Senkinek sem hiányzik? Ezt kérdést szokták feltenni és egy rosszul fókuszált kutya képet biggyesztenek mellé. Ahány kutya, annyi történet. Van szomorú és durva is.
– Már hetek óta itt kóborol és nem kell senkinek, pedig fajtatiszta.
– Vigye már el valaki, mert állandóan idegesíti a miénket!
– Bejön a kertbe és hajkurássza a tyúkokat.
– Ide ellett a vízátereszbe. Nem bánt senkit. De rossz ránézni milyen sovány.
– Nem merünk az utcára menni, mert megtámadnak mindenkit.
A nyári szünet is elkezdődött. Ezt onnan tudhatjuk, hogy fiatal kamasz általános iskolások, középiskolások az első madárdalnokok keléséig rajcsúroznak a játszótereken, köztereken, állomásokon, buszvégeken. Bárhol, ahol kicsit magukban érezhetik magukat. Nem csupán a szerényebb sorsú családok fiait találhatjuk meg. Elektromos rollerekkel vagánykodó, márkás cuccokat felvonultató, JBL mélynyomós hangvetőket bőgettető társaságokra is gondoljunk. Talán az közös minden társaságban, hogy valamilyen szert használnak. Cigi, füves, márkás alkohol, energiaital a jobbmódúaknak és a kocadílereknek. Valamilyen kristály a szerényebbeknek. Az is közös, hogy ezzel a környéken élőket is kérdésekkel látják el. Ezek a gyerekek senkinek sem hiányoznak? Nincsenek szüleik? Nincs családjuk, ahol hazavárják őket? Nincs otthonuk?
Ha feltennénk a jó kérdést, és valódi, igaz választ kapnánk, lehet, hogy meglepődnénk időnként. Mert bár lehetnek idegesítőek ezek a fiatalok, de hozott anyagból dolgoznak, és az őket körülvevő társadalomnak tünetei.
„Ment a hűtlen nehéz fejjel
Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa.
Keserű könnye arcát mossa.
Arra gondol, őt ki szerette.
Ha szerette, el mért engedte.” /részlet Edda Művek – A hűtlen/
