A megelőző szeptemberhez és a közelgő novemberhez képest október sokkal inkább tele van megemlékezésekkel, ünnepekkel. Fájdalommal emlékezünk a hónap elején az eltiport szabadságharcunkra és annak vértanúira és a hónap végén saját elhunytainkra. Ünnepeljük ugyanakkor a szovjet diktatúra elleni forradalmunkat és a reformáció lelki-szellemi forradalmát. Ezen a blogon egyszer már rácsodálkoztam arra is, mennyi mindennek van ilyenkor „világnapja”.
Viszont egy hirdetés kapcsán most jött velem szembe először, hogy október a látásnak – vagyis a szemünk egészségének is a hónapja: „Ez a kampány azért indult, hogy mindenki számára elérhető legyen a tiszta, éleslátás élménye. Két évtized alatt milliókhoz jutott el az üzenet, és mára az egyik legnagyobb hazai egészségmegőrző kezdeményezéssé vált.Szeretnénk felhívni a figyelmet a szem egészségére, és ösztönözni mindenkit a rendszeres látásellenőrzésre és -vizsgálatra! Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna az üzenet: az éleslátás megőrizhető, ha időben figyelünk rá.” Na ez jó, ez fontos dolog!
És kifejezetten biblikus is, a Szentírásban rengetegszer előfordul az ember látásproblémájának témája. Jézus diagnózisa pedig – vak vezet világtalant – elég siralmas ránk nézve. Van viszont terápiás javaslata is: „Képmutató, előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és akkor jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd a szálkát testvéred szeméből.” (Lk 6,24)
Igen, itt éppen az ítélkezésről van szó. Ítélkezni pedig nem szép dolog, ez általános emberi vélemény. Csakhogy életünk során számtalanszor adódnak olyan helyzetek, alkalmak, amikor igenis ítéletet kell alkotnunk, véleményt kell formálnunk, és ezeknek alapján kell döntést hoznunk. „Látunk” valahogyan, helyzeteket, embereket, önmagunkat, s ezek alapján érzünk, szólunk és cselekszünk.
Jézus pedig nem finomkodik, egészen brutális és groteszk képet használ – gerenda a fejben… Akinek gerenda van a fejében, örüljön, hogy él! De nem, ez a gerendás okoskodik, látni igyekszik, meg is van győződve arról, hogy jól lát, és így fordul a másikhoz.
Mi ez a gerenda? Mindazok a dolgok bennünk, amik a lelkünk mélyén gerenda nagyságúra nőttek, sokszor észrevétlen. Amik már oly hatalmasok, hogy csak ezeken keresztül vagyunk képesek látni mindent és mindenkit. Torzan. A saját igazaink, önigazságunk. Az akaratosságunk, indulataink, jellemhibáink, habitusunk. A mély sértettségeink és haragjaink, fájdalmas csalódásaink és nyalogatott sebeink. A saját bűneink, a bűnös – mert Isten nélkül látó voltunk. És a hatalmasra nőtt gerendáinkon keresztül ítélkezünk egymás felett, így látunk a családban, utca- és lakóközösségben, városunkban, gyülekezetben, egyházunkban, sőt ebben a kis hazában is.
E „gerendákkal” a szívünkben és szemünkben járunk végig az életen, s közben szent meggyőződésünk, hogy semmi bajunk. Hogy úgy vagyunk jól, ahogy vagyunk, hogy vitathatatlanul igazunk van, jól látunk, jól ítélünk. Mindig csak kizárólag a másikat, egymást. Persze, egy kis önkritika ebben-abban, az kell. „Nekem tényleg van önkritikám, de…” – mondogatjuk. S közben nem látjuk, hogy saját bűntől, emberi természettől megrontott látásunk úgy beteg, ahogy van.
Jézus beszél a megoldásról is: Vedd ki! Előbb! Mielőtt a másikra néznél vagy egyáltalán gondolnál, nemhogy szólnál vagy nyúlnál – vedd ki! De hogyan képes valaki, aki egy gerendától vak még önmaga meglátására is, hogy meglássa és kivegye ezt a gerendát? Nincs más, mint kimondani a jerikói vak Bartimeus kérését: Uram, hogy lássak!! Rá kell ébredni a saját vakságunkra, torz látásunkra és minden bennünk hordozott haragot, önigazságot, fájdalmat és ítéletet túlharsogva kiáltani a jerikói vakokkal: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! Hogy lássunk! Önmagunkat és egymást is úgy, ahogyan Te, kegyelmes Édesatyánk, látsz minket.
Október a Látás Hónapja
