November hónapról sok minden eszünkbe juthat, de a sok esemény közül a legikonikusabb Szent Márton története. Római lovas katonaként kettévágta a köpönyegét, hogy megossza azt egy rászoruló koldussal. Márton a gall légióban szolgált tiszti beosztásban, de ebből a magasságból is átérezte és észrevette a legvédtelenebb koldus fájdalmát, szenvedését. Adhatott volna aprópénzt is neki alamizsnaként, és úgymond – mai szófordulattal élve – le lett volna tudva a dolog, a lelkiismerete megnyugodhatott volna. De mit ér az aprópénz a hideg ellen? Beláthatjuk, hogy vajmi keveset, pontosabban semmit. Ő azt adta, amire a másiknak kézenfekvően szüksége volt: megosztotta a köpönyegét, ami valószínűleg az ő saját takarója is volt. Tette ezt annak ellenére is, hogy a hadseregek kényesek az uniformis makulátlanságára, amely hozzáállás azóta sem változott. Tehát ha valaki vét az úgymond kincstári angyalbőr ellen, az bátran számíthat a retorzióra. Ha mindezeket számításba vesszük, meglátjuk a történet összetettségét, és még inkább értékeljük Márton cselekedetét.
De ha már a köpönyegekről írok, gyakran idézzük a közmondást, hogy eső után köpönyeg, ami arra utal, hogy a bajt meg lehetett volna előzni odafigyeléssel, időben való cselekvéssel, hogy ne következzen be a káresemény, utólag már kár sopánkodni. A léket kapott hajón vitorlafoltozó státusz betöltésére álláshirdetést feladni nem sokat segít, nem szolgálja a vízfelszínen való maradást. Az okos a más kárából tanul, a bolond azonban legtöbbször a saját kárából sem, hanem újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat. Viszont mindig nagyon tud csodálkozni, amikor ugyanaz lesz a végkifejlet. Természetesen az előre borítékolható káreseményre mindig van valamilyen önfelmentő magyarázata. A baj, a kár okozásának felelősségét felvállalni oly annyira magányos műfaj, hogy nem is szereti senki bevállalni, hogy a kárvallottak szemébe nézzen, hogy megtérítse a veszteséget. Többnyire csak akkor történik ez meg, ha a felelőst kényszerítik rá. A kárnál, pl. a háztűznél mindig vannak a szerencsétlenek, akiket veszteség ér, de olyanok is, akik saját pecsenyéjüket sütni mennek a helyszínre. Mert ami az egyik félnek baj, kár vagy veszteség, sokszor az a másiknak nyereség, haszon. A szomszédunkban dúló háború sajnos élő példa erre. Hiszen a szegény embereknek mindenük odavész, akár ők maguk, vagy szeretteik is. Ellenben a fegyvergyárak csőstül kapják a megrendelést. A szükség által keltett hiány pedig felveri az árakat, ami extraprofittal kecsegtet egyesek számára. És ugyanez igaz lesz majd a háború lezárása után az újjáépítésre is, melyen valakik ismét jól fognak keresni.
A 2024. novembere különösen fontos a világpolitikában is, mert 4-én volt az Egyesült Államokban az elnökválasztás. Megdőlt az eddigi demokrata adminisztráció hatalma, leköszönőben van Joe Biden. Az új elnököt a republikánusok adják Donald Trump személyében. Hatalmas a várakozás, hogy vajon hivatalba lépésével megfordul-e a világ? Ő vajon képes lesz-e majd békét teremteni ebben a szörnyű és kaotikus háborúkban égő világban? Most fel tehetnék a kérdést, hogy is jön ez ide? Sajnos ez is köpönyeges téma, így ide tartozik. Hiszen nem csak a szemek nyílnak ki az óceán túloldalán, hanem a szekrényajtók is, és sokan kezdik előkeresni a régi köpönyegüket. A politika is hasonló a divathoz, nem árt trendin öltözködni, mert aki nem követi a módit, az bizony lemarad, kimarad, azt bizony kinézik az aktuális díszes társaságból.
Ugyancsak idén novemberben hunyt el a neves humorista Forgács Gábor. Az ő előadásában hallottam az alábbi humoros beszélgetést, melyben két cápa beszélget:
– Képzeld épp most ebédeltem. Az előbb erre ment egy teherszállító hajó, és az egyik matróz beesett a vízbe. De nem volt igazán jó, tiszta csont és bőr. Olyan rágós, volt, hogy alig bírtam elrágni.
