük a szembenézést és megküzdést. Akár helyzetekkel, akár másokkal, akár önmagunkkal.
Azt gondoljuk talán, hogy megússzuk egy „döntetlennel”, pedig a valóságban ez nem nagyon megy. Az élettel nem mindig lehet döntetlent játszani. Többnyire nem. Van, amikor egyszerűen muszáj összeszednünk az erőnket, leginkább a lelkit – amit el lehet kérni odafentről – és nekimenni, megküzdeni, döntést hozni, megtenni, kimondani, vagy épp elengedni.
Különben jönnek a tizenegyesek, amikor aztán kérlelhetetlenül élesbe fordul a „játék”, és kegyelem, ha nem mi kapjuk be a lövést, vagy ha meg is történik, nem veszítjük el végleg a meccset…
