Egyre aggasztóbb híreket olvasunk az afganisztáni keresztények helyzetéről. Életveszélyben vannak a vallásuk miatt. Nyilván nem csak ők, de keresztényként engedtessék meg nekünk, ha másokkal együtt szóvá tesszük, hogy ismét és újra a keresztények irtásának konkrét története bontakozik ki szemünk előtt.
Természetesen mindenkinek a szenvedése és üldöztetése számít. Elvileg. Ám mégis az, hogy kiknek a szenvedéséből lesz komoly téma, már nem olyan egyértelmű. Ezt azok döntik el, akik uralják a nyugati online kommunikációs teret.
Így állhat elő az a fura helyzet, hogy miközben már rég kimutatták, ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, addig valahogy ez a tény nem bír igazán betörni az emberjogi nyilvánosság gondosan körbezárt világába. Az üldözött kisebbség státusza nem mindenkinek jár. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a tudatipar meghatározó nyugati szereplői komoly politikai elszántságot mutatnának arra, hogy az üldözött kereszténység ügyét címlapsztorivá tegyék. Nyugodjunk meg, nem lesz stadionra kereszt vetítve emlékeztetőül az üldözött afganisztáni keresztény kisebbségre.
Ki vannak itt osztva a szerepek. S az, hogy kinek juthat áldozat-szerep, s kinek nem, masszív politikai kérdés. Ezen persze nincs is mit csodálkozni, hiszen a kereszténység melletti szolidaritás sürgetése csak összezavarná a történelmi szereposztást. Mint tudjuk, ebben a darabban a kereszténység a negatív hős. Hogyan is lehetne a kereszténységnek áldozati szerepet juttatni?
A hab a tortán pedig az, hogy miközben szélsőséges muszlimok keresztényeket gyilkolnak Afganisztánban, addig a keresztények Európában szeretetlenséggel és gyűlölettel vannak megvádolva, mert a menekültáradattal nem akarnak keresztényirtókat importálni.
Jól ki van ez találva: ott a kereszténység nem lehet áldozat, itt viszont lehet bűnös.