Önfeláldozó szeretet

4:30-kor kelek és úgy érzem magam, mint az a bizonyos mosott …. Fáradtabb vagyok, mint amikor lefeküdtem. Szinte nem is látok, ennek ellenére mindössze két koppanással abszolválom a konyhába vezető utat. Lefőzök egy kávét, hogy legalább fényeket lássak. Leerőltetek két falatot, hogy legyen valami a gyomromban. Aztán csinálok a gyereknek tízórait, hogy legyen mit vinni az iskolába.  A reggelijét egy tányérra rakom, hogy csak ki kelljen vennie a hűtőből. A férjemnek is elkészítem a reggelijét, mert éjszakázás után alig él, úgy elfáradt. Hajtják őket, mint az állatokat, legalább úgy, mint engem a cégnél. Magamra kapom a ruhát aztán rohanok a buszhoz, hogy le ne késsem a járatot.
6-kor megszólal a duda és mint egy jól idomított állat vagy biorobot készen állok arra, hogy egész nap ugyanazt a monoton vackot csináljam. Piros vezetéket a piros saruhoz, fekete bizgentyűt a fekete lyukba csúsztatni, aztán összepattintani a többi alkatrészt. Dögunalom az egész, de nem lehet elmélázni, mert jön a vállalati hajcsár, aki követeli rajtunk a megemelt normát.
Beveszem a Xanaxomat, ami nekem már étrend kiegészítő. Szerencse, hogy megettem reggel azt a két katonát, így a gyomrom tovább bírja majd, mint az agyam. De muszáj bevenni ezt a bogyót, hogy vigyorogjak, mint a tejbetök, bármit is mondjanak, és ne szóljak vissza, mert akkor rögtön kirúgnak. Egy keresetből pedig nem tudjuk fizetni a banki kölcsönt.
Mindig eszembe jutnak József Attila gondolata: „Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jutott kapanyél?” Már „csak” 17 év van hátra a 20-ból – szerintem én nem is érem meg, mire kifizetjük a hitelünket – de remélem, hogy legalább a gyereknek lesz valamije.
15:45-kor végre kiszabadulok az üzemből, mivel lejárt a robot mai kötelező munkaideje. Hazafelé bevásárlok, mert üres a hűtő. Főzni is kellene valamit vacsorára. Gyula, a férjem még nincsen itthon, mert a barátjával elmentek dolgozni. „Majd csak 6 után érek haza” – írta az SMS-ében. Persze a kis Gyuszi megint nem tanul, folyton csak a telefonját piszkálja. Jól leszidom és elveszem a telefonját. Aztán bemegyek a konyhába, hogy neki lássak a vacsora készítésének. Aprítom a hagymát és közben potyognak a szememből a könnyek. „Miért sírsz anya?” – kérdezi a gyerek. „A hagyma csípi a szememet – felelem.
De igazából nem a hagymától sírok, hanem azért, mert már rég megbántam, hogy úgy ráripakodtam a gyerekre. Hiszen ő még csak gyerek, és neki is kell egy kis kikapcsolódás. Különben is egész rendesen tanul. Igazából én vagyok a hibás, mert kitört belőlem az egész napi feszültség, és sajnos ő volt a legközelebb, akin csattant az ostor és kénytelen volt elszenvedni a kirohanásomat.
18 óra után nem sokkal megjön a férjem. Vacsorázunk, aztán ő ledől egy kicsit pihenni az éjszakai műszak előtt. 21 órakor elindul Gyula a munkába. A gyereket beparancsolom az ágyba, mert holnap is munkanap van, és nem szeretném még véletlenül sem, hogy az iskolában elaludjon a fáradtságtól. Közben végzett a mosógép, kiteregetem a ruhákat a radiátorra. Így amire felkelek, megszáradnak és gyorsan összeszedhetem őket.
Végre bemászok fáradtan az ágyba, de sokáig csak nézem a mennyezetet az éjjeli fénynél. Eszembe jut, hogy a rádió bemondta, hogy ez a hét a házasság hete. Kínomban csak vigyorogni tudok ezen, mert a mi hitvesi ágyunkban hol én fekszem egyedül, hol pedig a férjem. De az, hogy ketten együtt legyünk csak piros betűs alkalmak esetén szokott megadatni. Pedig nagyon jó volna valakihez odabújni, mert sokszor olyan védtelennek és magányosnak érzem magam.
Az újabb gondolataim már a számlák és a befizetések körül keringenek. Ej, József Attila, megmondhatnád azt is, hogy mit is érlel annak a sorsa, akinek jutott kapanyél! Felkelek és beveszek egy Dormicumot (altató) egy kevés vízzel, mert így hamarabb hat, hogy végre el tudjak aludni.
Visszafekszem az ágyba, még annyi minden kavarog a fejemben, de érzem, hogy hatni kezd a szer. Imádkozni kezdek:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod…
Felriadok, mert megszólal a telefonom ébresztője. Máris 4:30 lenne??? Gyorsan kinyomom, hogy ne keltse fel a gyereket a másik szobában.
Fel kell kelnem.
Kérlek, Uram, adj erőt a mai taposómalomhoz is, vigyázz ránk! Ne haragudj rám, hogy tegnap belealudtam az imába, és nem tudtam Neked megköszönni, hogy adtál erőt, egészséget, hogy van hova hazajönni, és hogy a férjem a gyermekem szeret, és én is szerethetem őket. Ha nehéz is, ha úgy is érzem sokszor, hogy ezt már nem lehet tovább csinálni, mert olyan kilátástalan a küzdelmem az anyagiakkal, köszönöm, hogy ők vannak nekem. Legyen gondod Gyulára és a kis Gyuszira is. Magamnak csak az kérem, hogy még sokáig szeretettel gondoskodhassak róluk. No, meg persze azt, hogy legyen meg a Te akaratod és el is tudjam fogadni azt.