Azt mondják, hogy ha az ember benne reked egy nehéz élethelyzetben, ha összecsapnak a feje felett a hullámok, vagy ha épp csak belefásul a mindennapokba, vagy nem tudja, hogyan is tovább, érdemes kilépni abból a helyzetből legalább egy kis időre. Érdemes távolságot venni, hogy rá tudjon látni némiképp kívülről önmagára, az egészre.
Van, aki ki tud venni hosszabb szabadságot, vagy egy rövid időre másutt, más munkát vállalni, lelkészként elmenni szombat-félévre például. De lehet elég akár egy nap is, magányos kirándulás az erdőben, kiadós séta valahol a természetben, vagy nagyon rég nem látott ismerősök meglátogatása, részvétel valami egészen másban, hosszú-hosszú-jóleső beszélgetés valakivel…
S akkor kiderülhet, hogy nem kell mindjárt munkahelyet, házastársat, életet váltani – ahogy sokan teszik, vagy csendben belefulladni – ahogy sokakkal történik. Mert meglátunk valamit, észreveszünk egy megoldást, rácsodálkozunk egy szépségre, ami bennünk belül fordít egyet, amitől vissza is tudunk menni, de már egészen másképp benne lenni.
Érdekes, hogy ez nem csak az egyéni életben történhet meg, hanem egy közösséggel is. Ezért tesz jót az együtt kimozdulás egy családnak, munkahelyi közösségnek, vagy akár egy gyülekezetnek is. Egy gyülekezeti táborozáson vagy kiránduláson egészen más kapcsolódási pontokat és módokat is megtalálunk, mint amikben addig, otthon voltunk, más ritmusban vagyunk együtt, másképp figyelünk egymásra és segítünk egymásnak.
A hétvégén egynapos kirándulást szerveztünk gyülekezetünkben, majd ötvenen ültünk a buszon, amely nem is olyan messze, a Balaton déli partjára tartott. Fonyódon a helyi lelkipásztor látott minket vendégül és mesélt a városról, az ottani reformátusokról, a templomépítésük küzdelmeiről. A bátrak és erősek felmásztak a Sipos-hegyi kilátóba – ahogy a hazafele úton a boglári gömbkilátóba is, a kevésbé sportosak pedig a Szaplonczay sétányon meg-megállva gyönyörködhettek a panorámában.
A csisztapusztai fürdőzős kitérőtől eltekintve ez most leginkább ilyen távlatos, messzenézős, a mi északi partunk szépségén ámulós kirándulás lett. Ahogy többektől el is hangzott napközben: Nahát… hogy el kell jönni otthonról, hogy rácsodálkozzunk, hogy milyen szép helyen lakunk!
Szerintem nemcsak az otthonra, de kicsit egymásra és önmagunkra is új rálátást kaptunk. Szóval, néha tényleg el kell menni otthonról…
