Református egyházunkban az idei év végén jár le a helyi egyházközségek világi tisztviselőinek hat éves mandátuma. A legtöbb gyülekezetben már megtartották az elmúlt hetekben a presbiter- és főgondnok választást.
Annak rendje és módja szerint, a törvényi előírásoknak megfelelően megalakult a választási bizottság, összeállították a jelöltek névsorát, kitűzték és aztán lebonyolították a választási közgyűlést. Az újonnan választott tisztségviselőknek még majd le kell tenniük az ünnepélyes esküt, és január elsejétől megkezdik hat éves szolgálatukat.
Hogy milyen egy presbitérium, az sok tényezőtől függ.
Létszáma leginkább a gyülekezet nagyságán múlik – meg azon, hogy mit örököltek az atyáktól. Nagy alföldi gyülekezetben nőttem föl, ott a mai napig negyven fős a presbitérium. Tekintve, hogy elvileg ez a közösség vezető grémiuma, amelynek alapos megbeszélések után döntéseket kell hoznia, kell(ene), hogy bizonyos vitalitás-agilitás, dinamikára való képesség jellemezze. Nem tudom, hogy bizonyos létszám fölött ez mennyire lehetséges… Ugyanakkor, ha sokan vannak, meg tudják osztani a feladatokat, bizottságokat tudnak létrehozni a testületen belül, jól szervezettség esetén ez nagy könnyebbség is lehet.
Aztán ott van a nemek kérdése. Vannak olyan tradicionális közösségek, ahol még ma sem jöhet szóba, hogy a presbiter ne férfi legyen. Valljuk meg őszintén, a templomlátogatók többsége nő, és sokszor ők azok, akik a gyülekezet körüli szolgálatokban oroszlánrészt vállalnak, legyen szó akár templomdíszítésről, takarításról, gyermekmisszióról vagy diakóniáról, vagy akár könyvelésről is. Ha pedig a megtiszteltetés és a munka így különválik, az visszás is lehet. Ám ha ez a lelkész mögött álló aktív és hitelesen tekintélyes férfiközösséget jelent, annak hatalmas ereje van!
No és milyen korú egy presbiter? Nyilván nagykorú. De talán érdemes tudni, hogy maga a preszbüterosz görög szó vént jelent. A vallási közösségek vezető csoportjai – és talán hagyományosan a régi döntéshozó-vezető testületek is mind – a „vének”-ből álltak, azaz olyan idősebb korú férfiak alkották, akikről a korral járó tapasztalatot és bölcsességet feltételezni lehetett.
(Emlékszem, mikor pályakezdő voltam, az egyik somogyi szórványgyülekezetemnek húsz fős presbitériuma, melyet a kilencven év körüli aranyos-kedves, de nagyon megfáradt elődömtől vettem át, olyan hetvenes átlagéletkorú, tisztán férfiközösség volt. Na, előttük álltam én 25 éves nőként, lelkészükként. Erős élmény volt. De érdekes módon elfogadtak és nagyon megszerettük egymást…)
Ma általános trenddé lett nagyvállalatoknál is olyan vezetőket alkalmazni, akik ifjak, dinamikusak és jól érzékelik és kezelik a vadul változó világ igényeit és kihívásait, haladni tudnak a technika fejlődésével. Ma már az öreg szaki nem feltétlen érték… Csakhogy az érettség bizonyos területeken elengedhetetlen feltétel, és ez éppen a lelkiek terén igencsak fontos.
Lehet egy gyülekezet vezetésében komoly szempont az idősebb megfontoltsága és tapasztalata, de lehet a megfáradtság és koridegenség hátráltató erő is. Lehet a fiatal dinamikus tettrekészsége nagy előny, de a tapasztalatlanság és éretlenség valós hátrány.
Én azt hiszem, nincs általános recept. Konkrét emberek vannak. És konkrét közösségek vannak. És konkrét lelkészek vannak.
A presbitérium a lelkipásztor munkatársi közössége, akikre támaszkodhat, akik szolgálatában segítik, és együtt, egy hittel és odaszánással dolgoznak. Hogy a gyülekezetben végzett munka áldásos legyen, annak elengedhetetlen feltétele, hogy a lelkész és a világi vezetők elfogadják, megértsék és segítsék egymást. Szót értsenek, kölcsönösen bízni tudjanak és még talán Krisztusban szeressék is egymást.
A presbitérium a gyülekezet felelős vezetője és egyszersmind képviselője is, ezért fontos, hogy a közösség valóságos részei legyenek, elérhetőek mindenki számára, megszólíthatóak és megszólítani, összefogásra-akciózásra mozgósítani tudók is! És az sem utolsó szempont, hogy az istentiszteleteken jelenlévők! Vagyis hitben is példák és életgyakorlatukban is hitelesek.
Hiszem és Istentől elkérve remélem, hogy a mi új presbitériumunk valamiképpen ilyen lesz. Lesznek férfiak és nők. Ötvenesek-hatvanasok és egyetemista huszonéves. Tízfősen éppen egy jó kis ütőképes csapat. Heten a hagyományos anyagyülekezetet képviselve, hárman az újonnan erősödő gyülekezetrészt. Tapasztalt, régi harcosok és lelkes, de komoly szakértelmű újoncok. De mindenekelőtt szeretett testvéreim, akikben bízni tudok, akikkel egy Istent szolgálunk és az Ő helyi egyházát…