Furcsa perverziója az emberiségnek, hogy vonzódik a veszélyes, olykor iszonytató szituációkhoz. Mintha nem volna elég baja amúgy…
497
Megruházták a Tápszentmiklósi lelkészt
Steinbach József főtiszteletű püspök úr is felemelte a szavát ez ügyben
A nem…
818
Ismerkednek a gazdák, vagy a kis vagy nagybetűs Ő-k. „Nem tudtam magam megmutatni” – hallom síró emberalaktól, aki nem járt…
671
Múlt pénteken szakadó esőben álltunk a református temetőnk ravatalozójánál. Szürke volt az ég, egészen sötét lett, pedig csak…
1704
Móricz Hetény Simon nem kis feltűnést keltett megjelenésével a Petőfi-bicentenárium jeles évében, az országos könyvtári napok…
2316
Ahogy hűvösödnek az éjszakák, úgy érzik egyre többen, hogy meg kell osztaniuk egy idézetet, mely szerint – „Azon a…
660
Nehéz karakteresen kimondani valamiről, hogy jó vagy rossz, mert esetleg ítélkezésnek tűnik. Pedig muszáj egyértelművé tenni azt…
576
Lassan megszokjuk, hogy nem igazság van, hanem narratívák szerint alakítják életünket. Furcsa nekem ez a lét, vagyis, hogy…
527