A Magyar Narancs közölt egy sajátos összefoglalót egy vitáról, amelyet Monostori Tibor református egyháztag robbantott ki a nevezett újságban azzal az állításával, miszerint a keresztyének támogathatják az azonos neműek házasságát. A válasz nem maradt el, mi több, a Narancs szerint „fundamentalista szőnyegbombázás” indult a „progresszív keresztények” ellen. Az Evangelikál Csoportban elutasítólag reagált Monostori megszólalására Márkus Tamás András, dr. Kovács Kálmán Árpád, Makay László, Mihalik Angela, a Divinity blogban Szabados Ádám, a Hittem, azért szóltam blogban pedig jómagam. A témával foglalkozott a Vasárnap is. Ez lenne a „ fundamentalista szőnyegbombázás”.
Az egész Narancs-féle összefoglaló nem szól másról, mint arról, hogy valamiképp a hazai „progresszív kereszténységet” pozicionálja, s úgy állítsa be a dolgot, mintha itt bizony lenne egy erős irányzat, amelyet elnyomnak, sőt „szőnyegbombáznak”. Ennek érdekében azokból tehát, akik tisztán biblikus alapon elutasítják az azonos neműek házasságát szimplán „fundamentalistákat” kreálnak. Régtől fogva ismert szélső-liberális módszer ez: végy egy „progresszív” kisebbséget, a kommunikációban tüntesd fel normatívnak, amelyhez képest a korábbi normalitást ultrakonzervatívnak, fundamentalistának lehet bélyegezni. Így születhet meg a Narancsban egy ilyen torzító mondat: „A vitából kitűnik, hogy vannak kérdések, melyekben a református egyháztörténeti hagyományokkal szemben mára egyre kevesebb tér nyílik a valós kérdésfeltevésre, s fősodorrá kezd válni egy olyan konzervatív többségi irányzat, amely a progresszív álláspont nem vitapartnerként, hanem kárhoztatandóként kezeli.” A „református egyháztörténeti hagyomány” itt azért van felemlegetve, mert a reformátusok elfogadták a női lelkészséget, ami szerintük egyértelműen a „progresszív kereszténység” jelenlétének a jele. Hiába no, meg kell teremteni nálunk is a „progresszív kereszténység” hagyományát.
Magyarán, az a Narancs, illetve a mögötte álló liberális lobbi baja, hogy a magyar kereszténység valahogy ellenáll, s nem hajlandó súlyának megfelelően kezelni a „progresszív kereszténységet”, amelynek ugyebár most már az az ismérve, hogy elfogadja az azonos neműek házasságát. Érdekes módon, az a Narancsnak nem jut eszébe, hogy ennek nem az az oka, hogy nálunk úgymond a „progresszív kereszténység” el van nyomva, hanem az, hogy számottevő jelenléte nem mutatható ki.
A homoszexualitás jelensége más kérdés. De hát, mint tudhatjuk, régi liberális módszer a homoszexualitás-problematika és a házasság intézményének összemosása.
Nem véletlen, hogy a Narancs ennyire felkarolta egy egyháztag felejthető írását, s a témát nem engedi. A cél ugyanis az, hogy ha nálunk a „progresszív kereszténység” jelenléte nem eléggé erőteljes, akkor létre kell hozni.
A magam részélről arra számítok, hogy ahogy a szélsőséges liberalizmus nyugati módszereiből már ismerjük, itthon is módszeresen kiépítik világnézeti hadállásaikat.
A nyugati kereszténységet már bevették, megteremtették saját értelmiségi-akadémiai-egyházi elitjüket. Most rajtunk a sor.
