A hajdan drága dolgok, mint medence, elektronikai kütyük és távoli nyaralások lassan mindenki számára elérhetőek, miközben az…
267
Talán érthetőbb lesz a címe a női konferenciánknak (Tatai Egyházmegye), ha tudjuk azt is, hogy Jézusnak arról a történetéről…
436
Jó volna mindent kézben tartani. Már előző este úgy feküdni, hogy a következő napra gyakorlatilag minden el legyen rendezve. Mint…
230
„Ez az év nagyon siralmas volt, az aszály elvitte a termés javát, és amit betakarítottunk, abból csak nagyon nagy beosztással…
503
SorbanálláshozBocsásd meg, Uram az indulatot,fojtsd el bennsőm fortyogását, kérlek,mert én ehhez ma már kevés vagyok.Nekem…
396
Megnéztem a Kamaszok című filmet. Nem arról írok, csak az indította el bennem most ezeket a gondolatokat.
A telefonomon szoktam…
230
A nemet mondások korát éljük. Biztatnak is rá bennünket a motivációs előadók, önsegítő könyvek, podcastok és még…
221
Mindenkinek van olyan dolga a múltból, amit nem igazán szeretne kirakni az ablakba, hogy azon aztán ország világ csámcsogjon. A…
407