Karácsony közeledtével újra elolvastam Dietrich Bonhoeffer Közösségben című könyvét, mely a Lélek formálta közösség legfőbb jellemzőit mutatja be. A mögöttünk álló évben a koronavírus számtalan sajátos karanténközösséget hozott létre, és az online tér vált közösséggé, így még időszerűbb a kérdés: Mit is jelent a XXI. században az, hogy Isten életközösségbe helyez más keresztyénekkel? Pár mondatot szeretnék kiemelni a könyvből, amik az olvasás során megszólítottak.
A közösség ajándék
„Aki a keresztyén közösségről alkotott álmát jobban szereti, mint magát ezt a közösséget, az minden őszinteség, komolyság és odaadás mellett is csak a keresztyén közösség elrontója lesz. […] Aki álomképet alkot magának arról, hogy egy közösségnek milyennek kell lennie, az elvárja Istentől, magától és a másik embertől, hogy az álma valóra váljon”.
A ma használatos „divatos” kifejezések, mint például gyülekezetépítés, közösségépítés, és az ezekről szóló könyvek, noha szólnak arról, hogy valójában nem a lelkész építi a közösséget, hanem Isten, mégsem domborodik ki a legtöbbször az az olvasat, amit Bonhoeffer nagyon pontosan megfogalmaz. Igaz. A vágyálom veszélye az, hogy kimarad a hála és előtérbe kerül a lelkipásztor személye, mintha ő építené a gyülekezetet.
Bonhoeffer abból indul ki, hogy a közösség maga ajándék, és mi csakis Krisztusban találkozhatunk egymással. A látható közösség, a gyülekezeti közösség ajándék és nem teher.
Emberi és Lélek szerinti közösség
„az emberi szeretet nem képes elfogadni a hamisnak bizonyult közösség megszűnését a valódi közösség kedvéért, s nem tudja szeretni az ellenségét […] Nem a testvériség élménye, hanem a testvériségbe vetett hit tart minket össze”.
Közös sütögetés, ping-pong verseny, csalamádé elrakás, élményfestés, tábor és a többi. Programok, amikkel az elmúlt években találkoztam egy-egy gyülekezetben. Tagadhatatlan, hogy a XXI. század hívő közösségét a közös élmények kötik össze, és szeretnének úgy Istenről beszélgetni és vele találkozni, hogy az élmény is legyen egyben. Például egy imaséta, képmeditáció, vagy egy zarándoklat. Mindemellett fontos tisztázni, hogy a valódi közösség nem az élmény nyomán jön létre, hanem sokkal mélyebben gyökerezik, a közös hitben. Krisztusban testvérek vagyunk. Ez a testvériség az alapja a közös programoknak, és nem fordítva.
Gyengék
„A gyengék félreállítása a közösség halála”.
A mögöttünk álló évben/években még azok is gyakorolták a cselekvő szeretetet és irgalmasságot, akik addig talán nem fordítottak túl sok figyelmet szerettükre. A járvány elején mindenki egyszerre kezdett el foglalkozni az idősekkel, a betegekkel, vagy hirtelen egy ország elkezdte megtapsolni az egészségügyi dolgozókat.
Ugyanakkor kérdés, hogy kiket értünk mi a gyengék alatt? Az időseket, a lelkileg halottakat, a fogyatékosokat, a betegeket? Kiért vagyok hajlandó elhordozni terheket?
Nagyon tetszett, amit Bonhoeffer írt: „A pogányoknak nem megterhelés a másik ember, mert semmilyen terhet nem hajlandó érte vállalni”. Valóban könnyebb egy segélycsomagot eljuttatni vagy a kiselejtezett feleslegből adni, mint megállni, megszólítani, felemelni cselekvő szeretettel.
Szörnyű dolog, ha valakinek megindul a szíve a gyenge fájdalmát látva, de nem mozdul a keze és a lába, de talán még rosszabb, ha úgy mozdul a kéz és a láb, hogy nincs benne a szív.
Bűn és közösség
„A bűn azt akarja, hogy magamra maradjak, el akar szakítani a közösségtől”.
Számomra ez volt a könyvben az a mondat, ami a leginkább megszólított és belsővé vált.
„Minél jobban magamba zárom a bűnt, annál pusztítóbb” – írja Bonhoeffer.
Bűnösségtudatunk olyan mázsás súly, hogy ezzel nem tudunk együtt élni, ha ugyanis a bűnt közel engedjük magunkhoz, az minket agyonnyom. Ezért aztán a közösségtől elszakít. Gondoljunk csak bele, hány olyan testvérünk került ki saját látószögünkből, akik a szégyen miatt már nem akartak közösségbe lenni másokkal. Ismerek több olyan embert, aki a válása után már nem „mert” gyülekezetbe jönni. Pedig ha belegondolunk, pont akkor lett volna igazán szüksége megtartó, megerősítő közösségre. Így válik igazzá: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Galata 6,2)
Szeretettel ajánlom mindenkinek Dietrich Bonhoeffer könyvét! Olvasásra és továbbgondolásra.