Egy bizonyos kor elérése után mindenkiben felmerül az a kérdés, hogy mit is fog hátra hagyni maga után a következő nemzedékre. Sokaknak egyből az ingóságok, no meg az ingatlanok jutnak az eszébe, mert egy szép ház vagy egy villa nem lebecsülendő tényező ebben az anyagias világban. Vannak olyanok is, akik veretes gondolataikat szeretnék az utókorra hagyni, csak sajnos a rengeteg papírkoszoló közül jó, ha 1 % érdemli ki az utókor figyelmét. Hiszen ezek a „művek” még a fénykorukban sem tudták legalább 1 percre boldogsággal eltölteni az olvasókat. Szerzőik több hasznot hajtottak volna az emberiségnek, ha az éjszakáikat nem a papírkoszolás művészetére pocsékolják, így az erdők fáiból is több menekült volna meg. Még szerencse, hogy a jelenben és a jövőben is akadnak olyanok, akik szakavatottan vizsgálják felül a könyvtárak, boltok poros készleteit. A téli szezonban rendszerint két kézzel kapkodnak az ilyen ólombetűs gondolatokért, mert jóleső érzés, ha van valami, ami átmelegíti az ember lelkét, de még inkább a testét. Falják is a műveket a kályhák, mert azok mindenevők, bennük ugyanúgy ég a veretes mű, mint a ponyva.
De nemcsak az életünk vége felé járva kell elgondolkodni azon, hogy mit is hagyunk hátra az utókornak. Előbb is akad tennivaló bőven. El kell például indítani a gyerekeket az életbe, a munka világába. De milyen szakma felé is orientálja mostanság a szülő a gyerekét? Sokszor az apa vagy az anya saját vágyaival terheli meg a csemetéjét. Ezt a terhet a szegény gyerek nem minden esetben viseli el. Természetesen senki sem akar rosszat a gyerekének, mikor olyan kommersz pályákon szeretné látni, mint pl. orvos, jogász, mérnök, közgazdász, menedzser, tanár stb. Persze nem mindenki alkalmas mindenféle munkára. A politikusi pályával kapcsolatban például meg kell jegyeznem, hogy lényeges előfeltétel a jó beszédképesség. A jelölttől alapelvárás, hogy órákat tudjon beszélni a semmiről, és vehemensen érvelni pro és kontra egyaránt, attól függően, hogy éppen mire van szükség. A gerinccel rendelkezőket többnyire kizárják a jelentkezők közül, de az erős gyomor esetükben pluszpontot ér.
Két szakmára szeretném felhívni a figyelmet, amelyek a jövőben minden bizonnyal a legnépszerűbb, legkeresettebb foglalkozások lesznek: a tisztasági menedzser és a pozíció menedzser.
A tisztasági menedzser tulajdonképpen nem más, mint a régi korok takarítója. Tuti állás, mivel amióta ember van, azóta szemét is van a földön, és azt el is kell takarítani valakinek. A szkeptikusok már mondják is, hogy ilyen alantas, meg nem fizetett munkára végképpen nem fogom küldeni a gyerekemet. A felvetés első szempillantásra jogosnak is tűnhetne, de még sincs így teljesen. Amióta a felelős beosztásokban lévő, agyonfizetett topmenedzserek száma folyamatosan gyarapodik, egyre nagyobb a kereslet a jó takarítókra. A vezetői felelősség baj esetén ugyanis már nem is létezik, és azonnal kell egy takarító, aki a szennyest tisztára mossa, és megkeresi a tökéletes bűnbakot a főnök helyett. (Olykor egy eltakarító is jól jöhet. Szeretettel ajánlom egy könnyed nyári estére az Eltakarítónő című szenzációs filmet, ami extrém megoldást nyújt a problémák kezelésére.)
A pozíció menedzseri állást tulajdonképpen mindig egy adott helyzet szüli, legtöbbször a hatalmas keresleti piac indukálja. Be kell vallanom, hogy erős szülői unszolásra megtörtént már, hogy olykor én is betöltöttem ezt a tisztséget. Esetem a múlt rendszerhez kötődik, amikor az atyai szigor elküldött a kenyérgyárba sorban állni friss kenyérért, mert ez volt a módi, főleg ünnepek előtt. Sajnos abban a világban mindenért sorba kellett állni, vagy a pult alól kenőpénzért lehetett hozzájutni a dolgokhoz. (Sokan már nem is emlékeznek arra például, hogy egy-egy új autóra hány évet is kellett várni a Merkurnál.) De súlyosan tévedünk, ha azt hisszük, hogy a rendszerváltással ennek a jelenségnek végleg leáldozott a napja. A jelenben a pozíció menedzserek az orvosi várókban, különösen is a szakrendelések folyosóin foglalnak helyet. Az újkor új kihívások elé állítja az embereket. Sok helyen már nem elég egy vizsgálatra időben érkezni – mondjuk a rendelés megkezdése előtt minimum 2 órával- a befutó helyekért, hanem van, ahova egyenesen oda is kell születni. Itt jön a képbe a modernkori pozíció menedzser. Ezek a személyek mesterien űzik a sorban állást. Mára már kitanulták a szánalomébresztés minden csínját-bínját. Nem véletlenül kerül olyan sok időbe a képzésük. Érdemes egyszer meghallgatni pl. egy profi telefonos időpontkérést, mely során egy felkészült pozíció menedzser – akár egy félperces időintervallumban is – hihetetlen mértékű elesettséget, fájdalmat tud rázúdítani a diszpécserekre, és milyen letaglózó hatást ér el vele. Itt jegyezném meg, hogy a kiemelkedő gyakornokokat a papírgyár plusz ösztöndíjban részesíti a felhasznált papír zsebkendők száma után.
