Site icon Meg van írva

Reformátori bátorság a gyülekezeti gyakorlatban

Célra tartani áldozatokkal és változással jár

A reformáció nagy tisztázása sok mellékzöngét, sallangot, rossz szokást és személyes érdeket hántott le a kora egyházáról. Rá is fért. Mert legyen egy cél olyan jó szándékú akár, mint egy bazilika felépítése, képes beárnyékolni a lényeget, amire az egyház született, és ami az evangélium által megbízatása. Mint ahogy bármely érdemszerzésre irányuló törekvés beárnyékolja az üdvösség ajándék jellegét. Mind teológiában, mind az abból fakadó egyházi gyakorlatban ez a fókuszálás példaadó és bátorító.

Úgy hiszem, a gyülekezeteink élete is újra és újra érdemel ilyen reformációt. A céljaink kimondását és azt, hogy minden apróságot megvizsgáljunk a kimondott célok tükrében. Leleplezni mindent, ami bár szent célnak tűnhet, mégis beárnyékolja a lényeget.

Mert a gyülekezeteink szeretnek mindent is csinálni. Egyszerre fenntartani diakóniát, aktívan missziózni, hitmélyíteni és evangelizálni, gyermek-, idős- és mindenkorú tagoknak programokat biztosítani. Projekt menedzsment podcastból hallgatom a következő bölcsességet: „Azok az emberek, akik semmit nem érnek el, sokszor sokkal keményebben dolgoznak!” Különösen igaz ez, ha a sok mindent nem sokan, hanem kevesen próbáljuk meg fenntartani. Egy több lelkészt fenntartó nagyvárosi gyülekezetnek talán valóban van mindenre embere, eszköze és lehetősége, de a Dunántúl legtöbb gyülekezete fókuszálni kénytelen. Beosztani az erejét. Mérlegelni.

Az egyik talán leghazugabb cél, a mi bazilikánk, az annak a hite, hogy ha idén nem csináljuk meg a szokásos bármit (gyerek farsangot, ifi filmklubot, gyászcsoportot, stb…) akkor kevesebbet tettünk, azaz kevésbé vagyunk hasznosak. Tévhit, hogy kevesebbet csinálni visszalépés. Sok szempontból könnyebb újra megszervezni az eseményt és keseregni azon, milyen érdektelenek az emberek. Hiszen a közös kudarc is összekovácsol, nem? Hallottam már gyülekezettől, hogy azért nem akar kevesebb presbitert, hátha az a „fogyásunkat mutatja és becsuknak minket”. Ezért megválasztunk olyat is, akire tudjuk, hogy nem számíthatunk. A látszat fenntartása határozottan nem segít a nagy cél elérésében, és mégis hány esetben ez vezet. A látszat a legtöbb esetben bálvány.

Sokszor bosszant fel az, hogy multik, céges közegek olyan változásokat képesek meglépni a profit érdekében, amit mi Isten dicsőségére és embertársaink üdvössége érdekében képtelenek vagyunk. Ékes példája a konfliktusok kezelése: nem engedik meg maguknak piaci szereplők konfliktus fenntartását, mert tisztában vannak vele, hogy személyes sérelmek nem állhatnak az együttműködés és a közös célok útjába. Tegyük a szívünkre a kezünket: hány gyülekezetet, csoportot, vagy kezdeményezést tudunk, ami belefáradt, akár végképp ki is fulladt két fél torzsalkodásába…? Pedig, ha valakinek van elhívása a közös munkára, és szent a közös célja, azok mi vagyunk.

És példa erre még a célra tartás is. Az említett podcastban hallgatom mennyire fontos, hogy a nagy kép, a Big Picture határozzon meg mindent. És hogy negyedévente érdemes minden apró mozzanatot áttekinteni, és kiirtani azt, ami nem a végső cél elérését segíti. Ha végső cél elsőnek lenni a termékfejlesztésben egy bizonyos ágazatban, az meg fogja határozni azt, hogy az innovációra fogunk a legtöbbet áldozni, és minden olyan marketingköltséget, jogiosztály-levelezést és egyéb járulékos dolgokat a szükséges minimumra fogjuk visszaszorítani. Ha egy gyülekezet számára a beköltözők megtalálása a cél, annak meg kell határozni a liturgiától a szókincsen át, a gyülekezeti programokon keresztül mindent. A költségvetésben is látszania kell, és a gyülekezeti ház berendezésének is ezt a célt kell szolgálni. Ha egy másik gyülekezetnek a tradicionális népegyházi keretek felbomlása elleni hitmélyítő küzdelem a célja, akkor pedig a meghívott szolgálók, előadók, közösségi lehetőségek ezt a célt kell támogassák, mert a közösség túlélését, Isten dicsőítését, és az emberek üdvösségét ez szolgálja, nem a harangöntés vagy a kirándulás. Ha egy gyülekezetnek a diakónia feladatát adja az Úr, akkor érdemes tanulnia karitatív szervezetektől adománygyűjtést, megismerni a segítés módjait, meglátni a településen a rászorulókat és a szociális háló szereplőit is, mint munkatársa. Az ilyen gyülekezet, ha táborozik, akkor is valószínűleg szerényebb költségen teszi, hogy az adományokra jusson több.

Egy-egy ilyen cél kitűzése sok imádságot és bölcsességet igényel. Mert áldozatokkal fog járni, akár konfliktusokkal is. Hiszen valakinek vállalnia kell azt, hogy megmondja, a fókuszba idén nem fér bele az egyik presbiter kedvenc hagyományos programja, mert nem a célra tart.

A Bibliánk egyik kifejezése a bűnre a hamartia, azaz célt tévesztés. Amikor a nyilas a célpont mellé lő. Megtette az erőfeszítést, próbálkozott, de mellé. Félek, sokszor azért nem mondunk ki célokat, azért nem írunk missziói munkatervet vagy küldetésnyilatkozatot, hogy ne kelljen felismerni a fényében a mellélövéseket.

A reformáció sok félrevezető szándékot, sok a nagy célt beárnyékoló személyes érdeket lehántott a korabeli egyház működéséről. Koncentrált arra, ami viszont elengedhetetlen. Előttünk van egy adventi időszak, az ünnepek, és januárral az új (költségvetés-zárszámadás, adattári jelentés) lehetséges missziói munkaterv megírásának ideje. Használjuk ki ezt az időszakot arra, hogy megpróbáljuk felismerni és elhagyni a célunkat eltakaró zajt. Reformátori bátorsággal!

Exit mobile version