Site icon Meg van írva

Öt tipp a lelked nyaralásáért

Attól, hogy a testünk kihever egy vagy két hétre egy partra, vagy szép tájakon kirándul, nem biztos, hogy lelkileg is tudtunk töltekezni. Pedig már jó derekán járunk a nyárnak, már csak bő egy hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy megújult erővel érjen a szeptember! Hívő embereknek különösen is fontos, hogy a nyaralása – történjék akár otthon, akár másutt – az ereje fő forrásáig is visszanyúljon, szóval ne hagyja ki a tervezésből Istent.

A virágainkat rendszeresen öntözzük. Ennek ellenére, ha csak ennyi történik velük, egy idő után megáll a fejlődésük. Tápoldatra, átültetésre, további ápolásra van szükségük ahhoz, hogy szépek maradjanak, nőhessenek, virágozzanak vagy teremjenek. Hasonlóképpen van ez a lelki életünkkel is: a rendszeres csendesség és közösségi élet mellett néha kellenek egyszeri, nagyobb horderejű események is, amelyek sokáig táplálnak. Ehhez a töltekezéshez szeretnénk pár ötletet adni.

  1. Más közösség

Véletlenül sem a gyülekezeted elhagyására buzdítalak. Sőt! A szokásos kereteinket, kapcsolatainkat sokszor csak a tőlük való időleges eltávolodás fényében tudjuk reálisan látni, megfrissülni a szeretetükben. A saját gyülekezetünk erősségeit, nekünk kedves vonásait is újraélhetővé teszi számunkra, ha egy rövid időre máshoz is csatlakozunk: mondjuk táborozunk egy másik közösséggel, vagy a nyaralóhelyünkön a nyaralás erejéig bekapcsolódunk a helyi gyülekezetbe. Egy-egy csoportban mindig kialakulnak a szerepek, leosztódnak a szolgálati körök, és ezek nem feltétlenül követik azokat a változásokat, amelyeken átmegyünk egyénileg. Új emberek új tükröt tartanak, rugalmasabb kereteket adnak, és talán más szerepben találod magad, új szolgálati lehetőségek nyílnak előtted, vagy új talentumaidra, vagy épp kísértéseidre csodálkozol rá!
Hogy a kísértés se legyen meg a sajátunk elhagyására, lehetőleg ne szomszédos gyülekezet közösségeibe kapcsolódjunk be, de az sem baj – ha szabunk magunknak előre időkorlátot is. Vagy olyan időleges közösséghez verődjünk, mint amilyen egy-egy zarándoklatra, táborra, lelkigyakorlatra vállalkozik együtt, vagy online csoportokhoz egy adott téma köré. Egy-egy találkozó vagy fesztivál közössége is mutathat bőven újat. De akár a saját közösségeden belül is biztosan találsz olyan embereket, akiket még kevéssé ismersz, lehet most velük kellene összejönnöd imakörre, házicsoportra, vagy akár csak kötetlenül ismerkedni.

2. Kilépés a szokásos mederből

Olvasd a bibliád más fordításban, vagy más tördelésben, mint szoktad! Pici a gyülekezeted? Menj el térségi találkozókra, keresztény koncertekre, vagy könyvbemutatókra, ahol megélheted a veled egy hiten lévők erejét, tömegét. Városi nyüzsgő gyülekezetbe jársz? Menj el kicsit vidékre, ahol a hagyományok erősek, érezd át a helyiek értékeit. Mely énekeket szereted? Keress más stílusban is Istent dicsőítő zenét! Olvass más felekezetű testvéreidtől napi áhítatot vagy gondolatokat. Egy szó, mint száz, ahogy nyáron bátrabban választasz ruhát, szabadabb vagy eltávolodni a rutintól, tégy így ne csak külsődlegesen, de a lelki táplálékaidat illetően is!

3. Láthatatlan színház

Formálódtak-e már bolygók a te kezed alatt? Imbolygott-e veled viharban csónak? Érezted-e a cédrusfa, vagy a tengerből kivont háló illatát? A láthatatlan színház (vagy négy érzék színház) nem tesz mást, mint bibliai történeteken vezet keresztül úgy, hogy abba bekapcsolja azokat az érzékeidet, amelyeket egy istentisztelet vagy bibliaóra kevéssé. A szem bekötésével felerősödik minden más: a tapintás, szaglás, a fizikai helyzetünk érzékelése, a hallás. Talán úgy éled át a tékozló helyzetét, mint még soha, és olyan erővel fog meg az Atya ölelése, ahogyan sosem hitted. Nagyon alkalmas ez a módszer arra is, hogy felfrissítsen olyan bibliai történeteket, amelyekről már mindent tudni vélsz.

