Az ember néha úgy érzi, mintha a világ folyamatosan kiabálna. Hírek, viták, háborúk, gazdasági félelmek, politikai indulatok. Egyre gyorsabb minden, és egyre hangosabb. A történések tempója azt a képzetet kelti bennünk, mintha állandóan reagálnunk kellene mindenre. Véleményt mondani. Állást foglalni. Oldalt választani. Mintha az élet középpontja mindig ott lenne, ahol a legnagyobb a zaj.
Közben pedig Jézus egészen különös dolgokat mond arról, hogy Isten valójában hol is dolgozik.
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és bezárva az ajtót imádkozz a te Atyádhoz, aki rejtve van.” (Mt 6:6)
Furcsa mondat ez egy olyan korban, amely mindent láthatóvá akar tenni: fotódokumentáció, videofelvétel, dokumentáció papíron, dokumentáció a neten … Mindennek nyoma kell legyen. Mindennek mérhetőnek kell lennie.
Az imádság viszont a láthatatlan térben történik. Az ember becsuk egy ajtót. Elcsendesedik. Nem történik semmi látványos. Nem változik meg azonnal a világ. A hírek nem lesznek kevésbé nyugtalanítóak. De hatni kezd a világ leghatalmasabb ereje és bekapcsolódik a minden hatalom feletti hatalom.
A nagyböjt éppen ezért különös időszak. Nem az a célja, hogy valami rendkívüli spirituális teljesítményt mutassunk fel. A böjt inkább visszalépés. Egy lépés hátra a zajtól.
Valamit elhagyni. Valamit nem továbbvinni. Nem minden ingerre válaszolni. Nem minden indulatot felvenni.
A böjt tulajdonképpen térkészítés.
Újra megtalálni azt a helyet, ahol az ember nem a világ zajával azonosul, hanem Istennel.
Ez a hely azonban többnyire rejtve van. Rejtett hely. Rejtekhely.
Pál apostol egy egészen különös mondatot ír a kolosséi levélben:
„Az életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.” (Kol 3:3)
Nem azt mondja, hogy a keresztyén élet látványos. Nem azt mondja, hogy mindig erősnek tűnik. Azt mondja: el van rejtve.
Mint valami, ami nem a felszínen történik.
A világ logikája szerint az számít, ami látszik. Ami látványos hatást gyakorol. Ami gyorsan változtat a helyzeten.
Isten Országának logikája más.
Egy ember csendben imádkozik.
Valaki megbocsát, bár minden ösztöne tiltakozna.
Valaki nem a félelem logikája szerint dönt.
Valaki kitart a reménység mellett akkor is, amikor kevés oka lenne rá.
Ezek a dolgok kívülről alig láthatók.
Mégis innen indulnak el azok az erők, amelyek hosszú távon formálják a világot.
A nagyböjt ezért nem menekülés a valóságból. Éppen ellenkezőleg. Visszatérés a valóság mélyebb rétegéhez.
A keresztyénség soha nem azt ígérte, hogy a világ hamar rendbe jön. Azt viszont igen, hogy van egy hely, ahol az ember nem a félelem, nem a harag és nem a kétségbeesés törvényei szerint él.
Ez a hely az Isten közelsége.
És néha az a legfontosabb dolog, amit egy zaklatott korban tehetünk, hogy újra és újra belépünk ebbe az elrejtett térbe.
És bezárjuk az ajtót, és imádkozunk.
