A Ne ölj! parancsolat eléggé egyértelműen közli Istennek, az Élet Urának akaratát: az életet nem kioltani, hanem védeni kell. És ezzel a törvénnyel minden értelmes ember mélységesen egyetért.
Minden egészséges gondolkodású embernek elege kell legyen a világunkban állandóan folyó vérontásból, a háborúkból, fegyveres konfliktusokból, értelmetlen halálokból, terrorista öldöklésből, rablógyilkosságokból és minden fajta erőszakból. Jézus is megmondta Péternek: Aki kardot fog, kard által is vész el.
És közben ugyanez a Jézus mondja ki a címben szereplő első mondatot is (Mt 10,24)… Hogy kardot hozott. Jól kell értenünk! Itt Jézus arról beszél, hogy aki az Ő követője lesz, annak fel kell tudnia vállalni a konfliktusokat is a hitéért, akár a hozzá legközelebb állókkal is, a belső küzdelmet akár önnön magával is.
A héber köszöntés évezredek óta a „Shalom!” vagyis Békesség! Mi reformátusok is így köszönünk egymásnak, áldást és békességet kívánunk. Ez pedig az Istentől kapható, igazi és elvehetetlen békesség, mely az Úrral való „kibékülésből” ered, az Ő kegyelmének, szeretetének gyümölcse.
De nem árt, ha komolyan vesszük Jeremiás próféta szavait, aki Isten népének szemére hányja az álságos, képmutató, a rossz erőivel szemben – saját életünkben és saját közösségükön belül is – megalkuvó, a problémákat szőnyeg alá söprő vallásosságát: „Népem baját úgy gyógyítják, hogy könnyelműen mondogatják: Békesség, békesség! – de nincs békesség!”
A kulcsot Pál szavai adják meg az efézusi levélben. Igenis van harc, fegyvert kell ragadni, de nem ember ellen, hanem a gonosz erői ellen. És ez néha kiállást, konfliktus vállalást is jelent. Néha meg csak bevallását annak, hogy ha nincsen teljes békesség. Kimondását a valóságnak. (És nem a saját, mindenen átvert igazamnak…) Mert abból lehet csak igazi belátás, bűnbánat, beszélgetés és végül tényleg békesség és tovább lépés.
„Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.” „Nem test és vér ellen…”
