(Az apropó vagy inkább kiindulópont. Pár napja a „Meg van írva” egyik állandó szerzőjét, lelkésztársamat ezzel a kifejezéssel minősítette valaki. Magával az üggyel nem akarok foglalkozni, elég volt az ott és akkor. De ez a kifejezés már akkor megakasztott és velem maradt. Magával a szóval szeretnék kicsit foglalkozni, magam számára is végiggondolni.)
Nevenincs. Általában a „senki” egyik szinonimája, sértés, lebecsülése valakinek. Arról szól, hogy a másik vélhetően még nem szerzett magának nevet, nem ért el semmit, ismeretlen bizonyos kontextusban. Például nevenincs filmrendező, aki még nem ért el sikert, nevenincs író, akinek, ha adtak is ki művét, szinte senki sem olvasta.
Noname. Senki. Kattintásszámban láthatatlan, a tömeg ingerküszöbét nem éri el. Ma inkább ezt jelenti. Kevés lájk, kevés olvasó, kevés megosztás – mert hát az méri meg az embert a közgondolkodás szerint. (Régebben volt példányszám, aztán nézőszám, hallgatószám, ilyenek, most a kattintás.) A lényeg, hogy minél többen ismerjék az ember nevét (esetleg „nicknevét”, művésznevét).
Ha ez így van, talán jobb is nevenincsnek lenni.
De tényleg nevenincs az, akinek porszemnyi az online lábnyoma? Tömegben mérik az értéket? 2025-ben azért már tudjuk a saját korunkról, hogy nem mindig a sok hordozza az értéket. A tömegigény profi kielégítése rengeteg embert vonz, az éles, botrányos kijelentések hozzák a katasztrófaturistákat is, akik a trollbirkózásokat akarják nézni, de álhíroldalak tudatlan és figyelmetlen emberek sokaságát érik el. És akkor még a kamuprofilok megvásárolható tömegeiről nem is beszéltünk. Az is igaz, hogy van, amikor a minőség sokat összeköt, de ez inkább ritka, még ha örömteli is.
Én úgy gondolom, hogy nincsen nevenincs ember, igazából. A tömeg szempontjából van, persze, de a valóság tekintetében nincs. És a valóság azért több egy kicsit, mint a közösségi média.
Úgy gondolom, keresztényként, hogy két összetevője biztos kell, hogy legyen az ismertségemnek – a számszerűség valójában sokadlagos, vannak, akiknek sok ember felé van küldetésük, de ez nem minőségi különbség. Például egy lelkésznek ugyanolyan hűséggel és odaszánással kell hirdetni az igét a végeken három embernek, mint egy gigantikus, sokezres gyülekezetben. Isten adott a Bibliában Pál apostolt és Filippiben ottmaradt, nekünk nevenincs hívőt, aki vitte tovább az evangéliumot. Nincs különbség a lényegben.
A lényeg, hogy akik közt dolga van, azok ismerjék az ember nevét, és ehhez járuljon tartalom is az életéből. Ez az első, ami fontos. A végeken a falu lakói ismerjék, szóljanak és a lelkész mozduljon, elhívása szerint. Akik között dolga van, azok ismerjék, azok megszólítsák, azokkal kapcsolatban legyen.
Sokat gondolkodtam ezen, a magam szempontjából. Volt, amikor érdekelt, hogy minél ismertebb legyek, de már jó ideje nem. A dolgom az, hogy a fiamnak apa legyek (ez is egy név!). Hogy a hittanosok értsék Peti bá’-t, hogy Peti bá’ nekik érthetően beszéljen Istenről és az életről. A lényeg, hogy a gyülekezetem ismerje a nevem és meghalljam, ha szólnak, sőt jól halljam meg, jól válaszoljak – ezzel még sok dolgom van. Ennyi. Ezért nem vagyok igazából nevenincs. Akiknek kell, a nevemen szólítanak és ismernek.
Persze, a szántóföld nagysága változhat, ahogy a talentumok sokasága is, és ez így van jól.
A másik fontos rész szerintem az, hogy bármekkora is az ismertség, a nevem ismerete, az általam végzett küldetés során az én nevem mellett Jézus nevét is megismerjék. Hogy az következzen belőle. Keresztényként ez a fontos. Persze, nem szégyent hozva rá, hanem tovább vezetve a szemet, a szívet felé, hozzá. Azzal, amit teszek munkában, életmódban, szavakkal és tettekkel. Hogy aki a nevem megismeri, Jézussal is tudjon találkozni.
Ezzel is sok dolgom van még, a megszentelődésben lépésről lépésre előrehaladni. De keresztyén vagyok, krisztusi, Jézus követe. A nevem híre, visszhangja, hordaléka nem mehet szembe azzal, amilyen ő. Sem online, sem offline.
Aztán van még valami. Isten ismeri a nevem, hívő emberként ez az egyik alapvetés. Sőt, új nevet is kapok tőle. Ezért sem vagyok nevenincs. Még ha én otthonomtól távol csak a tizenkettes elítélt vagyok egy fegyveres sorfal előtt, a nevemet ő tudja. Még ha egy vagyok a tömegsírban összekevert csontú eltemetettek között, a nevemet ő tudja. És ez igazából elég, sőt, több mindennél.
De pont ezért nincs olyan, hogy senki. Valaki az, akire Isten igent mondott és megszületett, aki a szüleitől nevet kapott. Hát még az, aki új nevet kapott, igent mondva a kegyelemre! A világ szemében bárki lehet senki, de Isten szemében nem az.
És ennyi valójában elég, bármi is legyen az épp aktuális mérőszáma az ismertségnek.