Sajnos eljön egyszer annak is az ideje, mikor fel kell készülnünk arra is, hogy mindaz, amit véres verítékkel összeszedtünk, amiért megküzdöttünk, az kire szálljon halálunk után. Ha nem akarunk sokszor késhegyre menő viták okozói lenni, jó, ha előre végrendeletet készítünk. Lehet akár magán, akár közokiratban gondolkodni, de az utóbbi jobban meg tudja őrizni az örökhagyó akaratát, mivel kevesebb a jogi támadhatósági lehetőség ebben az esetben. Tudom, hogy sokba kerül egy közjegyzői eljárás, de mégis megéri, hogy az örökösök között ne robbanjon ki soha véget nem érő viszály. Ezért érdemes jól és előre megfontolni, hogy kinek melyik vagyontárgyunkat, értékpapírunkat szeretnénk örökül hagyni.
Természetesen úgy is meg lehet halni, ha nem rögzítjük írásban a végakaratunkat. Csak akkor számoljunk azzal, hogy fentről, vagy esetleg lentről nézhetjük az örökösök konc feletti marakodását. Persze, ez is egy elfogadható alternatíva, ha például az örökösök évekig rá se néztek hozzátartozójukra, azaz ránk. Akkor talán meg is érdemlik, hogy a hagyatéki leltárban szereplő vagyontárgyakat marakodva osszák fel egymás között. Szerintem a legnagyobb civakodás az értékpapírjaim körül várható majd, mert ezeket tudtam a legnehezebben megszerezni. El se hinnék, hogy mennyi időbe, idegeskedésbe, telefonálgatásba, ősz hajszálba kerültek, mennyi bizonytalankodás, rágódás, kétségbeesés van mögöttük, amit pénzben ki sem lehet fejezni, mire nagy nehezen hozzájuk jutottam. Ezért ezek örökségem legértékesebb darabjai. Sajnos, amennyiben az orvoshoz való bejutás és a betegség küzdelmét az utóbbi nyeri meg fölényesen az én esetemben, (és ebben nincs második menet), akkor ezeket az értékpapírokat magam nem tudom felhasználni. Csak elképzelem, hogy fog a sok rokon a hosszúlejáratú, 10 éves lekötésemen megosztozni, mely nem más, mint egy csípőprotézis műtét időpontja?! Erre szerintem mindkét menyem erősen ácsingózni fog. De mi lesz a rövidebb lejáratú papírjaimmal, melyekből több is van. Például a kardiológiára szóló beutalóm időpontját, mely 1 év múlva lesz esedékes, vajon ki kaparintja meg a maga számára? A gasztroenterológiai értékpapír 6 hónap után váltható be vizsgálatra. Vajon melyik rokon lesz a szerencsés befutó? A szemészeti vizsgálat időpontjáig már csak 2 hónap van hátra, erősen reménykedem, hogy ez talán még kikerülhet az örökségemből. De az is lehet, hogy az lesz az időpontjaim sorsa, ami a legkézenfekvőbb, hogy az örökösök forintosítják őket a virágzó időpont feketepiacon.
Elnézést kérek az eddigi ironikus hangvételért, mely nyomokban valóságot is tartalmaz, ami nem a véletlen műve.
Jézus Urunk figyelmeztet rá, hogy ne gyűjtsünk magunknak kincseket ezen a földön, mert tönkre mennek, ellophatják őket, és különben is, ezeket úgysem vihetjük el magunkkal odaátra. Ráadásul még a hátrahagyottak életét is megkeseríthetjük. A mindenáron való nyomhagyási kísérlet és örökségosztás helyett legyen elég minden napnak a maga baja. Tegyük becsületesen Istentől rendelt dolgunkat, feladatainkat, hátha így sokkal szebb és hasznosabb örökséget hagyunk hátra.
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják;Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. Máté 6: 19-21
