Múlt pénteken ismét ifjúsági imaéjjel volt a Pápai Református Egyházmegyében, amelyen már harmadik alkalommal vettünk részt. Most is több mint hetven fiatal gyűlt össze, mert ilyenek is lehetnek a mai kamaszok!
Közös éneklés, imádság, előadás, sok-sok beszélgetés, játék és tánc töltötte meg az estét és az éjszakát. Egy olyan közösség, ahol az isteni rend érték, a hit pedig természetes része az életnek. Ahol barátságok, sőt szerelmek is szövődhetnek, hiszen jó érzés olyanokkal találkozni, akikkel közös az értékrend. Ahol az Istenről tett bizonyságtétel nem válik nevetség tárgyává, és a hitet sem kell cikinek tartani. Ifibe járni, gyülekezethez tartozni számukra a világ legtermészetesebb dolga. Van egy közösségük, ahol önmaguk lehetnek, mindenféle filter nélkül.
Félreértés ne essék, nem tökéletes kamaszokról beszélek, és végképp nem szeretném angyaloknak beállítani azokat, akik ott voltak, miközben démonoknak azokat, akik távol maradtak. Egyszerűen olyan fiatalok ők, akik már felismerték, hogy az életük és a kapcsolataik minőségét nagyon is meghatározza az Istenbe vetett hitük. Ezt pedig tapasztalják is, miközben igyekeznek Jézus tanításai szerint élni.
A TALK (Találkozások Konferencia) mára természetes velejárója lett egyházmegyénk ifjúsági életének. Tavasszal délelőtt, ősszel pedig egy egész éjszakán át találkoznak a gyülekezeteinkhez tartozó fiatalok. Eddig hat ilyen alkalom volt Pápán, és akik a kezdetektől járnak, minden alkalmat nagy várakozással fogadnak.
Engem idén valami egészen apró dolog gondolkodtatott el: az alkalmakon kapott ajándékok szimbolikája. A legtöbb rendezvényen kapott reklámtárgyakat félretesszük, aztán valahol elkallódnak, a TALK-os ajándékokat viszont féltve őrzöm. A nagy bélyegre emlékeztető kitűzőt, a karkötőt, a „God is waiting for you” (Isten vár rád) feliratú pólót, a zoknit, most pedig a termoszt vagy kulacsot, ki minek használja. Ahogy végiggondoltam őket, egyre több üzenetet fedeztem fel bennük.
Annyi mindennel címkézzük fel egymást és önmagunkat. A külsőnkre, a képességeinkre, a hibáinkra ragasztott címkék sokszor inkább a megszégyenítés bélyegei. A TALK feliratának T betűje viszont keresztet formáz. Arra emlékeztet, hogy Isten nem akar engem a hibáimmal azonosítani, és nem kíván megbélyegezni. Én viszont magamra tűzhetem Krisztus keresztjének üzenetét, a szívem fölé vagy a hátizsákomra, hogy el ne felejtsem: Isten meg akar menteni.
A karkötő számomra a felszabadítás jelképe. Isten szabadító Úrként van jelen a megkötözöttségeimben, amelyek néha úgy zárnak körül, mintha bilincsben élnék. Függőségek, tévútra vezető megszokások, nehezen elengedhető képzetek és ítélkezés. A karkötő üzenete, hogy Istennek van hatalma a függőségeink felett is.
A zokniról mindig az a Harry Potter-jelenet jut eszembe, amikor Dobby, a házimanó egy zokni révén nyeri el a szabadságát. Szörnyen bántak vele, rabszolga volt, és nem volt hatalma arra, hogy kiszabadítsa magát. A zokni a felszabadulás jelképe lett. Milyen beszédes kép ez az ember életére nézve! Én sem tudom megváltani önmagamat, és másokat sem tudok megszabadítani mindattól, ami fogva tartja őket. Isten azonban elküldte a Szabadítót. Jézus olyan nekem, mint a sötétben világító mécses. Az esetek többségében nem látom a teljes utat, de világosságot ad a következő lépéshez, és kivezet a legsötétebb helyzetekből is.
A mostani ajándék egy kulacs, amelyen a TALK mellett a #TanítványVagyok felirat olvasható. A tanítvány pedig az, aki keresi az élő víz forrását. Azt, akitől az élet teljességét kaphatja, aki az örök élet vizéből kínál inni. Gyönyörű üzenet egy olyan tárgyon keresztül, amelyből nap mint nap iszunk.
Egy olyan világban, ahol annyira ragaszkodunk a tárgyakhoz, és fontos számunkra, hogy megfogható módon érzékeljük a körülöttünk lévő világot, érdemes úgy berendezni az életünket, hogy a minket körülvevő tárgyak is emlékeztessenek: jelenvaló Istenünk van, aki szabadító Úr. Itt most nem valami keresztény feng shui-ra gondolok. Nem attól leszünk hívők, hogy különféle vallásos tematikájú tárgyakat gyűjtünk össze, de vallási meggyőződésből olyan tárgyakkal vehetjük körül magunkat, melyek emlékeztetnek az Istennel való kapcsolatunk fontosságára. Isten adni akar, vezetni és felszabadítani, miközben nem a megszégyenítésben tart bennünket. Az ő jóságából fakad, hogy általa mi is elég jók lehetünk.
Bátorítok mindenkit, akiben ott van a vágy egy olyan közösség után, ahol elfogadják és megbecsülik, hogy keresse a helyi gyülekezetet, kapcsolódjon be, és maga is formálja azt a közösséget, amelyben mindez valósággá válhat. Mert jó látni, amikor egyre sötétebbnek tűnik a világ és hűvösebbnek a szeretet, ilyenek is lehetnek a mai fiatalok, és ilyen közösségekre mindannyiunknak szükségünk van!
Én büszkén vállalom: #TanítványVagyok!
Te hogy állsz ezzel?
