Itt ülök a gép előtt és néhány nap távlatából próbálom a leülepedett történéseket rendbe rakni a fejemben, amiket átélhettünk a dunántúli reformátusok nagy találkozóján. Ha csak az időjárási viszonyokat említem meg, azok is széles spektrumot mutattak, hiszen pénteken kánikula volt, szombaton reggel eső, majd egésznapos afrikai sivatagi por hullott ránk, de aztán vasárnapra minden kisimult. Rengeteg program között válogathatott a nézelődő, és sokszor a bőség zavarával küzdve választásra is kényszerült, amikor több kiszemelt esemény is azonos időben került a nyilvánosság elé más-más színpadon. Nekem kicsit kevesebb jutott a szabad szemlélődésből, mert a sajtós csapat tagjaként a rám kirótt eseményekről kellett tudósítást írnom, hogy minden frissiben meg legyen írva. De jól van ez így, mert mindenkinek kötelessége megtenni a közösség felé azt, ami tőle elvárható.
Így is gyűjtögettem kincseket bőven. Pl. Dr. Márkus Mihály püspök úr a tatai reformátusok hányattatott történetét áttekintő előadásából tanítást kaptam arra, hogy már eleinknek is ellenszélben kellett küzdeni a megmaradásért. Nem volt egyszerű református magyarnak maradni egy olyan világban, amikor az esztergomi érsek a következő megvalósítandó tervvel állt elő: „Koldussá teszem őket, majd katolikussá és végül németté.” Nagyon elgondolkodtató egy ilyen alapvető identitás átalakítását célzó elképzelés a mai valóság tükrében. De megmaradt bennem Gerecsei Zsolt esperes úr előadása is, aki az „Élni jó” gondolatkörben nagyon jól ötvözte a humort és a komoly üzenetet. „Nem mindegy, hogy élni jó, vagy jó, ha élek!” Milyen más a szemszög, pedig csak a szórend cserélődött fel. Sorolhatnám még hosszan a bennem azóta is dolgozó gondolatokat.
De van itt nálam valami, amit kézzel foghatóan is hazahoztam a RENDről. A búcsúzáskor kapott csomagban volt egy kulcstartó „… megtartasz, Uram.”(Zsoltárok 36,7) felirattal. Nem teljesen szokványos, érdekes formája van. Az egyik felét fix ponthoz lehet rögzíteni, míg a másik fele flexibilisen tartja a kulcsot, melyet egy rugós szerkezet akár 50 centiméterre is kienged. Belegondoltam, hogy mekkora tanítás van ebben a kis ajándékban, ami mindannyiunkra igaz. Egy fix pontunk van az életben, mégpedig az, hogy kapcsolódunk a Teremtőhöz. Ugyanakkor Ő megadja nekünk a szabad akarat lehetőségét és felelősségét. Engedi, hogy a fix pontból kiindulva a megfelelő ajtókat ki tudjuk nyitni a kulcsunkkal. A rugós zsinór nem végtelen, van egy határpontja, ameddig el lehet menni a rajta függő kulccsal. Elgondolkoztam, hogy vajon mi tudjuk-e, hogy hol a határ, a láthatatlan rugós zsinór, az Isten szeretetét tudtul adó ige milyen ajtókig enged elérni, és melyek azok, amik már hiába tűnnek nagy lehetőségnek, mégsem nyithatók számunkra szakítás nélkül.
Végül, de nem utolsó sorban van itt még valami, amit feltétlenül meg szeretnék osztani a kedves olvasókkal. Szombaton a nagyszínpadon Steinbach József püspök úr igehirdetését nagy sokaság hallgatta áhítattal. Sajnálattal be kell vallanom, hogy igei gondolatai kicsit elhalványodtak bennem a további események sodrásában. De a szavak szépségét, magasztosságát mindig és mindenkor igazán a tettek tudják megerősíteni vagy felülírni. Az REND eseményeinek végeztével Steinbach püspök úr minden szervezőt, segédkezőt meghívott egy szeretetvendégségre, hogy tudjunk egy kicsit felszabadultan beszélgetni az elmúlt napok történéseiről. Megköszönte mindenkinek a segítségét, munkáját, szolgálatát, melyet a REND sikeres lebonyolítása érdekében végzett, mert enélkül nem sikerült volna megvalósítani a fesztivált. A szeretetvendégségen mindenki önfeledten beszélgetett, miközben pótolta a 3 nap alatt felhalmozódott kalóriahiányt. Eközben püspök úr félreállt az ajtóhoz a hazafelé indulókra várva, hogy mindenkinek személyesen is megköszönje a munkáját, és kézfogással/öleléssel köszönjön el a jelenlévőktől egy jelképes ajándékcsomag kíséretében. Nagyon megható volt számomra ez a szeretetből fakadó gesztus. Gyakorlati igehirdetés volt ez a javából, egyfajta önfeláldozó szolgálat, pedig már püspök úron is látszódtak jócskán a fáradtság jelei. Hiszen ő is csak ember, de ugyanakkor megmutatta, hogy ő is embernek tekint mindenkit. Eszembe juttatta Jézus tanítását, hogy aki nagy akar lenni köztetek, az legyen mindenkinek a szolgájává. Mindezek után nem mondhatok mást, mint amit a REND is megerősített bennem, hogy élni jó, és örülök, hogy a református közösséghez tartozhatok, ahol ilyen csodálatos embereket ismerhettem meg.