Gyülekezeti táborokban sűrűn találkozhatsz láthatatlan színházzal, de ha nem találsz, álljatok össze páran és szervezz! A MEKDSZ honlapján találhatsz ötleteket, ezek alapján is bátran belefoghatsz, de magad is kitalálhatsz az ötletek alapján hasonlót. Ígérem, attól hogy láttad a színfalak mögötti világot, nem kevésbé varázslatos az átélése.

4. Imaséta

Az imaséta egy gyűjtőnév, amibe sok minden belefér. Jártam olyan imasétán, ami valóban egyszerű séta volt egy olyan városban, ahol abban az évben árvíz pusztított. Azt a feladatot kaptuk, hogy menjünk akár egyénileg, akár csoportosan, és amit látunk, ami megérint, azért imádkozzunk. Hordozzuk imában a helyieket, az ő megélhetésüket és üdvösségüket, vigyük Isten elé a szükségeiket. Mennyire más lélekkel jár így az ember, mintha csak turistáskodna!

De lehet teljesen kiépített imaösvényünk is, tárgyakkal berendezve, jól elhelyezett igékkel, interaktív cselekedetre adva lehetőséget. Akár ne tégy mást, csak a Miatyánk soraihoz gyűjts ki fotókat, és helyezd el őket szabad- vagy beltéren, hogy végigvezessenek az imádságon. Vagy szokatlan keresztútként vedd Jézus szenvedésének az állomásait, tegyél hozzá verseket, zenéket, festményeket, törött cserépedényt, ostort, régi nagy kovácsolt szöget…

Gondold végig, milyen olyan tárgyad, lehetőséged van otthon vagy a gyülekezetedben, ami köt a Bibliához. Fügebokrod van? Csinálj olyan ösvényt, amin a megfelelő igék mellet zöld levél, termés és akár elszáradt levél van, azokkal az igehelyekkel, amelyek oda kapcsolódnak. Valakitől kaptál cédrus illatú illóolajat? Tegyél ki a fáról képet, máshol az illatot magát, és köss hozzá zsoltárokat, melyekben megjelennek a cédrusok. De könnyen el tudok képzelni egy imasétát a pénz kérdésére és bibliai megjelenéseire felfűzve, felvetve ezzel minden mai hozzákapcsolódó kísértésünket és örömeinket. Vagy egyszerű faanyagot, mely átvezet az üdvtörténeten a bárkától, Bábel tornya zsaluzatán át Krisztus bölcsőéig és keresztjéig, végül a templompadig, minden állomáson igékkel, imákkal kiegészülve. Határt csak a kreativitás és a lelkesedés szab. Frissen megjelent példatárat is beszerezhetsz, ha szívesen kezdenél bele a kísérletezésbe.

5. Szolgálat

Tudom, az első gondolatod az, hogy NA NE! Dolgoztam egész évben. Hajtottam másokért, még a szabadnapomon is a családomért csinosítottam a házat, vagy a közösségemért vállaltam szolgálatot. Mégis paradox módon a szolgálat igenis új erőkkel tölt fel. Lehet, hogy nem azt a szolgálatot kell vállalnod, amit amúgy is végzel egész évben, hanem önkénteskedni egy hetet a siketmisszió, vakmisszió táborában, értelmi sérült, vagy akár egészséges gyerekek és felnőttek között, megkérdezni a közeli egyetemi- ,börtön- vagy kórházlelkészt tudsz-e neki segíteni… Teljesen mindegy hol dobod be magad, látni fogod, hogy aki mást felüdít, maga is felüdül. Lehetőleg amit vállalsz, az azért más típusú feladat legyen, mint a munkád. Például ha pályázatíró vagy, ne a következő pályázat megírását vállald egy szervezetnél, hanem mondjuk konyhai feladatokat, vagy gyermekmegőrzést.

Örömteli és áldott szárnypróbálgatást kívánunk! Ha pedig mindezekből kipróbáltál valamit, írd meg nekünk tapasztalataidat!

kapcsolat@megvanirva.hu

Exit mobile version