– Már én is ebédeltem – mondja a másik. Az öbölben úszkáltam épp, amikor az egyik jachtról beleesett a vízbe egy politikus. Nem hiszed el, hogy milyen finom volt! Jó szaftos, zsíros és omlós volt az egész. És tudod, mi volt a legjobb benne? Az, hogy nem volt gerince!
A közvélemény erősen lenézi a köpönyegforgatókat, nem is minden alap nélkül. Tudvalevő, hogy a hajótörés esetén elsőnek a patkányok menekülnek el a hajóról. Sajnos ismerünk olyan embereket, akik ilyen jellemmel vannak „megáldva”. Az uralkodó széljárás szerint folyamatosan átöltöznek, mert az a céljuk, hogy mindig és mindenáron a húsosfazéknál maradjanak. Teli torokkal és szemrebbenés nélkül teljes mellszélességgel képviselik mindig az uralkodó álláspontot. Ha szembesítenénk őket viselkedésük és szavaik ellentmondásosságaival kb. a következő válaszokat kaphatnánk tőlük:
1, Átértékeltem az eddigi álláspontomat, és most már tudom, hogy az az egyedül helyes, amit és akit épp most követek.
2, A politika a dinamikus mozgások és érvelések műfaja, amit én következetesen gyakorlok.
3, Az én álláspontom nem változott semmit, mert én mindig a választóim akaratát követem, mert ez a dolgom.
Talán ez az utóbbi a legszebb, mert ez a legkörmönfontabb. Sajnos azonban van egy rossz hírem, hogy így könnyen elsüllyedhet a hajó. A matrózok, a tisztek, sőt a kapitány is elpusztulhat, de a patkányok mindent és mindenkit túl fognak élni. Tudom, hogy ez mellbevágóan hangzik. Pedig ezt már majdnem 200 éve megírta Charles Darwin A fajok eredete című könyvében. Ebben az evolúciót folyamatos küzdelemként és alkalmazkodásként mutatja be. Az evolúció egyfajta verseny, ami a fennmaradásról, túlélésről szól. Azonban – minden feltételezésünk ellenére – nem a leggyorsabbak és nem is a legerősebbek fogják megnyerni a küzdelmet, hanem azok, akik a leggyorsabban és legjobban tudnak alkalmazkodni a folyamatos változásokhoz, kialakuló helyzetekhez. Ebben a folyamatban egyszer már eljutottunk oda, hogy gerincesként két lábra álltunk, hogy messzebb lássunk. De itt nem állt meg sajnos a folyamat. Úgy tűnik, hogy a kör lassan bezárul, mert sokak számára a kitűzött cél nem az előre tekintés, hanem inkább a puhatestű, gerinctelen, csúszómászó állapot újbóli elérése.
Sajnos öles léptekkel haladunk is e cél felé. Mára már sokak egyetlen szellemi tápláléka az a sok szemét, felszínes, közhelyes sablonszöveg, amit a média ilyen-olyan szándéktól vezérelve odarak kinek-kinek a tányérjára. Már nem hajolunk le megcsodálni egy mezei virágot, és főleg nem gondolkoztat el bennünket, hogy felismerjük benne a teremtés csodáját és ráébredjünk arra, hogy mi emberek is az Úr teremtményei vagyunk, részei a nagy egésznek, mely nélkül nem tudunk létezni.
Időnként nem árt felkelni a székből és kiszabadulni a monitorok, a virtuális világ vonzásából és kimenni a szabadba. Felébredni végre, hogy milyen csodálatos is ez a teremtett világ és milyen nagy adományt kaptunk az Úrtól, hogy mi is részesei lehetünk ennek. Mikor értjük meg végre a lényeget? Csupán két dolgot kellene felfogni és gyakorlatba ültetni, ami teljesen megváltoztatná a világot. Először azt, hogy a Jóisten ott van mindannyiunk felett, akitől az életünket kaptuk, ezért hálás szívvel, akaratának engedve éljünk és imádjuk Őt. Valamint azt, hogy arra teremtettünk, hogy egymást szeressük, segítsük. Bár ez nem tűnik soknak, mégis hatalmas kihívás az emberiségnek, mind közösségként, mind pedig mindannyiunknak egyesével Isten egyedinek alkotott gyermekeiként.
No, de a keskeny, a Jézust követő út is egy lépéssel kezdődik. Bár így november táján a hideg miatt egyre szorosabban tekerjük magunk köré a ruhaanyagból készült köpönyegünket, én mégis arra bátorítok mindenkit, hogy merje levenni azt a másikat és megmutatni, hogy mi is van a köpönyeg alatt. Nem kell ettől félni, hiszen az Úr úgyis jól tudja, hogy ki lapul meg alatta.